WOW! Új kiadó a láthatáron!

Igen, új kiadó bontogatja szárnyait a magyar könyvpiacon. 

Első könyveik megjelenése Könyvhétre várhatóak, szám szerint hat. 

Elsőként még New Adult Paradise néven tűntek fel nekem, amikor az egyik nemzetközi jogos brosúrát nézegettem (mert szoktam ilyet :) és a Bully sorozat magyar kiadójaként nevezték meg az előbb említett kiadót. Molyos kérdésemre sokan vonogatták a szemöldöküket, hogy vajon ki lehet az. Alig egy héttel később kiderült. 

A kiadó hivatalos neve WOW és azon kívül, hogy mely könyvekkel terveznek nyitni nem sokat tudni még róluk. (Bár Adri könyvmolynak sikerült egy mini interjút készítenie velük, így azért kicsivel többet megtudhatni róluk. Olvassátok el, érdemes).

Első a sorban a Bully, amely kapcsán megakadt rajtuk a szemem. 

Penelope Douglas - Szívatás (Fall Away 1.)

"Végre magyarul is olvasható Penelope Douglas nagysikerű sorozata, a Fall Away!

A nevem Tate. Valamikor ő is így hívott. Most viszont szóba sem áll velem. De békén sem hagy. 

Régen a legjobb barátom volt. Aztán egyszer csak ellenem fordult. Mindennap megkeserítette az életemet. Elérte, hogy megalázzanak, kirekesszenek, pletykáljanak rólam. A szívatásai egyre kegyetlenebbé váltak, szinte belebetegedtem abba, hogy folyamatosan meneküljek előle. Még Franciaországba is elmentem egy évre csak azért, hogy elkerüljem. 

De mostanra elegem lett a rejtőzködésből. Talán ő nem változott meg, de én igen. Itt az ideje, hogy felvegyem vele a harcot, és visszavágjak neki. 

Többé nem hagyom, hogy terrorizáljon.

Harc, titkok, múlt és jelen. De mit hoz a jövő? Hova vezet Tate és Jared szenvedélyes kötéltánca? Minderre választ ad a sorozat első kötete."

Erre végül annyira kíváncsi lettem, hogy elolvastam angolul. Értékelés (remélhetőleg) hamarosan érkezik. 

Moly adatlap 

Cassia Leo - Fekete doboz     

"Magával ragadó történet, tele titkokkal, rejtélyekkel és meglepő fordulatokkal. 

Főszereplői megállíthatatlanul sodródnak egymás felé:

Egy 19 éves lány, aki meghalni indul Los Angelesbe, mert úgy érzi, képtelen tovább megbirkózni a betegségével és a múlt tragikus árnyaival. A családja semmit nem sejt a tervéről.

Egy 21 éves fiú, aki sötét titkokat rejteget. A lelkét nyomasztó terhek mégis szelíddé, szeretettel telivé tették. Keserű gondolatait csodálatos dalokban fogalmazza meg.

A Fekete doboz, amely nemcsak egy különleges dal, hanem egy könyv címe is. Ráadásul tényleg létezik egy fekete doboz, de senki nem tudja, mi van benne, és hol van a kulcs, amelyik nyitja.

Bár nem sejtik, ők hárman nem először találkoznak, de most a sorsuk elkerülhetetlenül, véglegesen összefonódik. Újabb és újabb titkokra derül fény, s a múlt rejtélyei lassan átadják a helyüket az elfogadásnak, a megértésnek… és végül talán a szerelemnek."

Moly adatlap

Calia Read - Szétcsúszva

"Naomi Carradine vagyok.

Hat hónapja még boldog voltam.

Egy hónapja diliházba zártak.

Tegnap Lachlan meglátogatott. Megcsókolt. És azt mondta, kezd elmenni az eszem.

Órákkal később Max belopózott a gondolataimba. Emlékeztetett arra, hogy nem vagyok őrült, és hogy szüksége van a segítségemre.

Néhány perce, amikor próbáltam összerakni a múltamat, még távolabb sodródtam a valóságtól.

És most… mindenki azt hiszi, megbolondultam. De tudom, hogy ő létezik, és kellek neki.

Te hiszel nekem?"

Moly adatlap

Egy magyar szerzővel is meglepnek minket. :) Nem rossz kezdet.
Duba Gábor - Szabadon foglak

"A nevem tudták, az arcom ismerték. De csak én tudtam, ki és mi van mögötte. 

Csak azért illeszkedtem be mindenhol, hogy ne lássák, valójában kilógok a többiek közül. Másként gondolkodtam és másként láttam a világot, mint a többi 18 éves.

Egy nap mégis rátalált valaki a hozzám vezető útra. Mindent nekem adott, és aztán el is vette tőlem. 

A sokkból megértettem, hogy minél több olyan pillanatot kell megélnem, amely éppen akkor jó, eltalál, felráz vagy rendbe tesz.

Minden ajtón benyitottam. 

Fű, pia, menekülés, bulik és új barátok az életemben: egy domina, egy leszbikus lány és egy díler. Feszíteni akartam a húrt, nem féltem semmitől. Hajtott a kíváncsiság, meg akartam tudni, ki vagyok igazán.

És most itt van ez a férfi. Ideküldték nekem valahonnan, hogy elvegye az önkontrollomat, és cserébe megkapjam önmagamat. 

Szinte az apám lehetne, és mégis… Tudok annyit róla, ami ahhoz kell, hogy még többet akarjak."

Moly adatlap

Kim Karr - Kötődés (Connections 1.)

"Végre magyarul is olvasható Kim Karr nagysikerű sorozata, a Connections!

