Maggie Stiefvater: Lament

Ezen értékelésem még 2009 nyaráról származik, a közeledő magyar megjelenés okán került elő most gépem rejtett zugaiból :) Ha minden jól megy, akkor Könyvhéten jelenik meg. Hajrá!

Az írónő első könyve, amivel rögtön belopta magát az olvasók szívébe.

Először is tündérekről szól. Ami nagy divat lett mostanában Amerikában (ők is a vámpírok versenytársai lettek, csak úgy mint az angyalok).

Deirdre tehetséges hárfaművész aki a zene világában él. Legjobb barátja James is tehetséges, ő skót dudán játszik. A történet egy versennyel kezdődik, ahol főhősnőnk a szokásos forgatókönyvnek megfelelően kidobja a taccsot, mert nála ez már csak így működik fellépések előtt. Élete legkellemetlenebb pillanatában ismerkedik meg Luke-kal, aki úgy tűnik egyenesen a lány előző esti álmából lépett elő. A fiú pedig úgy tűnik, hogy mindent tud a lányról. Felkéri hogy zenéljenek együtt, majd a versenyen is együtt lépnek fel. A lány zenei tehetsége azonban nem csak a nézőtéren ülőket varázsolja el. És van, aki mindent megtenne, hogy varázsa hamuba porladjon vele együtt. Vajon mi köze ehhez Lukenak és miért van ott mindenütt ahova a lány megy?

Deridre egyszerre akarja tudni és visszautasítani a válaszokat. Beleszeretett a fiúba és néha már úgy tűnik a fiú sem tud neki ellenállni. De ki lesz vajon a nyertes a Deirdra életéért dúló csatában? Valaki mindenféleképpen nyerni fog, míg mások akár az életüket is áldozhatják érte.

Komolyan mondom felüdülés volt ezt a könyvet olvasni a Wicked Lovely után, ami kissé hasonlít erre a könyvre, de ez sokkal sokkal jobb és izgalmasabb. Mindig van benne valami meglepetés, valami csavar. Valami új. Jó, nem azt mondom a klisék és a „bevált” fordulatok is megtalálhatóak benne, de a történet folyása és az írói stílus könnyen feledteti mindezt. A végén már azt hittem, hogy valamilyen tömeg klisés megoldás lesz, de nem. Szépen meglepődtem, mert egyáltalán nem ilyenre gondoltam. Anélkül, hogy lelőném a poént: a főhősnő használja a fejét és nem a „szeretet mindent legyőz” és más hasonló nyálas dolgokkal fejeződik be. Bár azt is meg kell mondanom, hogy az abszolút végén kicsit elszomorodtam, mert látszólag nem teljes az öröm. De majd meglátjuk a második részt. Már kíváncsian várom a folytatást, el fogom majd azt is olvasni mindenképpen. A könyv felétől már a fekvési időt folyamatosan nyújtottam, mert annyira vártam mi fog még történni.

Kedvenc főhősöm James a lány legjobb barátja, bár Luke is igen megnyerő és kedvelni való. Deirdre eléggé irracionálisan viselkedik néha és annyira elvakítja a szerelem, hogy képtelen tiszta fejjel gondolkodni. Ez nem mindig tetszett benne, de azért kedves gondolatai vannak és igen erős egyéniségű lány. A történetet nem ő meséli el, de az ő szemszögén keresztül követjük végig az egészet.

Tiniknek és felnőtteknek is ajánlom, azoknak, akik szeretik az izgalmas könyveket és a mindent elsöprő, veszélyekkel járó szerelmes történeteket. Ha pedig valaki tündér rajongó, akkor meg egyenesen kötelező :)

Ja! És kipróbáltam úgy olvasni a könyvet, hogy közben kelta népzenét hallgattam, hárfával, furulyával, hegedűvel és miegymás.

Egy példa. (Celtic Woman rulez!)

Azt pedig már sokan tudjuk, hogy maga Maggie is több hangszeren játszik, többek közt skót dudán is, így nem csoda, hogy olyan érzékletesen tudja leírni a hangszerek hangját és azok hatását. 

Az amerikai borítóról a személyes véleményem (fent):

Szépek rajta a lóherék, de ez minden. Semmitmondó, amolyan átlagos. Szerintem egyáltalán nem kelti fel a figyelmet, hogy a vásárló elolvassa a hátoldalát.

A másik amerikai verziótól (balra) meg egész egyszerűen kiver a víz. Olyan a lány arca, mint egy horror képregényből lépett volna elő.

Az angol piros hátteres fehér galambos már sokkal jobb (jobbra) :)

Nekem a Shivernél is jobban tetszett! pedig én ki nem állhatom a tündéreket, de tényleg. :D

Még annyit, ha valaki esetleg unalmasnak találná a hárfát (mint én annak idején), akkor ezt feltétlen hallgassa meg és tutira megváltozik a véleménye! Az eredeti dalt is szeretem, de hárfán egyszerűen fantasztikus! :D

Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz

Tavaly augusztusban hallottamelőször erről a könyvről az interneten. Már akkor beindultak a jósgépek és úton útfélen azt hirdették, hogy ez aztán akkora siker lesz, hogy ámul a világ, beleszédül a Föld, de legalábbis úgy süt majd a Nap ránk az égből, mint még soha! A kiadó hat számjegyű összeget fizetett érte, így aztán érthető, hogy mennyire akarták, hogy kapkodjanak érte. Azon bátor kijelentések, miszerint ez a könyv lesz az új Twilight és/vagy a Harry Potter már akkoriban is bűzlöttek számomra (minden könyvnél, nem csak ennél), de hát azért sosem lehet tudni, ezért felkerült az „érdekel” listámra.

