Susan Hill: A fekete ruhás nő

Hiába régi megjelenés (Egyesült Királyságban 1983-ban jelent meg, itthon csak 1995-ben a General Press által), megvallom őszintén semmit sem hallottam erről a könyvről egészen múlt év tavaszáig, amikor azt taglalták az újságok, hogy Daniel Radcliffe mihez is kezd majd a Harry Potter befejező része után. Akkor írták, hogy egy bizonyos kísértet történetet forgat éppen, ami egy híres könyv alapján készül. Akkor olvastam utána, hogy mi is ez a híres könyv. A General Press által kiadott könyv fülszövege enyhén szólva is semmitmondó:

„Kipps megtudja a helybeliektől, hogy ahányszor a fekete ruhás nő feltűnik, nemsokára egy gyerek meghal a városban, és végül a saját bőrén kell megtapasztalni, hogy a kísértetekkel nem lehet büntetlenül szembenézni.”

Ez a csigákat éppenséggel fel nem izgató semmiség engem nem hozott lázba, így hát aztán nem is keresgéltem tovább a könyvet illetően. Gondoltam Daniel R. majd csak tudja mibe vágott bele. Aztán jött a nyár és vele az előzetes. Csak pár másodperc volt az egész (szám szerint 49), mégis rögtön feltűnt két dolog:

1. semmi Harry Potterest nem láttam a színészen
2. fenntartással ugyan, de első blikkre azt gondoltam, hogy ez aztán mégiscsak egy izgis kísértethistória lehet.

Ezek kapásból rávettek, hogy adjak még egy esélyt a kutatásnak. Nem sokkal később ki is derült, hogy a Partvonal Kiadó újra kiadja, így már csak várnom kellett a megjelenésre.

A vékonyka könyv története egyébként nem sokkal tartalmasabb, mint amit az új magyar kiadás fülszövege elárul (ennél több már Spoiler lenne) így hát nem mesélnék ezúttal a sztoriról bővebben.

A fekete ruhás nő személyesen
az 1989-es adaptációban

A véleményem viszont: sokkal de sokkal több rettegésre, ijesztgetésre számítottam. Nem mennyiségre értem - 175 oldal, ami ugye mégsem lehet egy teljes rém kavalkád tárháza – hanem minőségre. Egyetlen éjszaka alatt elolvastam, tehát izgalmas volt, de a várva várt borzongás sajnos elmaradt. Pedig ráadásul este olvastam, hogy a kellő atmoszféra is meglegyen hozzá, mégis simán elaludtam éjjel, semmi nyugtalanság nem volt bennem. Na, nem mintha önmagam ellensége lennék és az lenne a célom, hogy minél sz*rabbul érezzem magam, de ez bizonyos mérték nálam. Ha éjjel többször is az olvasott vagy látott történettel álmodom, akkor az nagy hatással volt rám. Ebben az esetben azonban semmi. Nada.

Egyszeri izgalmas olvasmánynak azonban tökéletesen megteszi.

Az új kiadás ráadásul nagyon igényes. A fekete borítón - amit Bóna Endre készített - a kísérteties nő tökéletes választás volt. A fordítást megtartották az 1995-ös kiadásból.

Adrian Rawlins színész
az 1989-es verzióban.

A filmet viszont attól függetlenül várom. Teszem azt azért, mert az új, hosszabb előzetes alapján bizony-bizony szépen kibővítették a könyvet és azért is, mert nagyon kíváncsi vagyok hogyan boldogul a színész miután elvileg elszakadt már a kis túlélő szerepétől. Az alaptörténetet megtartották szerintem (abból  a pár pillanatképből következtetek, amiket láttam) de sok plusz ijesztő dolgot is hozzácsaptak. Na, ezek a hozzácsapások érdekelnének engem. Ha maga a film is azt a hangulatot adja, mint az előzetes akkor már sínen vagyunk :)
A végét ha jól láttam megtartották, amit jónak tartok.

FIGYELEM ÉRDEKESSÉG! Egyszer már készítettek 1989-ben filmet a könyv alapján, amiben kissé átnevezték a szereplőket, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy az ügyvéd szerepét az az Adrian Rawlins játszotta, aki a Harry Potter filmekben játszotta James Pottert, vagyis Harry apját. Ezek után különösen érdekes, hogy 23 évvel később filmbeli fia, Daniel Radcliffe alias Harry fogja játszani az újabb verzióban ugyanazt a szerepet. :P

Magyar bemutató: március 29.

