2015. május 12., kedd

WOW! Új kiadó a láthatáron!

Igen, új kiadó bontogatja szárnyait a magyar könyvpiacon. 
Első könyveik megjelenése Könyvhétre várhatóak, szám szerint hat. 


Elsőként még New Adult Paradise néven tűntek fel nekem, amikor az egyik nemzetközi jogos brosúrát nézegettem (mert szoktam ilyet :) és a Bully sorozat magyar kiadójaként nevezték meg az előbb említett kiadót. Molyos kérdésemre sokan vonogatták a szemöldöküket, hogy vajon ki lehet az. Alig egy héttel később kiderült. 

A kiadó hivatalos neve WOW és azon kívül, hogy mely könyvekkel terveznek nyitni nem sokat tudni még róluk. (Bár Adri könyvmolynak sikerült egy mini interjút készítenie velük, így azért kicsivel többet megtudhatni róluk. Olvassátok el, érdemes).

Első a sorban a Bully, amely kapcsán megakadt rajtuk a szemem. 


Penelope Douglas - Szívatás (Fall Away 1.)
"Végre magyarul is olvasható Penelope Douglas nagysikerű sorozata, a Fall Away!
A nevem Tate. Valamikor ő is így hívott. Most viszont szóba sem áll velem. De békén sem hagy. 
Régen a legjobb barátom volt. Aztán egyszer csak ellenem fordult. Mindennap megkeserítette az életemet. Elérte, hogy megalázzanak, kirekesszenek, pletykáljanak rólam. A szívatásai egyre kegyetlenebbé váltak, szinte belebetegedtem abba, hogy folyamatosan meneküljek előle. Még Franciaországba is elmentem egy évre csak azért, hogy elkerüljem. 
De mostanra elegem lett a rejtőzködésből. Talán ő nem változott meg, de én igen. Itt az ideje, hogy felvegyem vele a harcot, és visszavágjak neki. 
Többé nem hagyom, hogy terrorizáljon.

Harc, titkok, múlt és jelen. De mit hoz a jövő? Hova vezet Tate és Jared szenvedélyes kötéltánca? Minderre választ ad a sorozat első kötete."
Erre végül annyira kíváncsi lettem, hogy elolvastam angolul. Értékelés (remélhetőleg) hamarosan érkezik. 

Cassia Leo - Fekete doboz     
"Magával ragadó történet, tele titkokkal, rejtélyekkel és meglepő fordulatokkal. 
Főszereplői megállíthatatlanul sodródnak egymás felé:
Egy 19 éves lány, aki meghalni indul Los Angelesbe, mert úgy érzi, képtelen tovább megbirkózni a betegségével és a múlt tragikus árnyaival. A családja semmit nem sejt a tervéről.
Egy 21 éves fiú, aki sötét titkokat rejteget. A lelkét nyomasztó terhek mégis szelíddé, szeretettel telivé tették. Keserű gondolatait csodálatos dalokban fogalmazza meg.
A Fekete doboz, amely nemcsak egy különleges dal, hanem egy könyv címe is. Ráadásul tényleg létezik egy fekete doboz, de senki nem tudja, mi van benne, és hol van a kulcs, amelyik nyitja.
Bár nem sejtik, ők hárman nem először találkoznak, de most a sorsuk elkerülhetetlenül, véglegesen összefonódik. Újabb és újabb titkokra derül fény, s a múlt rejtélyei lassan átadják a helyüket az elfogadásnak, a megértésnek… és végül talán a szerelemnek."

Calia Read - Szétcsúszva

"Naomi Carradine vagyok.
Hat hónapja még boldog voltam.
Egy hónapja diliházba zártak.
Tegnap Lachlan meglátogatott. Megcsókolt. És azt mondta, kezd elmenni az eszem.
Órákkal később Max belopózott a gondolataimba. Emlékeztetett arra, hogy nem vagyok őrült, és hogy szüksége van a segítségemre.
Néhány perce, amikor próbáltam összerakni a múltamat, még távolabb sodródtam a valóságtól.
És most… mindenki azt hiszi, megbolondultam. De tudom, hogy ő létezik, és kellek neki.
Te hiszel nekem?"