Miután megtudtam, hogy a Libri kiadó meg is jelenteti, még kíváncsibb lettem rá. Az már csak hab volt a tortán, hogy a molyok is nagy csodálói lettek a könyvnek és úgy repkedtek az „ötcsillagok” mint apró szikladarabok üstökösök tömeges vonulása idején. Amikor pedig végre megláttam a könyvesboltok polcán elismerően hümmögtem a borító szépsége miatt.

Mindezek függvényében hogyan is kezd bele az ember az olvasásba. Tele várakozással, reménnyel de mindenekelőtt kiadós elvárásokkal. Ha valaki esetleg még nem olvasta a könyvet, de nagyon szeretné, akkor azt ajánlom, hogy nagyon óvatosan kezdjen bele. Ne legyenek illúziók sem elképzelések a tetszési indexet illetően. Csak a könyv legyen és te. Mondom és tanácsolom mindezt azért, mert én bizony megszívtam, mint a torkos borz…

A történetre nem pazarolnék sok időt vagy helyet, mert meggyőződésem, hogy a többi bloggernél én sem tudnék többet írni róla.

Először nézzük mi az, ami TETSZETT 

Először is az időpont. 1886-ban kezdődnek az események és 1902-ig tartanak (többé kevésbé). Izgalmas és színes időszak volt ez Európában és a tengerentúlon, mind a tudományok, a művészet, az irodalom, a divat, a politika és a technika területén. Tehát a cirkuszt ebbe az időbe elhelyezni igazán nagyszerű ötletnek tartom.

A főpapnő - tarot kártya.
Maga az írónő festette.

A karakterábrázolás. Majdnem mindegyik szereplőre azt tudnám mondani, hogy élettel telire sikerült.  Azért egyértelműen a női karakterek lettek az erősebbek, a férfiak kissé elhalványulnak mellettük (ha feminista lennék, akkor azt mondanám, hogy akár a való életben… - de hát nem vagyok az. Köhhhömmm). Marco nekem sehogy sem volt szimpatikus, főleg ahogy Isobelle bánt (egy önző kis takony – már bocs) fel nem fogtam mit szeret Celia rajta, de a szerelem két ember között nem mindig érthető egy harmadik ember számára, még ha történetük olvasója is az illető. Celia azonban nagyon szimpatikus volt, ahogy a Murray ikrek lány tagja is. Celia elegáns, nőies, nagyon okos, független és karizmatikus ez tisztán látszik olvasás közben. Bailey szerepét valahogy erőltetettnek éreztem (különösen a végén). Az ő történetéből az jött le nekem, hogy a tipikusan a „szamár is jó” típusú versenyző. Nem volt más kéznél, jó lesz ő is. Az ő különlegessége ill. fontossága nekem nem jött át. Chandresh, akit észrevétlenül tudnak mások irányítani színes foltja lett a kis társaságnak. Különleges vacsorái és változó hangulata segítették hozzá a könyvet ahhoz, hogy a csupa fekete-fehér díszletek és szereplők között végre egy igazán színes egyéniséget is ünnepelhetünk. Mert hiába életszerűek a karakterek, a legtöbbjük teljesen karót nyelt, nagy meglepetést viselkedésük nem okoz, reakciójuk általában kiszámítható. Két ember okozott nekem meglepetést. Az egyikük a már említett Chandresh, a másik Isobel. Utóbbi azért volt meglepetés, mert vele kapcsolatban hiába éreztem meg előre, hogy mire lesz képes, a féltve őrzött kártyával és a végkifejlettel teljesen meglepett.

A két mester – Hector és Alexander – jelenléte is nagyon erős volt a regény során, pedig ők nem is szerepelnek benne sokat. A háttérben azonban mindig ott vannak, mindent látnak, minden hallanak és elég sokszor megpróbálnak irányítani is.

A cirkusz, mint helyszín.

Bármennyire is hidegen hagy a cirkusz, ez valahogy megfogott. Nem tudtam feltétel nélkül, szőröstül-bőrüstől elfogadni ezt a világot, ahogy a legtöbb olvasó tette, de voltak benne olyan sátrak és mutatványok, amik nekem is kedvemre valók lettek volna. Az bejáratnál lévő órát magam is megtekinteném, szerintem egész este tudnám bámulni. :) 

Ami NEM tetszett

Az akasztott ember -
Tarot kártya
Maga az írónő festette

A színek, ill. azok hiánya. Megértem, hogy különleges ez a csakis fekete-fehér téma, de én már a gondolatba is beleőrültem. Arról nem is beszélve, hogy ahogy kinyitottam a könyvet szembevágott a fekete-fehér csíkozás. Minden előjött egyszerre: enyhe hányinger, szédülés és fájdalmas szemjojózás. Nem viccelek, tényleg. Igyekeztem minden egyes könyvkinyitásnál elkerülni, hogy akár csak egy pillanatra is a látómezőmbe kerüljön a csíkos rész. Az oldalak széle is fekete festést kapott, ami nagyon sok helyen megfojt, és nem lett ezáltal túl esztétikus.