Dahlia London lelkét apró darabokra törte egy kegyetlen tragédia. Úgy érzi, a szerelmével együtt a boldogságtól is búcsút kellett vennie. Örökre.

Hiába telnek az évek, a szomorúságot nem tudja maga mögött hagyni. Ám amikor megbízzák, hogy készítsen interjút River Wilde-dal, a The Wilde Ones zenekar frontemberével, akiért egy régi, véletlen találkozásuk óta titkon rajong, mindketten lángra gyúlnak. Minél több időt töltenek együtt, annál jobban elmélyül a kapcsolatuk. Dahlia végre elhiszi, hogy megtalálta a lelki társát.

A gyász és a folyton kísértő múlt azonban ismét a felszínre tör. Vajon elkezdődhet-e így kettejük közös jövője? Vagy az élet még tartogat elképzelhetetlen fordulatokat?

A sorozat különös történettel indul, tele fájdalmasan felkavaró és lüktetőn izgalmas dallamokkal, akárcsak az a kétarcú zenei világ, amelynek kulisszái mögé bepillanthat az olvasó."

Moly adatlap

Amanda Maxlyn - Mi lesz velem? 

"Az élet olykor tréfát űz velünk.

Négy év óta mindenki csak a végzetes betegségben szenvedő lányt látja bennem.

De nem vagyok hajlandó sírni. 

És feladni sem fogom.

Egy komoly kapcsolat a legutolsó dolog, ami mostanában szóba jöhet nálam, de a Parkerrel töltött éjszaka felforgatja a világomat. Ő kitartó, és tudja, mit akar. Engem. 

Nem bánik úgy velem, mintha törékeny lennék. 

Ám sejtelme sincs az igazságról, én pedig még nem állok készen arra, hogy bevalljam neki.

Mert mi van, ha ez mindent megváltoztat?

Tizenhét éves voltam, amikor az életemből tragédia lett. 

Huszonegy, amikor rám talált a szerelem. 

Aundrea McCall vagyok. Ismerd meg az utat, amit végig kell járnom."

Moly adatlap

Mindegyik könyv egyedi magyar borítót kapott. Egyelőre még vegyesek az érzéseim velük kapcsolatban, nem nyerték el a tetszésemet, de van bennük valami figyelemfelkeltő. Meglátjuk majd, hogy milyenek élőben.  Nem mondom, hogy kár volt az eredeti borítókért (lásd az alábbi képet) de még szoknom kell ezt a stílust azt hiszem. :)

Az eredeti borítók ugyanabban a sorrendben, ahogy fent is láthatóak. A csapat kakukktojása a magyar szerző borítója (természetesen). 

Courtney Allison Moulton - Angelfire

Egy régóta közlésre váró bejegyzést találtam a vázlatok között.
A benne foglaltakkal a mai napig egyetértek, ezért úgy döntöttem, megosztom veletek. :)

Volt időszak, amikor sokan áhítoztak ezután a könyv után, sok fórumon szembejött velem a borítója és a csillogó szempárok, akik megszerezték maguknak végre.
Gondoltam, ennek alapja is lehet, ezért egy idő után beadtam a derekam és elolvastam.

Tévedtem...

Először is lássuk a történetet: 

A hamarosan tizenhetedik életévét betöltő Ellienek majdnem minden este rémálmai vannak. A gyógyszerek és a pszicho doki nem segítenek, az állandóan veszekedő szülei ellenben az őrületbe kergetik. Ráadásul egy ismeretlen jóképű fiú is feltűnik az életében, aki nagyon úgy néz ki ismeri őt valahonnan. Willként mutatkozik be és azt állítja, hogy már találkoztak. Születésnapjának estéjén újabb családi csetepaté a jussa ezért kimegy sétálni. Ezúttal nem csupán Willel találkozik (megint) hanem egy ijesztő nagyon is valóságos szörnnyel is. Will érintésére egy csapásra lángoló kardok jelennek meg a kezében és valahogy ösztönösen tudja mit kell tennie. Szúrás, vágás, döfés és máris megölte a hatalmas kutyaszerű valamit. Annyira kimerül mind testileg mind lelkileg, hogy ájultan esik össze. Reggel persze azt hiszi hogy újabb rémálom volt az egész. Másnap Will megpróbálja értésére adni, hogy ő nem egyszerű hétköznapi tinédzser, hanem egy nagyon ősi lélek, aki újra és újra reinkarnálódik, hogy aztán tizenhét éves korában igazi démonvadásszá „ébredjen”. Továbbá azt is közli vele, hogy rémálmai nem csupán álmok, hanem emlékek korábbi életeiből, ő pedig azért van, hogy őt védelmezze mindenáron. A lány persze nem hisz el ebből semmit, és konkrétan megkérdi tőle, hogy mit szív. Lassacskán azonban kénytelen belátni, hogy amit annyira kerülni akar mégiscsak valóság, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az újabb és újabb támadások ellene. Lassacskán újra emlékezni kezd, de ahogy Will mondja még sosem telt el ilyen sok idő két újjászületése között, ezért megy lassan neki. Annyit azonban már tud, hogy az égiek küldték őt, hogy megvédje az embereket a lélek- és testzabáló démonoktól. Közben pedig tudomásukra jut, hogy az ellenség vezére Bastian sokkal jobb tervvel állt elő, mint a puszta megöletése a lánynak, ezúttal olyan valamit keresnek, ami a lány lelkét fogja elpusztítani, így nem lesz képes generációról generációra öldökölni őket.

