2012. február 26., vasárnap

Janet Evanovich: Egy fejvadász

Töredelmesen bevallom, hogy amikor először láttam a magyar kiadás borítóját nem éreztem túl nagy késztetést, hogy kezembe vegyem. Mert mégis mire számíthat az olvasó, ha egy forrónadrágos, combig érő tűsarkú csizmában pózoló (szigorúan könyékig érő kesztyűvel) macho nőt láthat?! Az én egyéni válaszom az, hogy tuti nem sok jóra. Most már elmondhatom, hogy régen csalódtam ekkorát pozitívan (utoljára amikor Harry Potter első részét olvastam. Akkoriban azt gondoltam – mint kiderült tévesen – hogy amit ennyire hypolnak az nekem tutira nem tetszene. Hála Istennek, hogy végül csak belekezdtem!) és ezennel megfogadom, hogy a jövőben megpróbálok borító témában előítélet mentes lenni.

Annak oka pedig, hogy végül mégis rávettem magam a regény olvasására nem más, mint Katherine Heigl és a nevével fémjelzett Szingli fejvadász című film. Pontosabban annak előzetese. Mindamellett, hogy megdöbbentem a színésznő barna hajszínén és lelkesen bólogattam az előzetes zenéjére (Pink: Trouble) nagyon is ismerősnek tűnt a címe. Rövid internetes keresgélés után rá is jöttem miért: ez az a tűsarkúscsizmásköyékigkesztyűscsajszisborítós könyv. Közben az is kiderült, hogy azóta másik borítóval és címmel is megjelent. Minél többször láttam az előzetest, annál többször éreztem úgy, hogy adnom kell a könyvnek egy esélyt. Végül neki is kezdtem és náthás korszakom kellős közepén, az ágyban kiterülve, taknyos zsepik társaságában olvastam végig. Egyetlen délután kellett csupán hozzá.

Vicces, kellemesen szórakoztató és olykor még izgalmas is. De a legtöbbször tényleg szerethetően humoros és könnyed. Itt a hangsúly elsősorban nem az üldözéseken van, hanem egy talpraesett, de anyagi gondokkal küzdő nő találékonyságán. Stephanie humorában a sajátomra ismertem, talán ezért is tudtam jókat derülni rajta. Ennek azért is örültem nagyon, mert az utóbbi időkben oly annyira humorosnak tartott könyveken a szám széle sem rezzent (példának okáért a sokak által sokszor felemlegetett Wodehouse könyvek. Én részemről az első rész után feladtam.). 



Kedvenc szereplőim (mert többen is vannak) Stephanie, Morelli és a nagyi. Mazur nagyi egyszerűen fantasztikus, nem egy aranyköpést produkált a regény során. Stephaniban pedig az optimizmusa fogott meg leginkább, és persze humora neki is van, mind saját maga mind a környezete irányába (biztos a nagyitól örökölte). Morelli meg a szemtelensége miatt fogott meg (amolyan aranyosan, kisfiúsan szemtelen, a női szívek megrontója). Kegyetlen fajta – Bridget Jones anyja után szabadon.
Akit viszont kifejezetten rühelltem az Ramirez volt.

Ráadásul már a történet első felében kiderül, hogy főhősnőnk bizony félig magyar félig olasz, és anyja a mai napig előszeretettel főz magyar ételeket. Az egyik kedvenc idézetem a könyvből:

Hazamentem, ettem még egy kicsi zabpelyhet, és felhívtam az anyámat. 
– Csináltam egy nagy fazék töltött káposztát – mondta.
– Hazajöhetnél vacsorázni. 

– Jól hangzik, de dolgom van. 
– Micsoda? Mi lehet olyan fontos, hogy nincs időd töltött káposztát enni?

