Dennis Lehane - Viharsziget

2004 – Agave kiadja magyarul a könyvet. Még nem igazán kelti fel érdeklődésemet.

2010 – Bemutatják a hazai mozik a filmet. Az előzetes hatására már bizony felkapom a fejem, de még ellenállok.

2010 – ugyanebben az évben újra kiadja Agave immáron a filmes borítóval. Kezdem megadni magam, felteszem a könyvet a várólistámra.

2011 tavasza egy hétfő este – egy, eddig számomra ismeretlen stand-upos lelövi a poént a könyv végéről a Showder Klubban… állam leesik, szemem kigúvad. Kedves Tóth Edu! Nem leszel a kedvencem! Mindegy, reménykedem benne, hogy agyam szűri az infót és hamar elfelejtem…. de b* meg, NEM! Jó, jó! Mély levegőt veszek, sokszor egymás után és lenyugszom szépen! Így ni!

Ennek fényében hátrébb is került a várólistámon, mígnem a könyvtárban szembe nem köszönt velem. Megsajnáltam, ne árválkodjon ott egymaga a kirakatpolcon és elhoztam.

Nekikezdtem, de közben erősen szuggeráltam magam: „Nem emlékszel rá mit mondtak! Különben is tévedhetett! Lehet, hogy a filmben más a vége” stb… Más szóval: mindent megpróbáltam. Végül Denis Lehane segített rajtam, mert olyan jól ír a fickó, oly annyira képes titokzatos lenni, hogy a végére már meg is feledkeztem az engem zavaró tényezőről.

A két főszereplő Teddy Daniels és Chuck Aule szövetségi rendőrbírók, akiket azért küldenek a Viharszigeten lévő Ashecliffe elmegyógyintézetbe, hogy kivizsgálják, hogyan, mi módon szökhetett meg az egyik rab a szobájából. Az eltűnt nő nem enyhén skizofrén, téveszméi vannak és amúgy nagyon mesterien tud rejtélyes üzeneteket hátra hagyni. A személyzet látszólag segít a nyomozóknak, de egyre többször van olyan érzése az embernek, hogy sok mindent elhallgatnak. Egy idő után már nem csupán az elhallgatás ténye lesz zavaró, a nyomozóknak egyre sűrűbben kell a hátuk mögé nézniük. Közben kitör az évtized vihara, a kompok nem járnak, a telefon- és rádióösszeköttetés kilehelte a lelkét, az orvosok és az ápolók egyre furcsábban viselkednek, a „C” szektor minduntalan szóba kerül és az eltűnt nő még mindig nincs meg. Három kérdés nem hagyja Teddy-t nyugodni: 1. Ki lehet a titokzatos 67-es beteg? 2. Hol lehet Laeddis? 3. És mégis mi a fenét művelnek az őrökkel körülvett világítótoronyban?

Tehát, ahogy említettem Dennis Lehane olyan jól vezeti a történetet, olyan jól keveri a lapokat, hogy kb. a történet 1/3-tól már nem is gondoltam arra a bizonyos dologra :P  Teddy szimpatikus volt, de a legjobban Chuck figurája tetszett, aki mindig el tudott sütni egy poént, és hamar megtalálta a közös hangot az emberekkel.

Az író állítása szerint még a Titokzatos folyónál is lélekfeszítőbb könyvet akart írni (Azt egyébként csak filmen láttam. És hiába tetszett, hiába volt megdöbbentő a vége, mégis azt mondom, nem fogom elolvasni könyvben, mert annyira felkavart, hogy nem szeretném még egyszer átélni) egy erős gótikus beütéssel. Nos, a lélekfeszítő rész összejött, a gótikából viszont nem sokat éreztem. Persze van benne egy rémisztő tébolyda, és sok benne a talány is, de valahogy mégsem éreztem azt a sötétséget benne, ami a gótika oly sajátossága. Egyedül akkor éreztem a jelenlétét, amikor Teddy bevette a fejfájására a gyógyszert (második alkalommal) ill. amikor a „C” részlegen kóválygott a két főhős.

A vége pedig, hát egyszerűen fantasztikus, minden egyes kirakós darab a helyére kerül. A legeslegvégével nem voltam mondjuk egészen kibékülve, de teljesen megértem, hogy a drámai hatás miatt ennek így kellett végződnie. De akkor is…

A megfilmesítésen persze nem is csodálkozom (még nem láttam, de hamarosan azt is kipipálhatom) de a képregény változaton már igen. Bár az utóbbi időben igen csak trendi lett, hogy egy regényt grafikus úton is eladják a vevőknek, mégis ebben a műfajban meglepő volt számomra. Aztán végülis belegondoltam: mi más érdemelné meg a grafikát ha nem egy ilyen történet, egy ilyen miliőben?! Ahogy a neten belenéztem a szereplők nem is sikerültek rosszul.