Mutatja még a regény hihetetlen angol sikerét az az 1987-ben indult színdarab is, amelyet ma már a West Enden játszanak azóta is. Az a darab különlegessége, hogy 2 főszereplője van összesen ill. ez a leghosszabb ideje folyamatosan játszott színdarab az Egérfogó után (Agatha Christie regénye alapján).

Színdarab: http://www.youtube.com/watch?v=MW15tV4XI9U&feature=endscreen&NR=1

Jonathan Stroud: A gólem szeme (Bartimaeus sorozat 2. rész)

A szamarkandi amulett újraolvasása után dobta magát, hogy ezt is újra előveszem, pedig ez a rész nem éppen a kedvencem a három közül. Nem arról van szó, hogy utálnám vagy épp nem tartanám legalább olyan jó írásnak mint az első részt, csupán arról van szó, hogy Nathaniel ebben a részben kifejezetten unszimpatikus. (Nekem sem volt épp ínyemre a változás, ami végbement rajta, de hát a mágusok sosem a becsületükről vagy a szívélyes személyiségükről voltak híresek. Kivéve egyiküket, de most inkább nem beszélnék róla…) Röviden egy beképzelt, felfuvalkodott hiú kis sznob lett belőle, aki annyira felértékelte önnön fontosságát, hogy minden megnyilvánulása kisebb dühkitöréssel töltött el.

2 év telt el a szamarkandi emulett eseményei óta. A történet ezúttal még szövevényesebb, még sötétebb, mint az első részben volt. Először is kezdjük azzal, hogy valami nagy és láthatatlan valami huligánkodik London belvárosában, aki az álca alá látott nem mondhatta már tovább, hogy mi is az, hisz azonnal meghalt. Ráadásul Nathanielre akarják kenni az egészet, őt akarják politikailag feláldozni, hogy még nem találtak semmi nyomot az elkövetőhöz. Nathaniel démonai sorra kudarcot vallanak, ezért nem tehet mást, mint ígérete ellenére újra megidézi Bartimaeust (Vagyis szerény személyem. Másnéven: Szakar Al Dzsini, Hatalmas Negorzó és az Ezüsttollú kígyó! Én építettem újjá Uruk, Karnak és Prága falait. Én beszéltem Salamonnal. Én vágtattam a prérin a bölényősökkel! Én vigyáztam a régi Zimbabwét, mielőtt lehullottak a kövek, és a nép sakálok lakomájává vált! Én vagyok Bartimaeus! Nincs aki uralkodhat felettem!) Hm, talán mégis vannak akik uralkodhatnak feletted. Nathaniel például egész jól csinálja… (Öhm… hol is tartottál a történettel? Valami olyan rémlik, hogy Nathaniel megidézte szerény személyem…)

Igen, nos Bartimaeus nem csapkodja éppen a földhöz fenekét örömében, hogy újra láthatja Nathanielt, és ez Nathanielnek is kényszerpálya, de egy korábbi egyezséghez hasonló megszületése után mindketten alábbhagynak a morgolódással. Legalábbis a hangossal, ugye Bart? :D (Fogalmam sincs miről beszélsz! Azoknak az ősi nyelven kimondott mondatoknak semmi köze nem volt gazdámhoz! – *elmélyülten piszkálja a körmét* )

Na persze! :P

Bartimaeus ezúttal még több kockázatnak teszi ki testi épségét, egyszer például amikor szemben találja magát a rejtelmes, ködbe burkolózó monstrummal egy egész épületrész omlik rá. Nem épp kecses kilépő az egyszer biztos! (Hé! Igazán értékelhetné már végre valaki, hogy életem kockáztatása révén sikerült megtudnom a mindent eldöntő infót!) Bartimaeus valóban megszerzi a szükséges információt, szavai azonban jórészt süket fülekre találnak. Sokkal kényelmesebbnek tartják ha Nathaniel viszi el a balhét, mint a … most eláruljam, mi az? Inkább nem, bár valószínűleg úgyis rájöttök magatoktól, nem nehéz. :P

Nathaniel dicséretére legyen mondva hisz a dzsinnek és Prágába repül, ahol nem mindennapi ügynök veszi fel vele a kapcsolatot, a többiről már nem is beszélve. (Háztetőkön rohangálás, robbantások, épület összedőlés, fekete mágia. Tudjátok! A szokásos.) Persze megint Bartimaeus lesz az, aki kihúzza a szarból a srácot, és Nathaniel az, aki még nagyobb kupacot hord össze. (Tessék! Végre valaki másnak is feltűnt!)