A végkifejlet. Egész pontosan a meglepetés hiánya. Az írónő elkövette azt a hibát, hogy többször is utalt rá, hogy mi lesz a megoldás a végén. HOGY ÉN EZT HOGY UTÁLOM!  Utálom, mert elveszik az izgulás és a találgatás lehetőségét. A könyv felétől körülbelül arra pazaroltam az olvasási energiám egy részét, hogy azért drukkoljak, hogy ne legyen igazam. De sajnos igazam lett. Miért? Miért nem lehet az olvasóra bízni, hogy a kellő időben (mondjuk a végén) világosodjon meg? Miért nem lehet a meglepetés erejét bombaszerűen alkalmazni? Miért kell ennek előszoba? Persze ezt elegánsan is meg lehet oldani. Nagyon ügyesnek kell lenni ahhoz, hogy egy félig meddig odavetett információról később kiderüljön, hogy az mennyire fontos is volt valójában. Az sem baj, ha sejthető, hogy erre valamiért oda kell figyelni, na de hogy szájba kelljen rágni? Erin Morgenstern sajnos nem ügyes (legalábbis az én ízlésem szerint), tanulhatna Kate Mortontól vagy Diane Setterfieldtől. Remélhetőleg most készülő következő könyvében (ami semmi cirkuszos dolgot nem foglal magába) már olajozottabban fog menni.

Mindent egybevetve nem rossz könyv, stílusában szép és a kitalált világ könnyen fogyasztható. Ajánlom azok számára, akik szeretik a cirkuszt vagy akik egy időre megpihennének a folytatásos regények göröngyös útján.

A magyar kiadás egyébként nagyon igényes (eltekintve a helyenként megfojt fekete lapoktól és a 253. oldalon elírt dátumtól 1890 márciusát írtak 1900 márciusa helyett és ez kissé összezavart), keveréke az amerikai és a brit verziónak. A papíros borítóképben és a piros kemény kötésben a brit, a belső idegesítő csíkozásban pedig az amerikai ízlés köszön vissza. 

Ally Condie: Matched - Egymáshoz rendelve

Erős 2 hónapos lemaradásban vagyok ennek a könyvnek a recenziójával, amit ráadásul már 3 hete írok folyamatosan.

Kifogott rajtam ez a könyv. Nem pusztán azért mert nagyon nehéz megfogalmaznom, hogy miért is okozott nekem csalódást, hanem azért is, mert nagyon kevés idő adatik meg nekem mostanában az olvasásra, hát még a recenzió írásra. 

Mint oly sokan mások, én is a borítójába szerettem bele. Nem elég, hogy szimbolikus jelentéssel bír, de ráadásul egy zöld gömb van rajta, ami a kedvenc színem :). Aztán jöttek az első értékelések, és bizony jó részük azt sugallta, hogy ez aztán a csupa nagybetűs disztópikus ifjúsági könyv. Valami azért még visszafogott, hogy én ezt elolvassam, nem is tudnám megmondani, hogy mi volt az. Aztán végül felröppent a hír a Molyon, hogy a Ciceró megvette a jogait. Teltek a hónapok, majd érkezett a hír, hogy a kiadás ideje október lesz. Vártunk, vártunk és végül tényleg, meg is érkezett. Szomorúsággal teli irigységgel figyeltem a többiek értékeléseit, mert nekem már akkor is meg kellett válogatnom mivel töltöm azt a kevéske olvasós szabadidőmet, és volt jó pár a könyv a listámon, amik már régóta néztek rám boci szemekkel. Egyszerűen nem szúrhattam ki velük azzal, hogy hátrébb tolom őket. Mint utóbb kiderült, helyesen cselekedtem.

Cassia egy olyan világnak a tagja, ahol mindent előírnak az embernek. Amikor azt mondom mindent, akkor azt szó szerint kell érteni. Megmondják kivel vállalhatsz gyereket, milyen gyorsan mehetsz az utcán, mennyi testedzést végezhetsz, milyen növényeket ültethetsz a kertbe és azok milyen magasak lehetnek, mit ehetsz, mennyit és mikor. Megszabják mit olvass, mely festményeket kedveld, milyen zenét hallgass és milyen filmet nézz. De a legdurvább mégis az, hogy megmondják hány éves korodban kell meghalnod. Mindig mindenütt figyelik az embert, még otthon sincsenek titkok, nincs magánélet. Egy félreérthető megjegyzés, egy kötelességmulasztás vagy egy olyan tárgy birtoklása, amely nem engedélyezett könnyen egy katonai csoport esti látogatását eredményezheti. Azzal együtt, hogy az emberek örökös félelemben élnek, hogy nem vétenek-e a szabályok ellen, mégis úgy gondolják ez a rendjén való, ez kell ahhoz, hogy országuk, társadalmuk megfelelően működjön. Cassia tökéletes mintapolgár (tökéletes agymosott, mondhatnánk) nem vét a szabályok ellen, sosem merne arra gondolni, hogy valami nem működik helyesen a rendszerben. Egy nap mégis hibát észlel. Súlyos hibát. A Párosító Bankett után egy teljesen más fiú arca jelenik meg a képernyőjén, mint akit társául szántak neki. Ismeri a fiút, tudja ki az és azzal is tisztában van, hogy annak a fiúnak sosem lehet párja, hisz ő egy jogok nélküli megtűrt személy. Sosem beszélt még Ky-al, de most kíváncsi lett. És ez a kíváncsiság mindkettőjük jólétébe kerülhet.