Filmelőzetes:

Simone Elkeles: Perfect Chemistry

Hogy mi keltette fel az érdeklődésem a könyv iránt? Az, hogy Amerikában egyszerűen imádják. És amikor ezt mondom nem pusztán a rengeteg pozitív kritikára gondolok, amit vele kapcsolatban írtak, hanem a videós értékelésekben látható csillogó szemekre, amikor róla beszélnek. Nem túlzok, bárki rákereshet a Youtubeon pár ilyen recenzióra. :)

Történetünknek két főszereplőjevan: az egyikük a Fairfield északi – gazdag – negyedében lakó Brittany Ellis, akinek látszólag mindene megvan: rengeteg pénz, szép család, jóképű udvarló és kikövezettút egyetemre. Az iskola fele isteníti a másik fele utálja őt. Kétségkívül ő a legismertebb lány a suliban. Pedig ha ismernék, tudnák hogy az élete és családja közel sem olyan tökéletes, ahogy gondolják róla. A másik főszereplő Alejandro (Alex) Fuentes is közismert, de ő inkább hírhedt mint híres. Fairfielddéli – szegény – negyedében él két öccsével és özvegyen maradt édesanyjával. Mint a család legidősebb férfitagja, neki kell továbbvinnie a családi „vállalkozást”, ezért tagja a Latino Bloods nevű utcai bandának. Rossz híre közismerta suliban: iszik, dorogik, fegyver van nála és már milliószor voltbörtönben. Pedig ha ismernék, tudnák, hogy ő korántsem ennyire erőszakos, és a drogról és ivásról szóló pletykák sem igazak.

A hírnevét azonban egyik szereplő sem bánja, mert így el tudják titkolni valódi énjüket és ezzel sebezhetőségüket. Ennyia közös bennük, és pont.

Brittany és Alex gyűlölik egymást.

Egészen addig a napig kerülik is a másikat, amíg a középiskola utolsó évében kémia tanáruk a szigorú és talpraesett Mrs Peterson nem változtat az ültetési renden, így pedig a két jómadár egymás mellé kerül, a következő egy évre. Állandó a veszekedés és rivalizálás köztük. Míg ők maguk még nem, mások már látni vélik a köztük lévő szikrákat.

Északiak sosem keverednek adéliekkel és fordítva. Ha mégis megtörténik ilyesmi annak kiközösítés az ára. Ezt mindketten jól tudják, ezért maradni is akarnak a saját oldalukon és kitartanak. Egészen addig, amíg Alex elköveti élete egyik legnagyobb hibáját…

Wooooooooow!!!!!

Imádtam! Ez a nő aztán tud írni! Egy nap alatt elolvastam!

Pedig nincsenek benne vérfarkasok,vámpírok sem bukott angyalok (mellesleg: VÉGRE!).

De van benne rengeteg érzelem és rettentő sok érzékiség. Brittany és Alex karaktere annyira de annyira jól és átérezhetőre sikerült, hogy szinte kinyúlnak az olvasó felé: „Nem akarsz megérinteni?” Úgy izzik köztük a levegő, hogy a könyv lapjai majdnem meggyulladnak a kezünkben.

A Hush Hush Patchére azt mondják igazi rosszfiú…. felejtse el mindenki! Alex az igazi, de érző rosszfiú!!!

És nem csak a szerelemről szól, hanem az előítéletekről is: hogy a látszat nem minden és sokszor bizony a függöny mögé is kell nézni. Hogy a pletykák mennyire hamisak tudnak lenni: hogy ha valaki szép és népszerű még nem biztos hogy gonosz, és nagyképű vagy azért mert a másik bandatag még nem csak a fegyverek és a háborúskodás élteti.

Szép és lélekbizsergető élmény volt olvasni. Bármikor kezembe venném újra. Azért is nagyszerű erre a könyvre gondolni, mert olyan régóta szeretném ha újabb kedvenc írót adhatnék a listámhoz és ennek a könyvnek hála ez sikerült :)

Ajánlott tiniknek és felnőtteknek egyaránt, de tényleg annyira érzéki néhol a könyv, hogy azért egy erős 16-os karikát rányomnék a borítóra J Mivel nincsenek benne fantasy lények, csak elsöprő és mindent perzselő szerelem, ezért talán páran kézbe sem akarják venni, de szerintem adjanak neki egy esélyt! Hisz minden van benne ami kell: szép, sikeres és kedves lány és egy latin vérű rosszfiú, akiről szívesen álmodoznak a lányok. Többen említették külföldön a West Side Storyt, hogy az jutott eszükbe, pedig sokkal több a közös benne a Grease című musicallel. (Akönyvben is megemlítik ezt J)

A könyv trilógiának íródott. Ezvolt az első rész, a másodikat a Rules of Attractions címre keresztelték. De az már nem közvetlenül a mi két hősünkről szól, hanem már Alex öccséről –Carlosról, akit a bátyja próbál megvédeni, hogy ne kerüljön hasonló helyzetbe mint ő. A harmadik rész pedig értelemszerűen a legkisebb öcsről és szerelméről szól :) Annak címe Chain Reaction. És a folytatások borítói is egyszerűen mesések!