Nos, az eleje nagy zagyvaság. Állandó képváltás van: az egyik pillanatban a harcos Ellie a másikban a nyafogó tizenéves, aztán megint az évezredes bölcsességgel bíró Ellie majd megint a nyegle tizenéves. Komolyan néha a hajam téptem tőle. Will nagyon szimpatikus de ugyanakkor roppant távolságtartó is az elején. Azt akarja, hogy Ellie magától emlékezzen a válaszokra, és ne neki kelljen elmondania őket. A lány apja egy idegbeteg ősbunkó az anyja pedig alapból jó fej, de amúgy elég akaratgyengének tűnik. A barátai jó fejek, különösen legjobb barátnője Kate, de túl sokat beszél olykor a csaj.

Írói stílusra semmi különös, a párbeszédekkel viszont elégedett voltam, fiatalos és olykor humoros. De a küzdő jelenetek… jesszus. Azokat át kellett sokszor ugranom mert unalmasak  voltak. Általában ugyanaz történik

1. támad a démon
2. Ellie lefagy
3. Will a védelmére kell
4. Will megsérül
5. Ellie ettől észhez tér és kaszabol egy kicsit a démonon
6. Amikor a démon megsérül Ellie a fiúhoz szalad
7. Amíg azt vizsgálja magánál van-e, hátulról elkapja a démon
8. Ez a pont olykor változik: vagy a fiú szedi össze magát vagy a lány és végül legyőzik az ellenséget.

Nem sok fantázia küzdésügyileg. A harmadik alkalommal már kifejezetten idegesítő volt. Ez az állandó "Normális tinédzser akarok lenni!" hiszti pedig szintén az agyamra ment. Ha annyira kezd önmagára ébredni, akkor nagyon valószínűtlen, hogy ennyire ne lenne tartása (főleg ha azt vesszük alapul, hogy ki is ő valójában)
.

Úgy a könyv 70%-nál kezdenek beindulni a dolgok, akkor már tudni akartam a végét is. Itt mintha belelendült volna az írásba is az írónő, mert egyre gyorsabban történtek az események is. A végére kiderült, hogy Ellie nem más SPOILER! mint maga Gabriel arkangyal, ami azért jócskán dobott a végén, meg az is hogy Will végül szerelemet vallott és ugyanazzal a mozdulattal közölte is vele, hogy nem ér többet hozzá „úgy”, de sajnos keserű szájíz maradt bennem az egésznek a bevezetőjéből.

Rosszul felépített legenda, hiányos magyarázatok, idegesítő főszereplő és sok ellentmondás, számomra ez maradt meg az egészből.

Maria Semple - Hová tűntél Bernadette

Régóta szemeztem vele, mert nagyon jó értékeléseket kapott mind a Molyon (85%), mind a Goodreadsen (3,92 – és több, mint 144 ezren értékelték). Így amikor megláttam a könyvtárban, nem volt kérdés, hogy hazajön velem. (Mondjuk gyanús volt, hogy három példány is van belőle a polcon, de ennek oka csak olvasás közben nyert értelmet számomra).

Fülszöveg:

A hírhedt BERNADETTE FOX: A Microsoft csodagyermeke, Elgie Branch számára vidám, friss, tehetséges és kissé zűrös feleség. Az iskola előtt várakozó anyatársak szemében: fenyegetés. A tervezőmérnökök számára ő az építészforradalmár. A 15 éves Bee legjobb barátja, vagy egyszerűen csak: anyu. Egyszer csak fogja magát, és eltűnik. Beenek a világ végére kell utaznia, hogy megtalálja. A Hová tűntél, Bernadette? kötelező olvasmány, ellenállhatatlan, mélyen megindító könyv a helyét nem találó zseniről, anya és lánya szerepéről a világban.

Lássuk a csekklistát:

A vidám, friss stb feleség:  (ez a múltra igaz, a jelen egészen más)

Fenyegetés a többi szülőre:  (nem annak élik meg, hanem egy magát minden alól kivonó, orrát magasan hordó nőnek látják) 

Építészforradalmár: 

Legjobb barát, anyu: 

Eltűnik:  

Világvégére utazás: 

Borító: „Harsányan mulatságos, társasági komédia.”  

Talán álmomban. Inkább az harsányan mulatságos, hogy valaki ezt képes volt ráírni. E mellé millió -et is be tudnék tenni, annyira nem találta el a könyv hangulatát. Sehol egyetlen mulatságos jelenet sincs benne. Sehol.

Bernadette személye érdekes, ez a legjobb kifejezés, amivel illetni tudom. Se nem szimpatikus, se nem ellenszenves egyszerűen csak úgy van. Bernadette tipikusan az a típusú személy, akinek megismerése után nem enne a csillapíthatatlan vágy. Sőt! A könyv ¾-re már eljutottam odáig, hogy bárhová is kapkodta el Bernadette a lábait, nem érdekel, felőlem ott is maradhat. Semmi hiányérzetem nem volt, egyedül a lányát sajnáltam az egész történetben, számomra ő volt az igazi főszereplő. Sajnáltam szegényt, az apja smemit sem tud róla, az iskolatársai és azok szülei az anyja miatt sajnálják, az egyetlen barátnője nem épp a szellemi vagy lelki erejéről híres és hát az anyja… SPOILER! Képes lenne a fogát kihúzatni, csak hogy ne kelljen a lányával egy olyan tengeri útra elmennie, AMIT MEGÍGÉRT NEKI! + Egy vadidegennek kiadja az összes személyes adatát. Mind a sajátját, mind a családtagjaiét. Nem tudom eldönteni, hogy ennyire naiv vagy szimplán hülye. SPOILER vége.

Az elbeszélés módját sokan dicsérik, mert hogy mennyire egyedi…

Egy könyv, ami levelezések, e-mailek és más dokumentumok útján mesél el egy történetet. Hol is láttam már ilyet… hol is, hol is?