Ezen párbeszéd és két másik mondat (Százhetven centi vagyok, és elég erős csontú a Mazurok jó magyar paraszti fajtájára ütve. Tökéletes felépítés ahhoz, hogy paprikaföldeken dolgozzak, húzzam az ekét, és potyogtassam a csecsemőket, mint madár a tojásokat.) függvényében azt hiszem kijelenthetjük, hogy Janet Evanovich nem pusztán a városi legendákra támaszkodott amikor magyar származásokról írt. Egy átlag amerikai ha megkérik, hogy mondjon egy magyar ételt (ha tud egyáltalán válaszolni erre a kérdésre) akkor valószínűleg a gulyás levest fogja mondani, ahogy a világ nagy részén mindenhol. A töltött káposzta és a paprikaföldek megemlítése vagy utánjárásra, rokoni kapcsolatra vagy nagyon jó magyar származású barátra utal. Először azt hittem, hogy az egyetlen bibi a Mazurokkal van, de aztán rájöttem, hogy az bizony a nagyszülők és anyja vezetékneve. :P

Az írónő születési dátumát pedig leesett állal konstatáltam. Még két helyen meg kellett néznem, mert egyszerűen nem tudtam elhinni. Mind a róla készült fényképek, mind a stílusa alapján sokkal fiatalabbnak gondoltam volna. 1943-ban született, tehát 69 éves! 15 évet szerintem simán letagadhatna.

Ami a filmet illeti, nagy lelkesedéssel álltam neki, hogy máris vetítési időpontot nézzek a mozikban, amikor megakadt az IMDB értékelésen a szemem. 4,9/10. Ez nagyon nem jó. És a Porton is iszonyatosan lepontozták. :-( Ezek után fájó szívvel de lemondtunk róla barátnőmmel és inkább másik filmet néztünk meg. (Utólag azt mondom még az is jobb lett volna, mint az, amit végül kiválasztottunk de ez egy másik történet).

Végezetül pedig annyit, hogy egy harmadik (vagy első, nézőpont kérdése) címmel is bekerült a magyar forgalomba ez a könyv még a ’90-es évek második felében. A Magvető adta ki (egy – öhm, hogy is mondjam csak – roppantul érdekes borítóval. Valahogy Fritz Lang 1927-es Metropolis című filmje jut eszembe róla.) Egy - mérgezett a meggy címmel. A fordítás ugyanaz volt, mint az Ulpius jelenlegi kiadásában. Csáki Judit egyébként szerintem nagyszerű munkát végzett.

Már rágom a körmöm, hogy minél előbb olvashassam a folytatásokat! Szeretnék még jókat hahótázni! 


Magyarul eddig négy rész jelent meg.

  1. rész: Egy – mérgezett a meggy (Magvető) / A szingli fejvadász 1. (Ulpius) / Egy fejvadász (Ulpius)
  2. rész: Kétesélyes játszma (Beholder) / A szingli fejvadász 2. (Ulpius) / Két ravatal (Ulpius)
  3. rész: Hárman a pácban (Beholder) / A szingli fejvadász 3. (Ulpius) / Három díler (Ulpius)
  4. rész: A négy fejvadász (Beholder) / Négy lövés (Ulpius)
Az egyetlen kissé elszomorító tényállás a sorozattal kapcsolatban számomra az, hogy 18!! részes. Komolyan! És még ehhez csapjunk hozzá négyet, ugyanis ennyi kiegészítő (ünnepi) könyvet is írt hozzá Evanovich. Van egy Karácsonyi, egy Valentin napi, egy Szent Patrik napi és egy Halloween napi különkiadás. (Csodálkozom hogy Hálaadás napjára semmi). Eddig átlag évente jelentek meg a könyvek idehaza. Ha jól számolom, akkor a tavaly év végén született unokaöcsém érettségije körül fogom olvasni a befejező részt :S Remélem gyorsabban jönnek majd azok a kötetek! :-) 



2 megjegyzés:

theodora írta...

Szia! Én is a film hatására kezdtem neki a sorozatnak, szerintem az imdb+port-os értékelés ne ijesszen el - ha tetszett a könyv, szerintem a film is tetszeni fog! :) Én legalábbis így voltam vele!

Borostyán írta...

Ó köszönöm! :)
Akkor most azért kicsit megnyugtattál.
Akkor megint bekerül a mozis terveimbe :P