Izgalmasnak és érdekesnek ígérkező történet ugye?

Én is így gondoltam. A Molyos és Goodreadses értékelések is ezt sugallták és mégis… mégis csalódást okozott.

A három könyv borítói együtt. Cassia kitörése és felemelkedése
nagyon jól lett szimbolizálva. A legjobb borítók egyike. 

Az olvasás befejezése után sokszor gondolkodtam azon mi is az, ami annyira nem jött be nekem. Végül is arra jutottam, hogy nem tudok egyben egy nagy mumust felmutatni, ami miatt nekem ez nem jött be, de több kisebb dolog is van, ami aztán összeadódva már elég komoly hatást gyakorolt rám.

Az írói stílussal nincs problémám, bár meg kell hagyni igen egyszerűnek mondható.

A főszereplőkkel szemben sem tudnék komoly hiányosságokat feltűntetni, de roppant idegesítő volt, hogy Xander vonala mellékszállá fajult, és csak a végén lehetett egy kis érzelmet kicsikarni belőle. Kifejezetten hiányzott az ő története, ha egyszer ez már egy szerelmi háromszögnek lett kikiáltva. Szerintem ez azért elég nagy hiányosság. Cassia nem lett a szívem csücske, de meg kell hagyni a jellemfejlődése tisztán nyomon követhető, bár igen nehéz dolga lehetett vele az írónőnek. Ky volt a kedvencem, annyira két lábbal a földön állt, és annyira tisztán látta a dolgokat, hogy nem lehetett nem kedvelni őt ebben a szürke, unalmas és agymosott világban.

A romantikus és a szeretet szál, elég gyenge. És úgy általában, nem éreztem úgy, hogy Cassia igazán tudna szeretni. A nagypapája volt a kivétel, vele szemben éreztem úgy hogy igen őt nagyon szereti, meg a könyv közepe felé az öccse irányában is mutatott érzelmeket, de ennyi.

Kyba hirtelen szeret bele, szerintem ő maga sem tudja miért, Xander pedig egy haver számára, aki iránt kb ennyit érez hogy:”Jaj de jó, hogy ő lett a párom, mert ismerem!” és ennyi. Xandernél a végén érezni, hogy vannak érzelmei a lány iránt, de ezt már korábban is lehetett volna érzékeltetni, nagyon megkésett ez a dolog. Ez lenne a szerelmi háromszög? Nagy hiányérzet az eredménye.

A világ, amit Ally Condie megálmodott roppant érdekes és tanulságos. De éreztem némi hiányosságot, mintha az elénk tárt kép túl nagy lenne és csak egy kicsiny szobában állították volna ki festmény formájában. Ahol megnézhető ugyan, de a szemlélő csak nagyon közelről tudja megnézni a képet, és igaz, hogy jól látja a részleteket, de soha nem fogja látni az egész nagy képet, nem fogja látni hogy mi mivel függ össze. Látjuk Cassia városát, hallunk más országrészekről is, de ennyi. Igazán csak Cassia környezetéről van tudomásunk, az egész egységről nem kapunk szinte semmi képet.

A tablettákat én részemről iszonyat erőltetettnek találtam és nem is kaptunk teljes magyarázatot rá. Például, megtudjuk, hogy a nyugtató tablettából csak bizonyos időközönként lehet bevenni, de hogyan pótolják? Mikor és hogyan cserélik ki a fel nem használt tablettákat (mert gondolom van szavatossági idejük) és sántít az a dolog is, hogy hol a fenében tartják őket? Ok, hogy egy fémdobozban, de mégis hol? A zsebükben? Onnan persze, hogy könnyen el lehet veszíteni. Miért nem a nyakukban egy kis fém fiolában? Nem egyszerűbb volna?

Az idősek halála. Ez kissé SPOILERES, de nem tudom máshogy leírni. Hogy a fenébe nem jött még rá senki, hogy hogyan lehetséges az, hogy egy adott napon halnak meg az emberek? Nem magyarázat az, hogy azért mert annyira akarnak hinni a rendszerben. Nem, mégpedig azért nem, mert a harmadik tablettáról is terjednek a hírek, miszerint az halált okoz… na akkor az idősek utolsó vacsorájáról miért nem gondolkodnak el? Ez elég nagy ellentmondás. SPOILER vége.

És mi ez a baromság az álommegfigyeléssel? Ki sem derül, hogy mi ennek a lényege. Minden nap másik családtagnak kell bevállalnia az álomelemzést. Ez most komoly? Erősen Fortress – 33 emelet mélyen a pokolban utánérzésem volt. Csak ott büntették a „tiltott” álmokat itt meg lesöprik az egészet annyival, hogy remélhetőleg nem látták meg Cassia álmait Ky-ról és ENNYI!

Sajnos még a borító sem mentett sokat az értékelésemen.  De örülök, hogy a Ciceró hallgatott a közvéleményre és megtartotta az eredetit. A fülszöveg ellenben sokkal izgalmasabbnak bizonyult, mint maga a könyv.

És hogy kíváncsi leszek-e a második részre?

Nem hiszem. Egyszer talán elolvasom egy fórumon, hogy mi lett az egész sztorinak a vége és szerintem én annyival be is fogom érni.

Crossed - Összefonódva magyar megjelenése egyébként mostanában várható. 

A burok plakát

Íme az első hivatalos filmplakát a Burok című filmhez.