Talán itt: 

Ebben a regényben Rosie és Alex barátságáról, szerelméről szól és a levelezéseikből megtudhatjuk, hogy ők ketten hogyan evickéltek végig a külön töltött idejükben. 

Összehasonlítás végett: az Ahol a szivárvány véget ér 2004-es kiadás (az eredeti, első) és a mi drága jó Bernadette-ünk 2012-es. Részemről ennyit az eredetiségről.

Voltak benne elméleti bakik is. Például a mai napig nem értem, hogy SPOILER miután a szomszéd elküldte a levelezéseit, azután is küldte a többit? Mert azután keltezett levelek is bekerültek a könyvbe. Például, amit a férjnek írt a szomszédasszony. SPOILER vége.

A lezárása sem ragadtatott el igazán. Hol a rendes befejezés? Mi történt azután, hogy SPOILER Bernadette visszatér. Egyben marad a család vagy elválnak, mert apa máshová is elhintette magját? SPOILER vége.

A magyar kiadásról kiegészítésként (mert ez is nagyon sokat rontott az olvasás élményéből) még pár szó. Nem ismertem az eredeti szöveget, de voltak olyan sorok, ahol hatalmas kérdő- és felkiáltójelek villogtak lelki szemeim előtt. Így aztán utánanéztem pár helyen…

Jazz hand

Angol: „Everyone in the audience started raising their arms halfway up and wiggling their fingers like they were doing jazz hands.”
Magyar: „Az emberek fölemelték a kezüket, és úgy kígyóztak, mint egy Jazz koncerten.”

Ahhhaaaammmm. Ez itt (jobbra) a Jazz hand... semmi köze a Jazz koncerthez. 

Forrás:
http://www.mariasemple.com/
whered-you-go-bernadette-praise/

Angol: „Also, she was clutching a fancy purse with one of her silk scarves tied to it” 

Magyar: „A kezében valami furcsa erszényfélét szorongatott, szokásos selyemsálai egyikével átkötve.”

Semmi átkötés és semmi furcsa erszény... a fancy jelen esetben puccos/drága és az átkötés, rákötés! (Balra az írónő honlapjáról Bernadette...)

Bandana vagy kendő

Angol: „Kennedy had put the HANGOVER bandanna on. “What?” she said, and crossed her eyes. I shoved her.”
Magyar: „Kennedy felvette a MÁSNAPOSOK feliratú szalagot. – Mi van? – kérdezte és hunyorított. Ellöktem.”  

Hát a fejkendőt csak így leszalagozni, nem semmi és a bandzsítás mióta hunyorítás?

Csak pár példa, amiért megtorpantam olvasás közben, nem volt kedvem mind kijegyzetelni, nem ért ennyit ez a könyv.

Sajnos egyáltalán nem érzem a késztetést, hogy az írónő más regényét is olvassam ezek után. :(

Nem tetszett, egy olvasásnak elment (bő lével) de én részemről nem ajánlom senkinek.

Szergej Kuznyecov – Pillangóbőr

Mielőtt nekikezdenék az értékelésnek, mindenképpen fontosnak tartom megjegyezni, hogy kapcsolatom az orosz irodalommal egyáltalán nem mondható zökkenőmentesnek. 

Kölcsönös ellenszenvünk már az iskolában megkezdődött, az irodalomórán feladott kötelezőkkel. Finoman szólva nem sikerült egymás hullámhosszára hangolnunk. Betudtam ezt annak, hogy a kötelező olvasmányokat igazán kevesen szeretik meg, ezért később, már felnőtt fejjel adtam neki egy újabb lehetőséget a Mester és Margarita köntösében, de ez sajnos ismét kudarccal végződött, befejezni sem tudtam a regényt. Újabb pár év elteltével gondoltam egyet és megpróbálkoztam immár a fiatalabb generációval, ezért egy könyvtári túrám alkalmával hazavittem magammal a Metró 2033-at. Sajnos ezt sem sikerült befejeznem. "Ez már nem mehet így tovább, olyan sokan meglelik az orosz irodalom szépségét, nem hiszem el, hogy nekem nem sikerül?!” felkiáltással kaptam le a most szóban forgó regényt a könyvtár polcáról. 

Hogy sikerült-e megkedveltetnie velem az orosz irodalmat? Sajnos nemleges választ kell adnom. :( De hé! Azért akad némi haladás is! Egészen a végéig, az utolsó betűig sikerült átrágnom magam rajta! :) 

Előreszaladtam, pedig nem akartam. Lássuk tüzetesebben, hogy miként éltem meg a könyvvel töltött pillanatokat. 

Először is a fülszöveg:

„Napjaink legzseniálisabb orosz írója” – Arturo Pérez-Reverte Veszélyes, perverz, sokkolóan orosz.

Xenia egy kicsi, de befolyásos online újság szerkesztője. Hogy lenyűgözze főnökét és beindítsa a karrierjét, kockázatos lépésre szánja el magát: nyomába ered a Moszkvát rettegésben tartó kéjgyilkosnak. 

Egy gondosan megtervezett weboldal segítségével akarja csapdába csalni az ismeretlen tettest. A site rövid idő alatt meglepően népszerűvé válik, és meghozza a várva várt elismerést Xénia számára. Csakhogy a lányt hamarosan teljesen rabul ejti a virtuális valóság, ahol kielégítheti a legvadabb perverzióit is. Hamarosan szembe kell néznie legsötétebb titkával: valójában azért érdekli ennyire az ügy, mert ellenállhatatlanul vonzza a gyilkosságokban megnyilvánuló kegyetlen szexualitás. Egyre inkább az ismeretlen tettes megszállottjává válik, amitől veszélybe kerül a törékeny egyensúly élete két része között. Mindeközben a gyilkos érdeklődése is felébred a lány iránt. A fiatal orosz író sokkoló thrillere hazájában kultuszt teremtett. Kendőzetlenül bemutatja, hogy az online világ szabadsága a legelvetemültebb aberrációknak is teret enged.

