Erős 2 hónapos lemaradásban
vagyok ennek a könyvnek a recenziójával, amit ráadásul már 3 hete írok folyamatosan.
Kifogott rajtam ez a könyv. Nem
pusztán azért mert nagyon nehéz megfogalmaznom, hogy miért is okozott nekem
csalódást, hanem azért is, mert nagyon kevés idő adatik meg nekem
mostanában az olvasásra, hát még a recenzió írásra.
Mint oly sokan mások, én is a
borítójába szerettem bele. Nem elég, hogy szimbolikus jelentéssel bír, de
ráadásul egy zöld gömb van rajta, ami a kedvenc színem :). Aztán jöttek az első
értékelések, és bizony jó részük azt sugallta, hogy ez aztán a csupa nagybetűs disztópikus
ifjúsági könyv. Valami azért még visszafogott, hogy én ezt elolvassam, nem is
tudnám megmondani, hogy mi volt az. Aztán végül felröppent a hír a Molyon, hogy
a Ciceró megvette a jogait. Teltek a hónapok, majd érkezett a hír, hogy a
kiadás ideje október lesz. Vártunk, vártunk és végül tényleg, meg is érkezett.
Szomorúsággal teli irigységgel figyeltem a többiek értékeléseit, mert nekem már
akkor is meg kellett válogatnom mivel töltöm azt a kevéske olvasós
szabadidőmet, és volt jó pár a könyv a listámon, amik már régóta néztek rám
boci szemekkel. Egyszerűen nem szúrhattam ki velük azzal, hogy hátrébb tolom
őket. Mint utóbb kiderült, helyesen cselekedtem.
Cassia egy olyan világnak a
tagja, ahol mindent előírnak az embernek. Amikor azt mondom mindent, akkor azt
szó szerint kell érteni. Megmondják kivel vállalhatsz gyereket, milyen gyorsan
mehetsz az utcán, mennyi testedzést végezhetsz, milyen növényeket ültethetsz a
kertbe és azok milyen magasak lehetnek, mit ehetsz, mennyit és mikor.
Megszabják mit olvass, mely festményeket kedveld, milyen zenét hallgass és
milyen filmet nézz. De a legdurvább mégis az, hogy megmondják hány éves
korodban kell meghalnod. Mindig mindenütt figyelik az embert, még otthon
sincsenek titkok, nincs magánélet. Egy félreérthető megjegyzés, egy
kötelességmulasztás vagy egy olyan tárgy birtoklása, amely nem engedélyezett
könnyen egy katonai csoport esti látogatását eredményezheti. Azzal együtt, hogy
az emberek örökös félelemben élnek, hogy nem vétenek-e a szabályok ellen, mégis
úgy gondolják ez a rendjén való, ez kell ahhoz, hogy országuk, társadalmuk
megfelelően működjön. Cassia tökéletes mintapolgár (tökéletes agymosott,
mondhatnánk) nem vét a szabályok ellen, sosem merne arra gondolni, hogy valami
nem működik helyesen a rendszerben. Egy nap mégis hibát észlel. Súlyos hibát. A
Párosító Bankett után egy teljesen más fiú arca jelenik meg a képernyőjén, mint
akit társául szántak neki. Ismeri a fiút, tudja ki az és azzal is tisztában
van, hogy annak a fiúnak sosem lehet párja, hisz ő egy jogok nélküli megtűrt
személy. Sosem beszélt még Ky-al, de most kíváncsi lett. És ez a kíváncsiság
mindkettőjük jólétébe kerülhet.
Izgalmasnak és érdekesnek
ígérkező történet ugye?
Én is így gondoltam. A Molyos és
Goodreadses értékelések is ezt sugallták és mégis… mégis csalódást okozott.
 |
| A három könyv borítói együtt. Cassia kitörése és felemelkedése nagyon jól lett szimbolizálva. A legjobb borítók egyike. |
Az olvasás befejezése után
sokszor gondolkodtam azon mi is az, ami annyira nem jött be nekem. Végül is
arra jutottam, hogy nem tudok egyben egy nagy mumust felmutatni, ami miatt
nekem ez nem jött be, de több kisebb dolog is van, ami aztán összeadódva már
elég komoly hatást gyakorolt rám.
Az írói stílussal nincs
problémám, bár meg kell hagyni igen egyszerűnek mondható.
