Az első könyvélményeim - kezdetektől napjainkig

Végül engem is utolért a sors. Beadtam a derekam és én is részt veszek egy Moly-hu-s eseményen! Beszállok hát én is az olvasás hete kezdeményezésbe, miszerint 7 héten keresztül heti egy blogbejegyzésnek kell születnie adott témakörben. 

Bővebben itt, a esemény kitalálójának és egyben lebonyolítójának, Andiamonak a blogján lehet olvasni róla. 

 I. hét (júl. 4-10.)

Az első konkrét könyv, amire tisztán emlékszem, hogy olvastam is és fel is olvasták nekem az a Baba első lexikonja I-II volt. A mai napig megbecsült helyen állnak a könyvespolcomon, annak ellenére, hogy gerinceik a rengeteg lapozgatás és hurcolászás miatt szinte teljesen megadták magukat. Ahogy így most is annyi év után felnyitom őket eszembe jut édesanyám, ahogy együtt lapozgattuk a könyveket az ágyában. Én olyankor odabújtam hozzá ő pedig felolvasott nekem. Amíg nem tudtam olvasni addig napközben csak a képeket nézegettem, de este képes voltam újra végighallgatni, hogy mi is történt Zsófival és Petivel a könyvben. Később, amikor már magam is ismertem a betűket, magamtól is elolvastam a könyveket, de az élmény már nem volt ugyanaz. A könyv anyuval és a hangjával volt teljes. Világosan emlékszem az érzésre, amikor már mindenki elvárta tőlem, hogy az olvasási tudás birtokában már én magam olvassam a könyveket. Nekem ez akkor nagy fájdalom volt, mert továbbra is azt szerettem volna, hogy anyu olvasson nekem és ne nekem kelljen gyakorlás címszó alatt olvasnom otthon a könyveket. Azt hiszem akkor elment kicsit a kedvem az olvasástól, mert csak azt láttam benne, hogy az egy olyan dolog, amit számon kérnek rajtam az iskolában.

Később szerettem meg olvasni igazán, amikor már nem kellett az egész osztály előtt hangosan bizonygatni, hogy mennyit is fejlődtünk eme művészetben. Jól teljesítettem, nem ez volt a gond. A gond az volt, hogy nem láttam benne semmi örömöt, semmi olyat amit élveztem volna, még mindig úgy gondoltam anyu hangjával az igaziak az olvasmányok. Aztán kaptunk már kötelező olvasmányokat is. Eleinte nagyon kedveltem őket, Lassie hazatér, A két Lotti, Két évi vakáció…. aztán jöttek a felsőbb osztályok (hetediktől) a maguk kötelezőivel és jött velük a kétoldali-olvasás-undoritisz is. A mai napig kiráz a hideg a Légy jó mindhaláligtól és a Jókai regényektől. És akkor még nem is kellett sok könyvet elolvasni. Mikor kézhez vettem a középiskolai első osztályos (manapság már 9. osztálynak hívják) kötelező olvasmány listát szinte szó szerint a szívemhez kaptam. Ilyen hosszú listát még az életben nem láttam. Mikor nagy nehezen nekikezdtem az Odüsszeianak nagyon lassan haladtam vele. Aztán ahogy beindultak az események én is egyre szívesebben haladtam előre. Még a buszról is elfelejtettem iskolába menet leszállni, annyira lekötött. Kétévnyi betűkerülés után újra ráéreztem az ízére és megint élvezni kezdtem a betűk nyújtotta lehetőségeket. Egyre gyakrabban látogattam az iskola- és a Szabó Ervin könyvtárakat, hogy újabb és újabb könyveket vegyek ki.

A következő mérföldkő az angol nyelvű könyvek olvasása volt. Miután jól kibosszankodtam magam, hogy a jónak tűnő könyvek nem jelennek meg magyarul, nagy nehezen nekikezdtem az eredeti kiadásoknak. Első angol nyelvű könyvemet nem vettem meg csak úgy... hosszú-hosszú percekig forgattam, lapozgattam a könyvesbolt polcai között. Nehéz döntés volt, mert egyrészt nem volt olcsó, másrészt pedig mi van ha mégsem fog menni a dolog? Végül csak beadtam a derekam. Ez a könyv pedig nem más, mint a Twilight volt. Mindez akkor történt, amikor még szó sem volt megfilmesítésről, és itthon még senki sem tudta ki az a Stephenie Meyer. És bár nagyon jó lett volna ha más is ismerte volna rajtam kívül a környezetemben, azért jó kis békés idők voltak. Senki sem volt extázisban és nem sikoltoztak a moziban ha meztelen felsőtestet láttak.... De ez egy másik történet.

Az első pár könyvet intenzív szótárazással tudtam ugyan elolvasni, de hamar belelendültem. Ma már eljutottam oda, hogy nem esik nehezemre egy-egy angol nyelvű regény elolvasása. Ennek eredménye, hogy a világra nyíló kapu szélesebbre tárult. :)

Azóta is kitart az olvasási szeretetem. Nincsenek megingások, csak néha egy kis elfásulás vagy kifáradás.

Most pedig, hogy az olvasás lett a hivatásom már elmondhatom magamról, hogy a hobbim egyben a munkám is. És ezért roppantul szerencsésnek érzem magam!