Fülszöveg csekklista.

                  Napjaink legzseniálisabb orosz írója: 

                         (Sajnos nincs viszonyítási alapom, ezért erről inkább nem nyilatkozom :P)

 Perverz

              Sokkolóan orosz

                Veszélyes (és egyáltalán: mit értenek pontosan ezalatt? Mire nézve veszélyes?)

                  Kultuszt teremtett (Sajnos erről sem tudok nyilatkozni)

A borítón olvasható „Perverz. Sokkoló. Orosz.” megjelöléssel egyet is értek meg nem is, a sokkoló helyett az undorító megjelölést adtam volna neki, de akkor valószínűleg nem sokan vették volna la a polcról. 

A történet lényege szerepel a fülszövegben, erről nem csavarnám tovább a szót, inkább egyből az írói stílusra és a szereplőkre térnék. 

Az írói stílus igen … érdekes. Fura. Eredetinek induló, a saját súlya alatt összeroppanó történetvezetéssel. Mit is értek ez alatt? Kitalált egy valóban nem mindennapi alaptörténetet (nem a sorozatgyilkosságra gondolok, hanem arra, hogy a legtöbb ember számára igen bizarr szexuális kielégüléseket kereső emberek milyen módon gondolkodnak, hogyan élik meg ezt a mindennapokban). Kreált hozzá egy nagyon érdekes csavart is, aminek a végén kellett volna sokkolnia (ez sajnos nem jött össze).
Az egész valahogy mégsem működött mert:

- A szerző túlbonyolította. Xénia visszaemlékezéseinek a fele is bőven elég lett volna. Elég hamar megérti az olvasó, hogy milyen a családi háttere, mióta tudja, hogy neki mások a szexuális fantáziálásai, és azt is elsőre megértettük, hogy mennyire nehéz olyan szeretőt találnia, aki nem csupán testileg képes őt kielégíteni, de a világát is megrengeti. Elsőre is értettük, köszike.

- A mellékszereplők olykor túl nagy teret kaptak, és akkor sem hallgattak el, amikor nagyon nem volt kíváncsi rájuk az ember. Olja elmélkedései a közte és Xénia közti korkülönbségről (a ki kinek a lánya lehetne számolgatása oda vissza hosszú sorokon át) Alekszej szerelmi - nem szerelmi rohamai és más hasonló életérzésektől komolyan a könyv pihentetése utáni vágy fogott el.

- A szerző költői önkifejezési rohamai közben olykor igen érdekes kifejezések születtek. A legmeghatározóbb és legemlékezetesebb mind közül: „[…] minden hónapban beszívom meg nem született gyermekeink illatát, amikor eltávoznak a feleségem öléből.” WTF. Menstruációt ilyen szánalmas módon még nem írtak körbe. Ráadásul mindjárt két különböző férfikarakter is láthatóan megtisztelve érezte magát, hogy ezt megoszthatta velünk. Valahogy nem érzem a meghatódottságot.

- A túlzott titoktartás. Mindent a nevén nevezett az író, egy nevet mégsem volt képes kitalálni, hogy bizonyos esetekben ne csupán a kínos „ki nem mondom a nevét” epizódok tanúi lehessünk. Ha képes volt egy beteg fantáziálását a kínzásokról és a halálról nevén nevezni, és akkor sem szégyellte magát, amikor azt ecsetelte, hogy ki, hol és mennyi ideig veri ki magának, akkor mi értelme volt a nagy és félelmetes orosz „üzletember” homályban tartásának, amikor az illetőről a szereplők egymás között sem suttogva beszélnek? Semmi. Nem lett tőle sem titokzatosabb, sem ijesztőbb. Mégsem Voldemortról van szó az ég szerelmére!

- A nézőpontváltások zavaróak. Értem én, hogy a csavar miatt úgy érezte szükség van rá, de amikor folyamatosan más hangon szólalnak meg a szereplők az már kifejezetten zavarra ad okot. Az egyik pillanatban még E/1-ben, majd E/2-ben mesélnek az embernek csak azért, hogy mindezt felváltsa az E/3. Ez számomra nem művészi. Nagyon nem. A sorozatgyilkos jellemzően E/1-ben mesél nekünk, ez eddig rendben van.  „Alapjában véve mulatságos kép ez. De nekem egyáltalán nem volt kedvem nevetni.”
Más karakterek viszont csaponganak, íme példának okáért Alekszej/Ljosa:
E/1 „Roppant egyszerű megcsalni a feleségem. Különösen mivel kötetlen munkaidőben dolgozom.”
E/2 „Már két hete, hogy mindennap leveleztek és beszéltek ICQ-n, de Xénia két barátnőjét most látod először.”
E/3 „Ljosának egyre gyakrabban támadt az az érzése, hogy az emberek többsége egyáltalán nem akarja, hogy felnyissák a szemét.” 

De ugyanez érvényes Oljára és Xéniára is. Azt már ne is feszegessük, hogy a „fejezetek” olykor csak egy ember szemszögéből íródtak, máskor akár egyszerre kettőéből is. (Ilyenkor legalább rendre E/3-at használt szerző barátunk, de olykor előfordult az is, hogy nem bírta tovább és ugyanazon fejezeten belül váltott és E/2-ből E/1 lett de előfordultak más kombinációk is).