A főszereplőkkel szemben sem
tudnék komoly hiányosságokat feltűntetni, de roppant idegesítő volt, hogy
Xander vonala mellékszállá fajult, és csak a végén lehetett egy kis érzelmet
kicsikarni belőle. Kifejezetten hiányzott az ő története, ha egyszer ez már egy
szerelmi háromszögnek lett kikiáltva. Szerintem ez azért elég nagy hiányosság. Cassia
nem lett a szívem csücske, de meg kell hagyni a jellemfejlődése tisztán nyomon
követhető, bár igen nehéz dolga lehetett vele az írónőnek. Ky volt a kedvencem,
annyira két lábbal a földön állt, és annyira tisztán látta a dolgokat, hogy nem
lehetett nem kedvelni őt ebben a szürke, unalmas és agymosott világban.
A romantikus és a szeretet szál,
elég gyenge. És úgy általában, nem éreztem úgy, hogy Cassia igazán tudna
szeretni. A nagypapája volt a kivétel, vele szemben éreztem úgy hogy igen őt
nagyon szereti, meg a könyv közepe felé az öccse irányában is mutatott
érzelmeket, de ennyi.
Kyba hirtelen szeret bele,
szerintem ő maga sem tudja miért, Xander pedig egy haver számára, aki iránt kb
ennyit érez hogy:”Jaj de jó, hogy ő lett a párom, mert ismerem!” és ennyi.
Xandernél a végén érezni, hogy vannak érzelmei a lány iránt, de ezt már
korábban is lehetett volna érzékeltetni, nagyon megkésett ez a dolog. Ez lenne
a szerelmi háromszög? Nagy hiányérzet az eredménye.
A világ, amit Ally Condie
megálmodott roppant érdekes és tanulságos. De éreztem némi hiányosságot, mintha
az elénk tárt kép túl nagy lenne és csak egy kicsiny szobában állították volna
ki festmény formájában. Ahol megnézhető ugyan, de a szemlélő csak nagyon
közelről tudja megnézni a képet, és igaz, hogy jól látja a részleteket, de soha
nem fogja látni az egész nagy képet, nem fogja látni hogy mi mivel függ össze. Látjuk
Cassia városát, hallunk más országrészekről is, de ennyi. Igazán csak Cassia
környezetéről van tudomásunk, az egész egységről nem kapunk szinte semmi képet.
A tablettákat én részemről
iszonyat erőltetettnek találtam és nem is kaptunk teljes magyarázatot rá.
Például, megtudjuk, hogy a nyugtató tablettából csak bizonyos időközönként
lehet bevenni, de hogyan pótolják? Mikor és hogyan cserélik ki a fel nem
használt tablettákat (mert gondolom van szavatossági idejük) és sántít az a
dolog is, hogy hol a fenében tartják őket? Ok, hogy egy fémdobozban, de mégis
hol? A zsebükben? Onnan persze, hogy könnyen el lehet veszíteni. Miért nem a
nyakukban egy kis fém fiolában? Nem egyszerűbb volna?
Az idősek halála. Ez kissé SPOILERES,
de nem tudom máshogy leírni. Hogy a fenébe nem jött még rá senki, hogy hogyan
lehetséges az, hogy egy adott napon halnak meg az emberek? Nem magyarázat az,
hogy azért mert annyira akarnak hinni a rendszerben. Nem, mégpedig azért nem,
mert a harmadik tablettáról is terjednek a hírek, miszerint az halált okoz… na
akkor az idősek utolsó vacsorájáról miért nem gondolkodnak el? Ez elég nagy
ellentmondás. SPOILER vége.
És mi ez a baromság az
álommegfigyeléssel? Ki sem derül, hogy mi ennek a lényege. Minden nap másik
családtagnak kell bevállalnia az álomelemzést. Ez most komoly? Erősen Fortress
– 33 emelet mélyen a pokolban utánérzésem volt. Csak ott büntették a „tiltott”
álmokat itt meg lesöprik az egészet annyival, hogy remélhetőleg nem látták meg
Cassia álmait Ky-ról és ENNYI!
Sajnos még a borító sem mentett
sokat az értékelésemen. De örülök, hogy
a Ciceró hallgatott a közvéleményre és megtartotta az eredetit. A fülszöveg ellenben sokkal izgalmasabbnak bizonyult, mint maga a könyv.
És hogy kíváncsi leszek-e a
második részre?
Nem hiszem. Egyszer talán
elolvasom egy fórumon, hogy mi lett az egész sztorinak a vége és szerintem én
annyival be is fogom érni.
Crossed - Összefonódva magyar megjelenése egyébként mostanában várható.