Tetszik, hogy utalnak a könyvborítóra. 

Stephenie Meyer: A burok

Azon örömteli hír kapcsán miszerint megszületett a Burok első előzetese (ami még fényévnyire van egy IGAZI előzetestől - bár azért mégis megnyugtató hatású, hisz ez azt jelenti hogy már keményen foglalkoznak a filmmel) bemásolom ide a könyvről született recenziómat, amit még a Könyvmolyok blogra írtam 3 évvel ezelőtt. (Szentséges ég, hogy megy az idő!).

Először is az előzetesnek (trailer) kikiáltott beharangozó (teaser):

Amerikai bemutató: 2013 március 29. 

Saoirse Roan játssza Melaniet, ami kissé meglepett, mert a lányt egyáltalán nem ilyennek képzeltem. Valahogy sokkal keményebb arcúnak láttam magam előtt. Diane Kruger játssza a Hajtót, ami szerintem nagyon jó választás (pedig a Trójában kifejezetten nem tetszett).
Akkor lássuk a fiúkat: Jaredet Max Irons (Jeremy Irons fia), Kyle-t Boyd Holbrook és a titokzatos harmadikat, akit nem árultam el a beszámolómban ... inkább nem árulom el, túl nagy segítség volna :D :D

Recenzió

Eredeti bejegyzés itt olvasható.

Pár hónappal azután, hogy kiderült magyarul is megjelenik a Twilight, az Agave kiadó bejelentette, hogy jó voltukból Stephenie Meyer másik sikeres regénye (The Host) is eljut a magyar olvasók kezébe. December elejére be is váltották az ígéretüket, így örömmel leptem meg magam Karácsonyra, mondván ne csak másokat, magunkat is kényeztessük egy kicsit abban az időszakban.

A magyarországi start igen érdekesre sikeredett. Az Agave kiadó a blogján pályázatot írt ki a magyar címre a honlap olvasói között, amelyből aztán egy kreatív Brain-Storming kerekedett, és igen hamar meg lett a győztes "A Burok" hangzatosan igéretes és dicséretre méltó kiötlésével.

Parazita. Földönkívüli. Hódítás.

Ha a fülszöveget elolvassuk, tulajdonképpen ez a három szó jut eszünkbe, majd kezd piros fényekkel villogni a fejünkben. Majd gondolatban odakúszik egy egyenlőség jel is, mellé pedig az, hogy: "Lerágott csont."

Az eredeti kiadás még tavaly év elején jelent meg Amerikában, éppen az Alkonyat harmadik (Eclipse) és a negyedik (Breaking Dawn) része között. A rajongók éppen izgatott és türelmetlen várakozás lázában égtek, az írónő pedig úgy gondolta ezzel talán kicsit kárpótolhatja őket a hosszú várakozásért. A hatás nem maradt el, ez a könyve is - csak úgy mint az előzőek - stabil helyet biztosított magának a The New York Times Bestseller Listáján.

Amikor először láttam meg a borítót nagyon megtetszett, de a kategória (Sci-fi) már óvatosságra intett. Elolvastam az Amazon értékeléseit és mind a rajongók, mind az új Meyer olvasók többsége azt állította, a könyv nagyszerű. Elolvastam a rövid leírását is, de az a három pirosan villogó szó az egyenlőségjellel csak nem akart eltűnni, végig ottmaradt, hogy visszafogja vásárlási kedvemet. (Külföldről könyvet vásárolni akkor még nehézkesen tudtam, szállítási költséggel igen drága volt így nem vágtam bele, a Bookstation-t csak később fedeztem fel). Amikor az Agave blogján olvastam, hogy magyarul is megjelenik, egyből lelkesebb lettem, a többit pedig (Karácsony, saját magam vállon veregetése stb, stb…) már tudjátok.

A történet egy műtéttel kezdődik, melynek segítségével azon melegében betekintést nyerhetünk abba, miként is történik az idegenek beültetése az emberi testbe. Az aktuális emberi test Melanie Stryder, aki csodával határos módon csak most, annyi év óta tartó megszállás után került Hajtó kézre. A kiválasztott lélek - akit azon célból tesznek Melanie testébe, hogy feltörje a lány emlékeit és a többi bujdosó ember helyét megtudják – immár a nyolcadik bolygóján jár. Sosem maradt egy bolygón egy életnyi idővel tovább, nem akart újjászületni sehol sem. Így nevezik el Vándornak. Miután Vándor magához tér - immár Melanie testében – megpróbál minél több információra rátalálni a lány elméjében, de Mel sokkal erősebb, mint várta. Mi több, egyre határozottabban ad hangot saját véleményének, amely legtöbbször nem túl hízelgő Vándorra és népére nézve. Egy váratlan fordulat következtében a két lány szövetséget köt. Vándor és Melanie érzései lassacskán eggyé válnak, így nem meglepő módon Vándor is beleszeret Jared-be és féltőn gondol Jamie-re akiket eddig csupán emlékeiben látott. Mint az sejthető megtalálják azt a helyet, ahol egy maroknyi bujdosó befészkelte magát. A fogadtatás azonban nem túl kellemes… Fájdalmakkal teli idők várnak rájuk. Melanie lelkileg, Vándor pedig testileg-lelkileg szenved. Az emberek nem bíznak benne, többször megpróbálják megölni, még Jared sem képes hinni a lehetetlent… Nincs más hátra, mint türelemesen várni, tűrni és reménykedni, hogy egy nap belátják nincs mitől tartaniuk, nem a veszélyt hozta rájuk. Az életet bonyolítja még egy szerelmi négyszög is. Hisz Melanie szerelmes Jaredbe, így Vándor is így tesz, hisz az érzéseik túlnyomóan közösek, Jared pedig szerelmes Melanieba, de Vándorral szemben nem táplál hasonló érzelmeket. Aztán belép a képbe még valaki, aki meg nem Melanie testébe szerelmes, hanem Vándor lelkébe…. (Kicsit kusza, mi? :D Ne aggódjon senki, hamar át lehet látni, csak én fogalmaztam meg kissé bonyolultan! :P)