Harmadik főszereplőnek csatlakozik ehhez a nem mindennapi kis csapathoz Kitty is. Őt az első részben annak az utcai bandának a tagjaként ismerhettük meg futólag, akik ki akarták rabolni Bartimeust és később Nathanielt. Mint kiderül, ez a kis banda jóval több, egy közönséges huligán hordánál, ők ugyanis maguk az Ellenállás. És terveznek valamit. Valami nagy kaliberűt. Kitty pedig már most aggódik, és joggal…

Ki mozgatja a háttérben a szálakat? Ki az, aki mind Nathaniel, mind Bartimaeus, de még Kitty életét is befolyásolni tudja?

Kicsit utána kellett néznem ennek a Prágai gólemnek. Ha esetleg más sem lenne kapásból tisztában ezzel a gólem dologgal akkor íme:

Kép Forrása

„A 16. században Prága a művészet és a tudomány egyik legfontosabb európai központja volt. II. Rudolf császár hírneves tudósokat gyűjtött maga köré, és szenvedélyesen kutatott a böcsek köve után, amely örök fiatalságot ad és mindent arannyá változtat. A városban ma is az egyik fő nevezetesség az Aranyművesek utcája.  Rudolf császár udvarába bejáratos volt Lőw rabbi is, a prágai zsidók vezetője, aki maga is jelentős tudós volt: a vallási kérdéseken és az óhéber nyelven túl foglalkozott csillagászattal, matematikával, mechanikával és fizikával. A zsidók II. Rudolf uralkodása alatt viszonylagos békében élhettek, de még így is sokszor megtámadták és fenyegették őket. A legenda szerint a nagy tudású Lőw rabbi népe védelmére alkotta meg a gólemet: egy hatalmas agyagóriást készített, és titkos varázsigéket mormolva életre keltette. A gólemnek nem volt lelke, és nem tudott beszélni, de akárcsak egy robot, minden rábízott feladatot elvégzett, és oltalmazta a zsidókat. A történet sok változatban él: van, aki úgy tudja, a gólem láthatatlanná tudott válni, a puszta érintésével égetett, és a rabbi sétapálcájával megidézte a halottak szellemeit. Lőw az emet szót írta a homlokára, amely héberül igazságot jelent.

Az embereket azonban nyugtalanította a félelmetes óriás, amely egyre erősebb és erőszakosabb lett, és gondolkozás nélkül cselekedett. Egyszer Lőw megbízta, hogy vizet merítsen, és hordja ki az emberek házaiba, majd elment a zsinagógába imádkozni. Hamarosan kétségbeesett asszonyok szaladtak utána : a gólem egyre csak hordta a vizet, és elárasztotta házaikat, mert a rabbi elfelejtette megállítani. Amikor a gólem ártatlan keresztényeket kezdett bántalmazni, Lőw rabbi ravasz cselhez folyamodott: a homlokára írt szó első betűjét letörölte. Így lett az emetből met, amely halált jelent. A varázslat hatására a gólem azonnal apró darabokra tört. A legenda szerint ezeket az agyagdarabokat őrzik a poros könyvhalom alatt a prágai padláson, s ha valaki tudja a titkos varázsigét, felélesztheti a gólemet.”

Forrás : http://www.szitakoto.com/folyoiratcikk.php?cikk=242

Ez az egyik legenda a sok közül, mert bár az alapok általában ugyanazok (Prága, Löw rabbi személye, a gólem agyagból készülte, és az hogy a rabbinak meg kellett állítania) de történetileg bizony sok helyen eltérnek.

Kép Forrása

Kétszer is jártam már Prágában, és eddig sajnos egyszer sem láttam olyan szuvenírt, ami a Gólemet ábrázolta volna, pedig állítólag lehet kapni olyat. Lehet egyet hazahoztam volna magammal, hátha rájövök mi az a varázsige :) (Csak légyszi szólj előtte, jó? A  behemóttal ugyanis nem rajongunk egymásért.)

A könyvre visszatérve, Bart hozza a formáját mind ügyességileg, mind agyafúrtságilag, mind szabadszájúságilag (mind tökéletességileg, mind szerénységileg, mind szellemességileg, mind utolérhetetlenségileg …) Elég lesz. :)

Ez a könyv is kihagyhatatlan darabja a gyűjteménynek és tökéletesen passzol hozzá az új borító is, amin Bartimaeus láthatjuk vízköpő alakban (pedig nem az a kedvencem), csakúgy mint az első résznél. Beleznai Kornélt egyszerűen nem győzöm dicsérni! Az első részt még Tóth Tamás Boldizsár fordította, a második és harmadik részt viszont már Pék Zoltán. Nem venni észre a különbséget. A fordító nagyszerű munkát végzett! 

Ne maradjon le róla senki, aki szerette az első részt!