Egy magyar szerzővel is meglepnek minket. :) Nem rossz kezdet.
Duba Gábor - Szabadon foglak

"A nevem tudták, az arcom ismerték. De csak én tudtam, ki és mi van mögötte. 
Csak azért illeszkedtem be mindenhol, hogy ne lássák, valójában kilógok a többiek közül. Másként gondolkodtam és másként láttam a világot, mint a többi 18 éves.
Egy nap mégis rátalált valaki a hozzám vezető útra. Mindent nekem adott, és aztán el is vette tőlem. 

A sokkból megértettem, hogy minél több olyan pillanatot kell megélnem, amely éppen akkor jó, eltalál, felráz vagy rendbe tesz.

Minden ajtón benyitottam. 

Fű, pia, menekülés, bulik és új barátok az életemben: egy domina, egy leszbikus lány és egy díler. Feszíteni akartam a húrt, nem féltem semmitől. Hajtott a kíváncsiság, meg akartam tudni, ki vagyok igazán.

És most itt van ez a férfi. Ideküldték nekem valahonnan, hogy elvegye az önkontrollomat, és cserébe megkapjam önmagamat. 

Szinte az apám lehetne, és mégis… Tudok annyit róla, ami ahhoz kell, hogy még többet akarjak."


Kim Karr - Kötődés (Connections 1.)

"Végre magyarul is olvasható Kim Karr nagysikerű sorozata, a Connections!
Dahlia London lelkét apró darabokra törte egy kegyetlen tragédia. Úgy érzi, a szerelmével együtt a boldogságtól is búcsút kellett vennie. Örökre.
Hiába telnek az évek, a szomorúságot nem tudja maga mögött hagyni. Ám amikor megbízzák, hogy készítsen interjút River Wilde-dal, a The Wilde Ones zenekar frontemberével, akiért egy régi, véletlen találkozásuk óta titkon rajong, mindketten lángra gyúlnak. Minél több időt töltenek együtt, annál jobban elmélyül a kapcsolatuk. Dahlia végre elhiszi, hogy megtalálta a lelki társát.
A gyász és a folyton kísértő múlt azonban ismét a felszínre tör. Vajon elkezdődhet-e így kettejük közös jövője? Vagy az élet még tartogat elképzelhetetlen fordulatokat?
A sorozat különös történettel indul, tele fájdalmasan felkavaró és lüktetőn izgalmas dallamokkal, akárcsak az a kétarcú zenei világ, amelynek kulisszái mögé bepillanthat az olvasó."


Amanda Maxlyn - Mi lesz velem? 

"Az élet olykor tréfát űz velünk.
Négy év óta mindenki csak a végzetes betegségben szenvedő lányt látja bennem.
De nem vagyok hajlandó sírni. 

És feladni sem fogom.

Egy komoly kapcsolat a legutolsó dolog, ami mostanában szóba jöhet nálam, de a Parkerrel töltött éjszaka felforgatja a világomat. Ő kitartó, és tudja, mit akar. Engem. 

Nem bánik úgy velem, mintha törékeny lennék. 

Ám sejtelme sincs az igazságról, én pedig még nem állok készen arra, hogy bevalljam neki.
Mert mi van, ha ez mindent megváltoztat?
Tizenhét éves voltam, amikor az életemből tragédia lett. 
Huszonegy, amikor rám talált a szerelem. 
Aundrea McCall vagyok. Ismerd meg az utat, amit végig kell járnom."


Mindegyik könyv egyedi magyar borítót kapott. Egyelőre még vegyesek az érzéseim velük kapcsolatban, nem nyerték el a tetszésemet, de van bennük valami figyelemfelkeltő. Meglátjuk majd, hogy milyenek élőben.  Nem mondom, hogy kár volt az eredeti borítókért (lásd az alábbi képet) de még szoknom kell ezt a stílust azt hiszem. :)

Az eredeti borítók ugyanabban a sorrendben, ahogy fent is láthatóak. A csapat kakukktojása a magyar szerző borítója (természetesen). 


3 megjegyzés:

Mayerné Répási Adrienn írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Mayerné Répási Adrienn írta...

Köszi a reklámot.
Drága vagy.:)
Adri könyvmoly

Ja, és nekem az új borítók egyedibbek és egységesebbek így.

Borostyán írta...

Szia Adri! Nincs mit :)