A hosszú kaland során a két lány megtanulja másképp nézni a dolgokat, mind a saját mind a másik faj esetében. Az emberek nem olyan érzéketlen gyilkoló gépek, a lelkek pedig nem olyan rossz szándékúak, mint azt eddig gondolták. Egy váratlan látogató felbukkanása választás elé állítja Vándort, az események pedig még jobban felpörögnek…

A történetet Vándor szemén keresztül ismerhetjük meg, ami nekem nagyon tetszett, a belső vívódása és gondolatmenete tiszta, érthető és átérezhető, ő lett a kedvenc főszereplőm. Melanie is helyes és aranyos lány, de nekem akkor is Vándor volt a favorit! :P Jared nem lopta be annyira magát a szívembe, a másik férfi annál inkább (a nevét direkt nem írom le, legyen meglepetés - annak, aki olvasni szeretné - hogy ki az). Az egész könyv nagyon tetszett, bevallom nőiesen többször sírtam is.

A „Lerágott csont”-tal kapcsolatban alaposan tévedtem. És ennek örülök. Ahelyett, hogy globálisan, hősök hajmeresztő mutatványain keresztül vezetne minket végig a történeten, pár tucatnyi ember és egy földönkívüli történetén keresztül ismerhetjük meg ezt a képzeletbeli, ugyanakkor félelmetes világot.

Most pedig térjünk rá a kényes részre:
Kiknek is ajánlom a könyvet?! Szeretném azt mondani, hogy mindenkinek, de úgy érzem kicsit felelőtlen lennék. Én személy szerint nem ajánlom azoknak, akik az Alkonyat lázában égnek, és még csak pár hete olvasták a könyvet. Hogy miért? Az ok egyszerű: félő többen egy kis Bella/Edward pótlékot keresnének ebben a könyvben ez pedig nem a megfelelő kiindulási pont ennek a regénynek! Teljesen más a története és a hangulata. Én is csak azután olvastam el, miután kissé lecsengett bennem az „Alkonyatizmus” láza.

Ellenben mindazoknak ajánlom, akik szeretik Stephenie Meyer stílusát és lelkivilágát vagy akik egy izgalmas és lelket melengető történetre vágynak. Azoknak is, akik még nem olvastak Meyertől egy sort sem, vagy azoknak, akiknek vámpíros történet nem igazán jött be, de szeretnének valami újszerű földönkívülis megszállást olvasni.

Ha valaki még hezitálna, az Agave az első fejezetet nyilvánossá tette.

Remélem ebből is film lesz egy szép napon!

Itthon kemény kötésben és az eredeti borítóval jelent meg. Én azt mondom: jó választás volt!

Ui: Ha valaki kíváncsi rá, milyen helyszín ihlette a történetet, akkor látogasson el Stephenie Meyer honlapján ide, és tekintse meg a képeket. Az írónő szokásához híven, ehhez a sztorihoz is megalkotta saját zenelistáját, azt pedig itt lehet meghallgatni.

Eredeti cím: The Host
Borostyán, 2009. január 28.

Janet Evanovich: Egy fejvadász

Töredelmesen bevallom, hogy amikor először láttam a magyar kiadás borítóját nem éreztem túl nagy késztetést, hogy kezembe vegyem. Mert mégis mire számíthat az olvasó, ha egy forrónadrágos, combig érő tűsarkú csizmában pózoló (szigorúan könyékig érő kesztyűvel) macho nőt láthat?! Az én egyéni válaszom az, hogy tuti nem sok jóra. Most már elmondhatom, hogy régen csalódtam ekkorát pozitívan (utoljára amikor Harry Potter első részét olvastam. Akkoriban azt gondoltam – mint kiderült tévesen – hogy amit ennyire hypolnak az nekem tutira nem tetszene. Hála Istennek, hogy végül csak belekezdtem!) és ezennel megfogadom, hogy a jövőben megpróbálok borító témában előítélet mentes lenni.

Annak oka pedig, hogy végül mégis rávettem magam a regény olvasására nem más, mint Katherine Heigl és a nevével fémjelzett Szingli fejvadász című film. Pontosabban annak előzetese. Mindamellett, hogy megdöbbentem a színésznő barna hajszínén és lelkesen bólogattam az előzetes zenéjére (Pink: Trouble) nagyon is ismerősnek tűnt a címe. Rövid internetes keresgélés után rá is jöttem miért: ez az a tűsarkúscsizmásköyékigkesztyűscsajszisborítós könyv. Közben az is kiderült, hogy azóta másik borítóval és címmel is megjelent. Minél többször láttam az előzetest, annál többször éreztem úgy, hogy adnom kell a könyvnek egy esélyt. Végül neki is kezdtem és náthás korszakom kellős közepén, az ágyban kiterülve, taknyos zsepik társaságában olvastam végig. Egyetlen délután kellett csupán hozzá.

