Azon örömteli hír kapcsán miszerint megszületett a Burok első előzetese (ami még fényévnyire van egy IGAZI előzetestől - bár azért mégis megnyugtató hatású, hisz ez azt jelenti hogy már keményen foglalkoznak a filmmel) bemásolom ide a könyvről született recenziómat, amit még a Könyvmolyok blogra írtam 3 évvel ezelőtt. (Szentséges ég, hogy megy az idő!).
Először is az előzetesnek (trailer) kikiáltott beharangozó (teaser):
Amerikai bemutató: 2013 március 29.
Saoirse Roan játssza Melaniet, ami kissé meglepett, mert a lányt egyáltalán nem ilyennek képzeltem. Valahogy sokkal keményebb arcúnak láttam magam előtt. Diane Kruger játssza a Hajtót, ami szerintem nagyon jó választás (pedig a Trójában kifejezetten nem tetszett).
Akkor lássuk a fiúkat: Jaredet Max Irons (Jeremy Irons fia), Kyle-t Boyd Holbrook és a titokzatos harmadikat, akit nem árultam el a beszámolómban ... inkább nem árulom el, túl nagy segítség volna :D :D
Recenzió
Eredeti bejegyzés itt olvasható.
Pár hónappal azután, hogy kiderült magyarul is megjelenik a Twilight, az Agave kiadó bejelentette, hogy jó voltukból Stephenie Meyer másik sikeres regénye (The Host) is eljut a magyar olvasók kezébe. December elejére be is váltották az ígéretüket, így örömmel leptem meg magam Karácsonyra, mondván ne csak másokat, magunkat is kényeztessük egy kicsit abban az időszakban.
A magyarországi start igen érdekesre sikeredett. Az Agave kiadó a blogján pályázatot írt ki a magyar címre a honlap olvasói között, amelyből aztán egy kreatív Brain-Storming kerekedett, és igen hamar meg lett a győztes "A Burok" hangzatosan igéretes és dicséretre méltó kiötlésével.
Parazita. Földönkívüli. Hódítás.
Ha a fülszöveget elolvassuk, tulajdonképpen ez a három szó jut eszünkbe, majd kezd piros fényekkel villogni a fejünkben. Majd gondolatban odakúszik egy egyenlőség jel is, mellé pedig az, hogy: "Lerágott csont."
Az eredeti kiadás még tavaly év elején jelent meg Amerikában, éppen az Alkonyat harmadik (Eclipse) és a negyedik (Breaking Dawn) része között. A rajongók éppen izgatott és türelmetlen várakozás lázában égtek, az írónő pedig úgy gondolta ezzel talán kicsit kárpótolhatja őket a hosszú várakozásért. A hatás nem maradt el, ez a könyve is - csak úgy mint az előzőek - stabil helyet biztosított magának a The New York Times Bestseller Listáján.
Amikor először láttam meg a borítót nagyon megtetszett, de a kategória (Sci-fi) már óvatosságra intett. Elolvastam az Amazon értékeléseit és mind a rajongók, mind az új Meyer olvasók többsége azt állította, a könyv nagyszerű. Elolvastam a rövid leírását is, de az a három pirosan villogó szó az egyenlőségjellel csak nem akart eltűnni, végig ottmaradt, hogy visszafogja vásárlási kedvemet. (Külföldről könyvet vásárolni akkor még nehézkesen tudtam, szállítási költséggel igen drága volt így nem vágtam bele, a Bookstation-t csak később fedeztem fel). Amikor az Agave blogján olvastam, hogy magyarul is megjelenik, egyből lelkesebb lettem, a többit pedig (Karácsony, saját magam vállon veregetése stb, stb…) már tudjátok.