Amit nagyon sajnálok ennél a könyvnél viszont az a vacak előzetes. Istenkém de borzasztó, és köszönő viszonyban nincs a könyv hangulatával. Förtelmes, gagyi, élvezhetetlen, idióta... a főszereplő úgy néz ki kb. mint Majka, és közel 30 évesen játszik el egy 18 évest... a Brittanyt játszó "színésznő" sem különb, egy buta picsa benyomását kelti, amikor pedig a főhősnő egyáltalán nem ilyen. Röhej. Maga a koncepció ötlete Simone Elkelestől származik (rap videó) ami nem is lett volna gáz, csak éppen a kivitelezés.... mamám. Egyszóval én be nem linkelem ide. Látszik rajta, a "Na dobjunk valamit össze ennek az újabb tiniszarságnak" hozzáállás. A második rész előzetese viszont... na az már üt :) Itt is Elkeles ötletét vették alapul, miszerint az előzetes - mint a filmeknél - egy történetet meséljen el. Ezúttal azonban nem bízta a véletlenre, egy barátját kérte meg, hogy rendezze a minifilmet. Ezúton is köszönet Pete Jonesnak, hogy elvállalta. És ha az Alexet játszó színész ismerős lenne valakinek, ne lepődjön meg. Ő az, aki Katy Perry - Hot 'n' Cold című videójában szerepelt. Szerintem tökéletes választás.

Magyarul idén októberben fog megjelenni. Végleges magyar címe még nincs.

A Fuentes testvérek balról jobbra:  Luis, Carlos és Alex

Ők is olvasták:

Angelika     Kelly      Connie      Pingi       Nancy     Könyvek szerelmese     Colorful_monkey      Loki

Robin Hobb: Az orgyilkos tanítványa

Ó de régóta el vagyok már maradva ezzel a bejegyzéssel! Most már ideje ezt pótolni, a könyvet pedig a könyvtár polcaira visszajuttatni.

Amikor több, hozzám hasonszőrű fantasy rajongó megtudta, hogy az egyik kedvenc könyvem az említett kategóriában az Árnyak útján, lelkendezve ajánlgatták nekem ezt a regényt.

Mert ez is orgyilkosos és ez is politikai összeesküvős és úgy egyáltalán fantasztikus egy könyv. Ennyi nekem bőven elég volt ahhoz, hogy el akarjam olvasni, de nem adta könnyen magát az már szent igaz. 

Mit ne mondjak, igen csak nehéz volt megszerezni a könyvtárból. Valaki mindig gyorsabb volt nálam vagy egyszerűen csak sokáig tartották maguknál. Aztán egy nap, az utazásunk előtti hétvégén megtörtént. Ott állt a polcon az írónak az egyik könyve. De vajon melyik? Ez tényleg az első rész? Mert kérem hiába van a borítóra cikornyásan írva, hogy „A látnok-ciklus első kötete” attól még lehet, hogy ez a ciklus egy második vagy harmadik a ciklusok sorában… A katalógus sem volt nagy segítség, mert Robin Hobbnak még ilyen könyvei voltak:  A látnok (tehát lehet, hogy ez a Látnok-ciklus előzménye?!) A király orgyilkosa első könyv… (és azt mondták nekem, hogy orgyilkolászás van benne, tehát ez is lehetett akár…) Tanácstalanság vett rajtam erőt, mert amilyen a formám néha, ez már ikszenhuszadik rész lesz. De nem, könyvtárosnő lelkesen mondja, hogy igen ez az első. Látom a lelkesedésén, hogy már ő is átesett a tűzkeresztségen, az ő kezében, táskájában, asztalán vagy ágyában is megfordult már a könyv. Még mindig pesszimista vagyok kissé, hogy ez-e az első rész, de a lelkesedése meggyőzött. A Balatonnál időm is volt rá, el is tudtam olvasni… a felét. Merthogy a sok alvás és séta mellett mégsem töltöttem annyi időt az irodalommal (úszás nem volt, mert a víz vagy 15 fok volt brrrr) mint terveztem.

A könyv valóban egy orgyilkosról szól, de most még "csak" a korai éveit ismerhetjük meg.