Vicces, kellemesen szórakoztató és olykor még izgalmas is. De a legtöbbször tényleg szerethetően humoros és könnyed. Itt a hangsúly elsősorban nem az üldözéseken van, hanem egy talpraesett, de anyagi gondokkal küzdő nő találékonyságán. Stephanie humorában a sajátomra ismertem, talán ezért is tudtam jókat derülni rajta. Ennek azért is örültem nagyon, mert az utóbbi időkben oly annyira humorosnak tartott könyveken a szám széle sem rezzent (példának okáért a sokak által sokszor felemlegetett Wodehouse könyvek. Én részemről az első rész után feladtam.). 

Kedvenc szereplőim (mert többen is vannak) Stephanie, Morelli és a nagyi. Mazur nagyi egyszerűen fantasztikus, nem egy aranyköpést produkált a regény során. Stephaniban pedig az optimizmusa fogott meg leginkább, és persze humora neki is van, mind saját maga mind a környezete irányába (biztos a nagyitól örökölte). Morelli meg a szemtelensége miatt fogott meg (amolyan aranyosan, kisfiúsan szemtelen, a női szívek megrontója). Kegyetlen fajta – Bridget Jones anyja után szabadon.

Akit viszont kifejezetten rühelltem az Ramirez volt.

Ráadásul már a történet első felében kiderül, hogy főhősnőnk bizony félig magyar félig olasz, és anyja a mai napig előszeretettel főz magyar ételeket. Az egyik kedvenc idézetem a könyvből:

Hazamentem, ettem még egy kicsi zabpelyhet, és felhívtam az anyámat. 
– Csináltam egy nagy fazék töltött káposztát – mondta.
– Hazajöhetnél vacsorázni. 
– Jól hangzik, de dolgom van. 

– Micsoda? Mi lehet olyan fontos, hogy nincs időd töltött káposztát enni?

Ezen párbeszéd és két másik mondat (Százhetven centi vagyok, és elég erős csontú a Mazurok jó magyar paraszti fajtájára ütve. Tökéletes felépítés ahhoz, hogy paprikaföldeken dolgozzak, húzzam az ekét, és potyogtassam a csecsemőket, mint madár a tojásokat.) függvényében azt hiszem kijelenthetjük, hogy Janet Evanovich nem pusztán a városi legendákra támaszkodott amikor magyar származásokról írt. Egy átlag amerikai ha megkérik, hogy mondjon egy magyar ételt (ha tud egyáltalán válaszolni erre a kérdésre) akkor valószínűleg a gulyás levest fogja mondani, ahogy a világ nagy részén mindenhol. A töltött káposzta és a paprikaföldek megemlítése vagy utánjárásra, rokoni kapcsolatra vagy nagyon jó magyar származású barátra utal. Először azt hittem, hogy az egyetlen bibi a Mazurokkal van, de aztán rájöttem, hogy az bizony a nagyszülők és anyja vezetékneve. :P

Az írónő születési dátumát pedig leesett állal konstatáltam. Még két helyen meg kellett néznem, mert egyszerűen nem tudtam elhinni. Mind a róla készült fényképek, mind a stílusa alapján sokkal fiatalabbnak gondoltam volna. 1943-ban született, tehát 69 éves! 15 évet szerintem simán letagadhatna.

Ami a filmet illeti, nagy lelkesedéssel álltam neki, hogy máris vetítési időpontot nézzek a mozikban, amikor megakadt az IMDB értékelésen a szemem. 4,9/10. Ez nagyon nem jó. És a Porton is iszonyatosan lepontozták. :-( Ezek után fájó szívvel de lemondtunk róla barátnőmmel és inkább másik filmet néztünk meg. (Utólag azt mondom még az is jobb lett volna, mint az, amit végül kiválasztottunk de ez egy másik történet).

Végezetül pedig annyit, hogy egy harmadik (vagy első, nézőpont kérdése) címmel is bekerült a magyar forgalomba ez a könyv még a ’90-es évek második felében. A Magvető adta ki (egy – öhm, hogy is mondjam csak – roppantul érdekes borítóval. Valahogy Fritz Lang 1927-es Metropolis című filmje jut eszembe róla.) Egy - mérgezett a meggy címmel. A fordítás ugyanaz volt, mint az Ulpius jelenlegi kiadásában. Csáki Judit egyébként szerintem nagyszerű munkát végzett.

Már rágom a körmöm, hogy minél előbb olvashassam a folytatásokat! Szeretnék még jókat hahótázni! 


Magyarul eddig négy rész jelent meg.