A történet egy műtéttel kezdődik, melynek segítségével azon melegében betekintést nyerhetünk abba, miként is történik az idegenek beültetése az emberi testbe. Az aktuális emberi test Melanie Stryder, aki csodával határos módon csak most, annyi év óta tartó megszállás után került Hajtó kézre. A kiválasztott lélek - akit azon célból tesznek Melanie testébe, hogy feltörje a lány emlékeit és a többi bujdosó ember helyét megtudják – immár a nyolcadik bolygóján jár. Sosem maradt egy bolygón egy életnyi idővel tovább, nem akart újjászületni sehol sem. Így nevezik el Vándornak. Miután Vándor magához tér - immár Melanie testében – megpróbál minél több információra rátalálni a lány elméjében, de Mel sokkal erősebb, mint várta. Mi több, egyre határozottabban ad hangot saját véleményének, amely legtöbbször nem túl hízelgő Vándorra és népére nézve. Egy váratlan fordulat következtében a két lány szövetséget köt. Vándor és Melanie érzései lassacskán eggyé válnak, így nem meglepő módon Vándor is beleszeret Jared-be és féltőn gondol Jamie-re akiket eddig csupán emlékeiben látott. Mint az sejthető megtalálják azt a helyet, ahol egy maroknyi bujdosó befészkelte magát. A fogadtatás azonban nem túl kellemes… Fájdalmakkal teli idők várnak rájuk. Melanie lelkileg, Vándor pedig testileg-lelkileg szenved. Az emberek nem bíznak benne, többször megpróbálják megölni, még Jared sem képes hinni a lehetetlent… Nincs más hátra, mint türelemesen várni, tűrni és reménykedni, hogy egy nap belátják nincs mitől tartaniuk, nem a veszélyt hozta rájuk. Az életet bonyolítja még egy szerelmi négyszög is. Hisz Melanie szerelmes Jaredbe, így Vándor is így tesz, hisz az érzéseik túlnyomóan közösek, Jared pedig szerelmes Melanieba, de Vándorral szemben nem táplál hasonló érzelmeket. Aztán belép a képbe még valaki, aki meg nem Melanie testébe szerelmes, hanem Vándor lelkébe…. (Kicsit kusza, mi? :D Ne aggódjon senki, hamar át lehet látni, csak én fogalmaztam meg kissé bonyolultan! :P)
A hosszú kaland során a két lány megtanulja másképp nézni a dolgokat, mind a saját mind a másik faj esetében. Az emberek nem olyan érzéketlen gyilkoló gépek, a lelkek pedig nem olyan rossz szándékúak, mint azt eddig gondolták. Egy váratlan látogató felbukkanása választás elé állítja Vándort, az események pedig még jobban felpörögnek…
A történetet Vándor szemén keresztül ismerhetjük meg, ami nekem nagyon tetszett, a belső vívódása és gondolatmenete tiszta, érthető és átérezhető, ő lett a kedvenc főszereplőm. Melanie is helyes és aranyos lány, de nekem akkor is Vándor volt a favorit! :P Jared nem lopta be annyira magát a szívembe, a másik férfi annál inkább (a nevét direkt nem írom le, legyen meglepetés - annak, aki olvasni szeretné - hogy ki az). Az egész könyv nagyon tetszett, bevallom nőiesen többször sírtam is.

A „Lerágott csont”-tal kapcsolatban alaposan tévedtem. És ennek örülök. Ahelyett, hogy globálisan, hősök hajmeresztő mutatványain keresztül vezetne minket végig a történeten, pár tucatnyi ember és egy földönkívüli történetén keresztül ismerhetjük meg ezt a képzeletbeli, ugyanakkor félelmetes világot.
Most pedig térjünk rá a kényes részre:
Kiknek is ajánlom a könyvet?! Szeretném azt mondani, hogy mindenkinek, de úgy érzem kicsit felelőtlen lennék. Én személy szerint nem ajánlom azoknak, akik az Alkonyat lázában égnek, és még csak pár hete olvasták a könyvet. Hogy miért? Az ok egyszerű: félő többen egy kis Bella/Edward pótlékot keresnének ebben a könyvben ez pedig nem a megfelelő kiindulási pont ennek a regénynek! Teljesen más a története és a hangulata. Én is csak azután olvastam el, miután kissé lecsengett bennem az „Alkonyatizmus” láza.
Ellenben mindazoknak ajánlom, akik szeretik Stephenie Meyer stílusát és lelkivilágát vagy akik egy izgalmas és lelket melengető történetre vágynak. Azoknak is, akik még nem olvastak Meyertől egy sort sem, vagy azoknak, akiknek vámpíros történet nem igazán jött be, de szeretnének valami újszerű földönkívülis megszállást olvasni.
Ha valaki még hezitálna, az Agave az első fejezetet nyilvánossá tette.
Remélem ebből is film lesz egy szép napon!
Itthon kemény kötésben és az eredeti borítóval jelent meg. Én azt mondom: jó választás volt!
Ui: Ha valaki kíváncsi rá, milyen helyszín ihlette a történetet, akkor látogasson el Stephenie Meyer honlapján ide, és tekintse meg a képeket. Az írónő szokásához híven, ehhez a sztorihoz is megalkotta saját zenelistáját, azt pedig itt lehet meghallgatni.
Eredeti cím: The Host
Borostyán, 2009. január 28.
Borostyán, 2009. január 28.