Fitz, nem emlékszik egyetlen családtagjára sem, bár tudja, hogy volt egy édesanyja és egy nagyapja, akik egészen kiskoráig ellátták őt, arcokat mégsem tud hozzájuk párosítani. Legkorábbi emlékképe ahhoz a naphoz köthető, amikor a királyi udvarhoz került, mint a trónörökös fattya. Nem egy kellemes emlék, de ez az a pillanat, ami rányomja bélyegét minden további napjára az életében. Mivel politikailag igen veszélyes a létezése, ezért mindig résen kell lennie, nem mondhat vagy tehet akármit, nem bízhat meg igazán senkiben. Már egészen fiatal korában is elszenvedi a fattyúlét minden hátrányát, de akkor lesz igazán nehéz a számára az egész, amikor „előléptetik” a király jövőbeni bizalmas emberévé, más néven: bérgyilkosnak kell tanulnia, aki majd kizárólag a király (aki tulajdonképpen tulajdon nagyapja) parancsának engedelmeskedik. Két ember akad csupán, akikben teljesen megbízik: az egyikük Burrick, aki a kezdetektől oltalmazón terelgette őt az udvarban, a másikuk pedig Árny, aki a gyilkolászás/csonkítás/kínvallatás mesterségére tanítja őt. És ahogyan a dagály sincsen apály nélkül úgy jók sincsenek rosszak nélkül. A két említett jó ember totális ellenpólusai: Pompa (a király kisebbik fia, tehát Fitz nagybátyja) és Fitzet a Mesterségre okító Galenus. Utóbbi férfi miatt Fitz kétszeresen is bajban van:

1. a fiúban két vérvonal is keveredik: egyszer a Mesterségre való hajlammal született amivel többek közt telepátiát és akaratátvitelt tud alkalmazni, másszor pedig az ősi állatias ösztön is munkál benne, aminek hála kommunikálni tud az állatokkal. Előbbi dicséretre méltó és igen szorgalmazzák, utóbbit viszont titkolnia kell, különben megölik és Galenus nagyon elszántan bünteti szerencsétleneket.
2. Galenus megijed a fiúban rejlő erőtől (amit egyébként Fitz nem mer használni) és ezért ki akarja csinálni szerencsétlent.

Miután már egész jól belakta magát az udvarban megjelennek az eddig látott legfélelmetesebb ellenségek a hat hercegség határainál…. a Vörös Martalócok! Nem ismernek kegyelmet, nem ismernek szánalmat és nem ismernek lehetetlent sem. Amikor először ejtenek foglyokat és pénzt kérnek azért, hogy megöljék őket (vagy életben hagyják őket és szabadon távozhatnak) mindenki jót nevet ezen… de amint a visszaengedett emberek megérkeznek már senki sem nevet, és elhatározzák legközelebb fizetnek.

Sokan említették kritikájukban, hogy mennyire elevenek a szereplők és mennyire kézzelfoghatóak. És ezzel teljesen egyet is értek. Bármelyik szereplővel is találkoztam az olvasás során olyan erővel mutatkozott be, hogy szinte vissza is köszöntem neki.

Sokan említették azt is, hogy Fitz mennyire szerethető főszereplő. Ezzel azonban már nem értek egyet. Számomra Fitz teljesen semleges volt, se nem szerettem, se nem utáltam. Persze kötelező jelleggel drukkoltam neki a rázósabb részeknél, mégsem mondanám azt, hogy tövig rágtam volna a körmöm félve, hogy mi fog vele történni. Burrick és Igazság már más tészta. Ők ketten lettek a legkedvesebbek számomra. Burrick a jószívű és nemes lelkű nagy ember, aki (bár kissé egyszerű ember) a maga módján mindig a legjobbat akarja Fitznek. Igazságot pedig azért kedveltem meg, mert ő az aki - bár nem a fiú legnagyobb rajongója - mindig talál rá módot, hogy esetleges találkozásaikkor tegyen egy kedves gesztust a fiú felé, de szerettem azért is, mert kimondja az igazat, amit senki más nem mer.

A végső meglepetést az írónő kiléte okozta nekem. Ugyanis én sokáig úgy gondoltam, hogy ő férfi. Nem pusztán az írói neve alapján (Robin Hood után szabadon gondoltam őt fiúnak) hanem azért is mert ez kemény fantasy, egy kemény világgal és fiú főszereplővel. És bár tudom, hogy egyik sem zárja ki azt, hogy az író nőnemű legyen, mégis valamiért ez a gondolat telepedett meg bennem. J De kellemesen csalódtam, azt kell mondjam.

Összefoglalva:

Bár élveztem az olvasást és tényleg tökéletesen felépített világban játszódik, mégsem veszi át nálam a vezető szerepet. Túl sokszor lapoztam a végére megnézni hány oldal is van még hátra... A kedvenceknek kijáró pozíció továbbra is az Árnyak útjánt illeti meg. A második rész azért érdekel, de egyelőre nem kutatom fel, (amit egyébként hallomások alapján elég nehéz lesz amúgy is, hisz ki sem adták az összes részt magyarul...).