A karakterek legalább megkülönböztethetőek. Mindegyiknek különálló személyisége van (fentieket alapul véve azt mégsem mondhatom, hogy saját hangja van…) ha nem írnának nevet, akkor is tudnánk kiről van éppen szó, ebben mindenképpen erős volt a szerző. A problémám inkább az volt, hogy egyetlen szereplő akadt csupán, aki úgy ahogy képes volt belopni magát a szívembe, ez pedig Olja. Az állandó számolási kényszert érző és tulajdon bátyjától érkező megalázó kijelentéseket elviselni képes nő volt még a legnormálisabb az összes szereplő közül. Igazi felfrissülés volt. Durva, nem igaz?
A történet és a leírás alapján egyébként könnyen gondolhatnánk, hogy az oroszok nagyon érdekes értékrendekkel rendelkeznek és szinte mindenki beteg fantáziálgatásban szenved. De lehetséges, hogy mindezt csak azért éreztem így, mert egy éven belül ez volt a második olyan könyv, amiben orosz sorozatgyilkosról olvastam (az első, a 44. gyermek ráadásul igaz történeten alapul) de igen sokszor felmerült bennem még az X polgártárs című film is (szintén valós események alapján készült) ami egy idő után értelmet is nyert. Az X polgártárs ugyanis Csikatilo elfogásáról szól, aki (mondanám, hogy hírhedt kéjgyilkos volt, de a Szovjetunióban tagadták a sorozatgyilkosok létezését ugyebár, így aztán szinte senki sem tudott létezéséről jó sokáig) a Szovjetunióban öldökölt és többször felemlegetik a nevét a könyvben. 

Többször megfordult a fejemben, hogy félbehagyom, de a bennem élő dac nem engedte. Jó 1 hónap kellett hozzá, de a végére jutottam ennek a 464 oldalas gyújtósnak könyvnek. A körülményeket figyelembe véve ez igen gyorsnak számít, de minél hamarabb túl akartam esni rajta, hogy végre valami normálisat is olvashassak.

De hogy valami kedveset is mondjak: a magyar kiadás borítója nekem nagyon tetszik. Szerintem veri a nemzetközi mezőnyt, lényegre törő és a történet sötét hangulatához tökéletesen illeszkedik.

Balról jobbra: amerikai, orosz, horvát, német

Most álljunk meg egy pillanatra és merengjünk el kissé az amerikai borítón olvasható szövegen: "Oroszország válasza a Bárányok hallgatnak-ra... szokatlanul remek thriller." Halljátok ti is? Ideáig elhallatszik Thomas Harris röhögése. Egy lapon sem lehet említeni a kettőt, borzasztóan nagy különbség van az undorkeltés és a sokkolás között. Thomas Harris az utóbbi mestereinek egyike. Szergej Kuznyecov pedig érezhetően próbál felkapaszkodni a szekérre, de ez egyelőre még nem sikerült neki.

Nem ajánlom senkinek.

Ezúttal is csalódás ért, most sem sikerült meglelnem a csodát. De még elszánt vagyok. Nem adom fel. 

Új év, új kezdet

Régóta nem került már sajnos friss a blogra. Az élet úgy hozta, hogy most átszerveződik kissé az életem és tervezem, hogy visszatérek a blog világába.

Ha minden úgy megy, ahogy szeretném, akkor ezentúl sokkal többet fogok tudni jelen lenni, több mindent tudok megosztani veletek.

Addig is, Boldog Új Évet így utólag is.

És....

 :))

Jacqueline Winspear – Maisie Dobbs

Miért is kezdtem neki?  A hátoldala szerint Agatha Raisin és a Downton Abbey rajongóinak ajánlják ezt a könyvet, én pedig mind a kettőt szeretem, tehát én kifejezetten célközönségnek számítok.  :)

Fülszöveg:

M. Dobbs Üzleti és Magánnyomozás – hirdeti a vadonatúj réztábla egy lerobbant londoni ház kapuja alatt. Az első ügyfél, aki becsönget, igencsak meglepődik, ugyanis az arisztokrácia köreiből melegen ajánlott iroda nyomozója csinos, harmincas nő.

Az eszes, érzékeny Maisie, az emberi természet éles szemű megfigyelője, akiben ott szunnyad a jövő meglátásának különleges képessége, egy utcai zöldségárus lánya, és tizenhárom évesen már kiscselédként dolgozott egy főnemesi család házában. Ám tehetsége és munkaadójának támogatása bejuttatja a cambridge-i egyetemre. Az első ügye kapcsán szövevényes, sötét titkok hálójába bonyolódik, és kénytelen szembenézni a saját múltja démonaival is.

A Downton Abbey és az Agatha Raisin sorozatok rajongóinak ajánlott lebilincselő detektívregény-sorozat első kötete olyan zseniális és szerethető karaktereket vonultat fel, akiket az olvasó tüstént a szívébe zár, sőt a barátjává fogad.

Maisie, Maisie fejtörést okoztál nekem. 

Kezdjük azzal, hogy az olvasás igen lassan ment. Eleinte nagyon érdekes karakternek találtam főhősünket, de a sok visszautalgatás általunk nem ismert múltbéli eseményekre (amelyekre csak nagyon lassan derült fény)  nem éppen kíváncsiságom ingerlését érte el.  Többször is azon kaptam magam, hogy a figyelmem elkalandozott és valami máson kezdtem el gondolkodni, ilyenkor pedig jobbnak láttam a könyvet félretenni és pihentetni.