1. rész: Egy – mérgezett a meggy (Magvető) / A szingli fejvadász 1. (Ulpius) / Egy fejvadász (Ulpius)
2. rész: Kétesélyes játszma (Beholder) / A szingli fejvadász 2. (Ulpius) / Két ravatal (Ulpius)
3. rész: Hárman a pácban (Beholder) / A szingli fejvadász 3. (Ulpius) / Három díler (Ulpius)
4. rész: A négy fejvadász (Beholder) / Négy lövés (Ulpius)

Az egyetlen kissé elszomorító tényállás a sorozattal kapcsolatban számomra az, hogy 18!! részes. Komolyan! És még ehhez csapjunk hozzá négyet, ugyanis ennyi kiegészítő (ünnepi) könyvet is írt hozzá Evanovich. Van egy Karácsonyi, egy Valentin napi, egy Szent Patrik napi és egy Halloween napi különkiadás. (Csodálkozom hogy Hálaadás napjára semmi). Eddig átlag évente jelentek meg a könyvek idehaza. Ha jól számolom, akkor a tavaly év végén született unokaöcsém érettségije körül fogom olvasni a befejező részt :S Remélem gyorsabban jönnek majd azok a kötetek! :-) 

Susan Hill: A fekete ruhás nő

Hiába régi megjelenés (Egyesült Királyságban 1983-ban jelent meg, itthon csak 1995-ben a General Press által), megvallom őszintén semmit sem hallottam erről a könyvről egészen múlt év tavaszáig, amikor azt taglalták az újságok, hogy Daniel Radcliffe mihez is kezd majd a Harry Potter befejező része után. Akkor írták, hogy egy bizonyos kísértet történetet forgat éppen, ami egy híres könyv alapján készül. Akkor olvastam utána, hogy mi is ez a híres könyv. A General Press által kiadott könyv fülszövege enyhén szólva is semmitmondó:

„Kipps megtudja a helybeliektől, hogy ahányszor a fekete ruhás nő feltűnik, nemsokára egy gyerek meghal a városban, és végül a saját bőrén kell megtapasztalni, hogy a kísértetekkel nem lehet büntetlenül szembenézni.”

Ez a csigákat éppenséggel fel nem izgató semmiség engem nem hozott lázba, így hát aztán nem is keresgéltem tovább a könyvet illetően. Gondoltam Daniel R. majd csak tudja mibe vágott bele. Aztán jött a nyár és vele az előzetes. Csak pár másodperc volt az egész (szám szerint 49), mégis rögtön feltűnt két dolog:

1. semmi Harry Potterest nem láttam a színészen
2. fenntartással ugyan, de első blikkre azt gondoltam, hogy ez aztán mégiscsak egy izgis kísértethistória lehet.

Ezek kapásból rávettek, hogy adjak még egy esélyt a kutatásnak. Nem sokkal később ki is derült, hogy a Partvonal Kiadó újra kiadja, így már csak várnom kellett a megjelenésre.

A vékonyka könyv története egyébként nem sokkal tartalmasabb, mint amit az új magyar kiadás fülszövege elárul (ennél több már Spoiler lenne) így hát nem mesélnék ezúttal a sztoriról bővebben.

A fekete ruhás nő személyesen
az 1989-es adaptációban

A véleményem viszont: sokkal de sokkal több rettegésre, ijesztgetésre számítottam. Nem mennyiségre értem - 175 oldal, ami ugye mégsem lehet egy teljes rém kavalkád tárháza – hanem minőségre. Egyetlen éjszaka alatt elolvastam, tehát izgalmas volt, de a várva várt borzongás sajnos elmaradt. Pedig ráadásul este olvastam, hogy a kellő atmoszféra is meglegyen hozzá, mégis simán elaludtam éjjel, semmi nyugtalanság nem volt bennem. Na, nem mintha önmagam ellensége lennék és az lenne a célom, hogy minél sz*rabbul érezzem magam, de ez bizonyos mérték nálam. Ha éjjel többször is az olvasott vagy látott történettel álmodom, akkor az nagy hatással volt rám. Ebben az esetben azonban semmi. Nada.

Egyszeri izgalmas olvasmánynak azonban tökéletesen megteszi.

Az új kiadás ráadásul nagyon igényes. A fekete borítón - amit Bóna Endre készített - a kísérteties nő tökéletes választás volt. A fordítást megtartották az 1995-ös kiadásból.

Adrian Rawlins színész
az 1989-es verzióban.

A filmet viszont attól függetlenül várom. Teszem azt azért, mert az új, hosszabb előzetes alapján bizony-bizony szépen kibővítették a könyvet és azért is, mert nagyon kíváncsi vagyok hogyan boldogul a színész miután elvileg elszakadt már a kis túlélő szerepétől. Az alaptörténetet megtartották szerintem (abból  a pár pillanatképből következtetek, amiket láttam) de sok plusz ijesztő dolgot is hozzácsaptak. Na, ezek a hozzácsapások érdekelnének engem. Ha maga a film is azt a hangulatot adja, mint az előzetes akkor már sínen vagyunk :)
A végét ha jól láttam megtartották, amit jónak tartok.

FIGYELEM ÉRDEKESSÉG! Egyszer már készítettek 1989-ben filmet a könyv alapján, amiben kissé átnevezték a szereplőket, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy az ügyvéd szerepét az az Adrian Rawlins játszotta, aki a Harry Potter filmekben játszotta James Pottert, vagyis Harry apját. Ezek után különösen érdekes, hogy 23 évvel később filmbeli fia, Daniel Radcliffe alias Harry fogja játszani az újabb verzióban ugyanazt a szerepet. :P

Magyar bemutató: március 29.

Mutatja még a regény hihetetlen angol sikerét az az 1987-ben indult színdarab is, amelyet ma már a West Enden játszanak azóta is. Az a darab különlegessége, hogy 2 főszereplője van összesen ill. ez a leghosszabb ideje folyamatosan játszott színdarab az Egérfogó után (Agatha Christie regénye alapján).

Színdarab: http://www.youtube.com/watch?v=MW15tV4XI9U&feature=endscreen&NR=1