Nem olyan lett, mint amire számítottam. Kétségtelen ugyan, hogy van benne némi Downton Abbey szerűség, és egy nyomozó hölgy is, tehát picit valóban mondhatni egy Agatha Raisin benyomást, de előbbi számomra nehezen volt összeegyeztethető ezzel a történettel, utóbbiból pedig elég kevés volt. :(

Lady Rowantől nagyon szép dolog volt, hogy felkarolta Maisie-t, de a könyvből számomra homályos maradt, hogy miért tette. A nagy elhatározása, hogy segít az alatta jóval alacsonyabban lévő osztályba tartozókon, nem volt elég kiindulás számomra. Miért csak Maisie? Miért pont ő?

Aztán ott van maga Maisie. Nem sikerült még teljesen megértenem őt, azt érzem, hogy hatalmas tudásvággyal rendelkezik és nagyon érdekli őt az emberek motivációja, de ezt nem éreztem benne folyamatosan, inkább időszakosan rángatta elő az írónő eme képességet. Inkább a megbízói és a megfigyeltjei esetében jön elő, de a közvetlen közelében élőknél ezt nem alkalmazza. (Egyedüli kivétel talán Enid, aki a szobatársa  a cselédszárnyban).  A leírások olykor hiányosak voltak számomra, az embereket sokkal jobban testesítette meg az írónő, mint például a környezetet.

A fordítás is több helyen eltérített az olvasás pályájáról. Volt, amit többször visszaolvastam mert elsőre értelmetlennek, tűnt. Aztán, amikor rájöttem mi lehetett az eredeti kifejezés már könnyebben ment. 

Pl:

- Maisie emlékszel, hogy felkötötted a sálat? 

[…]

- Igen. Ott van Iris. Jó éjszakát!

- Jó éjt!

Feltételezem az angol szövegben a „remember”-t használhatták, ami ebben az esetben inkább jelenti azt, hogy „Maisie ugye nem felejtetted el felkötni a sálat?”, amit egyébként azért kötöttek ki a sátorra, hogy a többiek tudják, hogy most ők nincsenek szolgálatban, alhatnak (frontkórház).  Volt, amikor a múltban történt jelen idei kifejezése zavart meg és így tovább.

A biszkvit szavon megvallom őszintén, meglepődtem, hogy magyarul is használjuk, de most már ezt is tudom. :) Ez viszont pozitívum a fordításból, így legyen ez a "Könyv szava számomra". (Hmmm lehet, hogy ezentúl ezt is figyelni fogom olvasás közben?! Meglátjuk :)

Tetszett tovább az idő is, ahol az egész játszódik. 1910-es és 20-as évek Angliája. Hmmm. Szeretem. 

Nagyon tetszik, hogy a magyar kiadáshoz a borítót meghagyták, az eredeti maradt, szépen fog mutatni az

egész sorozat egymás mellett a polcon (vagy a könyvesboltén vagy a sajátomén, ezt még nem tudom).

Ami pedig a recenzió elején említett fejtörést okozta… a történet végére ugyanis belelendültünk az igazi nyomozásba is (végre!) és ekkortól már jobban érdekeltek az események és tulajdonképpen már egészen addig nem tettem le, amíg valaki valahonnan ki nem jutott végre. Túl nagy csavar nincs benne, inkább amolyan pici Nahát! Tényleg! pillanat, senki ne számítson megdöbbenésre, de azért volt benne hangyányi izgalom és ez reménnyel töltött el a jövőre nézve. Végre láttam megcsillanni valamit Maisie nyomozói világából, valamit az Agatha Raisinből!

Őszintén megvallva csakis a vége miatt fogok adni neki még egy esélyt, úgy érzem megérdemli. Feltételezem, hogy Maisie múltjáról már nem akar túl sokat mesélni a szerző (remélem), és ebben az esetben én már szinte biztosan jobban is fogom élvezni.

Volt egy megérzésem egyébként Maisievel és egy bizonyos szereplővel kapcsolatban az olvasás alatt és a végén csak nem bírtam ki és utána néztem, hogy igazam volt-e. Jelentem igen, a megérzésem nem csalt és ennek nagyon örülök. Nem annak, hogy igazam lett (na jó, annak is) hanem annak, hogy a történet majd ilyen fordulatot vesz. :) Hajrá Maisie, hajrá bizonyos valaki!

Kedvenc karaktereim Billy, Maisie „segédje” és Frankie, Maisie apukája voltak.  Amikor ez a két férfi feltűnt a regényben mindig szívesebben olvastam a sorokat.

Ennek most sajnos csak 3 pont jár, de kap egy második esélyt.

M. C. Beaton - Agatha Raisin és a spenótos halálpite

Hogyan is találkoztam először a könyvvel…

Az Ulpius Facebook oldalán még a könyv megjelenése után nem sokkal volt egy címszavazás,J)

amiben a második rész címéről kellett sorsot vetnünk. Tetszett a borító és a rövid leírás, így megjegyeztem magamnak azt a bizonyos „spenótos pités könyvet”. (A második rész címe azt hiszem örökre az elmémbe vésődött a parázna lódoktorral

Bár a könyv felkerült a kívánságlistámra, mégis majd’ két évet kellett várni arra, hogy el is olvassam. (Lehet, hogy közrejátszott ebben a tény, hogy a spenótot semmilyen formában sem szeretem?) 

Fülszöveg:

„Agatha Raisin, az egyedülálló, célratörő reklámügynök eladja cégét, felszámolja londoni életét és leköltözik a mesés nyugalmú, festői Cotswoldsba. Ám a vágyott életről kiderül, hogy borzalmasan unalmas. Agatha, hogy unalmát elűzze, benevez a helyi pitesütő versenyre. Mivel fogalma sincs sütésről-főzésről, vesz egy kész pitét a londoni ismerős boltban, és sajátjaként nevezi be. Még a zsűri elnökét, a helybeli Cummings-Browne ezredest is megpróbálja megvesztegetni, de nem ő nyer. Ám a verseny végeztével az ezredes hazaviszi a süteményt, megeszi és meghal. Kiderül, hogy a pite spenótjába gyilkos csomorika keveredett. A rendőrség ugyan véletlen balesetként zárja le az ügyet, ám Agatha gyilkosságra gyanakszik és nyomozni kezd…

A skót írónő regénye – mint valamennyi Agatha Raisin könyv – pompás, izgalmas krimi, nagyszerű szatíra a londoni és a vidéki életről, remek karakterekkel és pergő, fordulatos cselekménnyel. Az amatőr detektív remekül megrajzolt figuráját kritikusok és a rajongók egyaránt megszerették, a sorozat már a 21. kötetnél tart.”

A fülszöveg utolsó mondata kisebb kiegészítésre szorul. 2013. szeptembere óta ugyanis az a 21 már 24 és van egy olyan érzésem, hogy ez még mindig nem az utolsó.

Mikor belekezdtem a történetbe, kételyeim támadtak. Minél többet tudtam meg főhősnőnkről, Agatháról (akinek ugyanaz a keresztneve, mint a krimi koronázatlan királynőjének, nem véletlenül) annál kevésbé voltam biztos benne, hogy én valóban erről a nőről akarok-e minél többet olvasni. Mert Agatha finoman szólva is erősen antiszociális, egoista és törtető. Ez a három tulajdonság, ha együtt mutatkozik meg egyetlen személyben, igen hamar ösztökélni kezd, hogy sikítva meneküljek az ellenkező irányba. Végül mégis kitartottam Agatha mellett és nem bántam meg. Fejlődőképes a csaj (vagy „öreglány” ahogy Roy előszeretettel becézi). Azt szokták mondani, hogy bizonyos kor felett az embertől már ne várjunk számottevő változást a személyiségében. Nos, Agatha hál’ Istennek erre rácáfol. Eleinte idegesítően rátarti, számító és kiállhatatlan és bár ezek a tulajdonságok nem múlnak el, mégis valahogyan átalakulnak (ezen kellemetlen tulajdonságai főleg a gyilkos kilétének kiderítésében segítenek) és már megjelennek bizonyos kedves emberi vonások is. (Utóbbitól maga Agatha is padlót fog – olykor szó szerint). Antiszociális jegyei elmosódni látszanak, egoizmusának burka repedezni kezd, a törtetése pedig…. nos, igen… az megmarad, de mindezt most már legalább a közösség érdekeiben (is) teszi.

Cotswolds

A megmosolyogtató és kellemes perceken kívül még egy dolgot köszönhetek az írónőnek.

Ez pedig a Cotswolds vidék. Újabb hely került fel arra a listára, amin azok a helyek találhatók, amelyeket szívesen megnéznék a saját szememmel életemben. Ahogy elnéztem a Google által kidobott keresési eredmények képeit, engem kicsit egy Hobbit falura emlékeztet, csak kissé sűrűbben lakott és nincs lekerekítve minden él és sarok. (És magasabbak az ott élők, nem sokkal csak egy hajszálnyival).

A spenótos pite gondolatáért még nem tudom, hogy hálás vagyok-e vagy sem. Talán egyszer, amikor megszeretem a spenótot, akkor kellemesen elmélázok majd eme érdekes desszerten, de addig is inkább csodabogárként gondolok rá és meghagyom az egészet Popeye-nek. :P

Hogy a szereplők közül kit kedveltem meg, azt még korai lenne kijelenteni, de eddig Bill Wong volt az, aki mindig feldobta a hangulatot, amikor megjelent egy-egy oldalon. Agatha még kétesélyes, Roy pedig hát annyira nem bűvölt még el, de talán ez is változhat. A tiszteletes felesége kedves teremtés, de mi ketten tutira nem lennénk jó barátok.

És, hogy kitaláltam-e, hogy ki a gyilkos? Az elején rögtön azért nem, de kb. a felénél már majdnem biztosra tudni véltem. :) Mindez nem vett el a varázsából cseppet sem, szívesen olvastam „az öreglány” lehetetlenebbnél lehetetlenebb kalandjait és nagyon szívesen kukkantottam be Agatha lakhelyére is, Carsely-be (ami egyébként a valóságban nem létezik).

Én is szívesen mennék vásárokra, ennék pár falatot a Vörös oroszlánban és neveznék be versenyekre. (Persze szigorúan méregmentes termékekkel).

A borítója nagyon tetszik, a magyar kiadáshoz az egyik eredetit használták fel (ezer hála érte) nem cserélték le másikra. (Ráadásul egy ilyen szép, angol porcelánkészletet el is fogadnék!).

Az első rész eredetileg 1992-ben jelent meg, ez kissé érződik a város leírásán és a használt technológián is. Nem tudom, hogy a 24. részben vajon mennyire érezhető a különbség, de ha eljutok egyszer oda, akkor feltétlen beszámolok róla. Bár ez a szám azért kissé ijesztő és attól félek a leginkább, hogy addig húzza-vonja majd az író Agatha karakterét, amíg az el nem laposodik.

Na de, optimistán előre a jövőbe és haladjunk apránként! :)

Ide veled te parázna lódoktor!

Érdekesség!

Íme a cotswoldsi birka. Ha ki akarnánk szúrni egy angol pásztorral, akkor csak egy pulit kéne a nyáj közé engedni. Vakarná a fejét napestig az tuti! :))