Marissa Meyer: Cinder

Ok, vallomással tartozom. Amikor először hallottam Cinderről még 2012-ben felállt a szőr a hátamon. Egy

kiborg, aki Hamupipőke akar lenni, és nem üvegcipőt hagy el, hanem egy kiborg lábat…

                                              

Első gondolatom: WTF!!! A második: na neeeeeeee. 

Aztán FantYAstic Volumes olvastaa könyvet és azt írta, hogy elég erősen best of 2012 gyanús. Ok, az ő szavára adok, így azért szerzett egy jó pontot a könyv, de még továbbra sem éreztem erős késztetést, hogy én ezt elolvassam. Aztán a 2012-es Bolognai Könyvvásáron botlottam állandóan bele, ahol igen nagy szenzáció volt a könyv, kb. minden tízedik standon kint volt a plakátja (külföldi kiadók, kik megvették a jogokat, ügynökségek kik az eladással foglalkoztak stb…). A borító persze tetszett, de a történetnek továbbra is ellenálltam (nagyon makacs tudok lenni néha).

Aztán elérkezett a magyar megjelenés ideje én pedig elkönyveltem magamban egy engedékeny napot és úgy döntöttem, hogy egyszer elolvasom. Egészen most márciusig váratott ez az időpont magára, de valahogy úgy éreztem, hogy MOST jött el az ideje.

Lássuk is a nem annyira mesés, mint inkább sci-fi beütéses kalandregény történetét.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy árva lány, egy tündérkeresztanya, egy magányos herceg és egy elhagyott lábbeli…

Cinder (Hamupipőke angol neve, vagyis a Cinderella után szabadon) árva kiborgként tengeti az Ázsiai Császárság fővárosában mindennapjait. Szülei még egész kicsi korában meghaltak egy szörnyű balesetben, melyben Cinder is majdnem életét vesztette. Ezért aztán egy ismeretlen férfi, egy jótevő vette magához, aki elhatározta, hogy lányaként fogja felnevelni. A férfi sajnos nem tudta véghezvinni elhatározását, mert a legújabb kor halálos vírusa elragadta őt magával. Cinder így aztán nem, hogy családot nem kapott, de rendes törődést sem. Cselédként dolgoztatják, hogy a családnak meglegyen a mindennapi betevője. 

Eközben a császár fia Kai herceg igazi celebként éli a trónörökösök életét az Új Pekingi palotában: a hajadon lányok folyamatosan csorgatják utána a nyálukat, hisztérikus ujjongásba csapnak amint meglátják őt és minden pletykarovatban napi rendszerességgel próbálják kipuhatolni mindennapjainak eseményeit. Kai herceg nem boldog, neki ezek a dolgok terhesek. Olyan lányra vágyik, aki nem a hercegi rangja vagy a róla alkotott álomkép miatt ácsingózik utána. De a legeslegjobban apja gyógyulását kívánja, aki elkapta a rettegett kórt, a pestist. A kutatók eddig is serényen dolgoztak az ellenszer megtalálása érdekében, ezúttal azonban gőzerőre kapcsoltak.

És persze ott a bál, amire minden hajadon hivatalos lesz a városból, de Cinder két lábbal áll a földön: tökéletesen tisztában van vele, hogy nevelőanyja sosem fog igent mondani az ő megjelenésére, mindig lesz valami, ami sürgős elintézést kíván, és persze neki kell majd mindent elvégeznie.
Marissa Meyer megdobta még a sztorit egy "ántipátikus" Hold királynővel is, aki elég erősen fekete özvegy érzetet kelt az emberben. 

Marissa Bolognában a 2012-es
Könyvvásáron olasz kiadójának
standján. Az olasz borító
nekem nem tetszik :P

Ha úgy gondoljuk, hogy gyermekkorunk szinte unalomig hallott meséje alapján már mindent tudunk Cinderről és az ő történetéről, akkor hatalmasat tévedünk. Marissa Meyer ennél sokkal, de sokkal tehetségesebb. Nem érte be annyival, hogy a kortalan mesét a jövőbe tegye, még csavart is rajta jó pár helyen. Felejtsük el a Disney féle Csiribi-csiribá-boo-t és a varrogató egereket. Az üvegcipő sem oly kecses, mint a mesében (sőt, tulajdonképpen elég bizarr) és a „tündérkeresztanya” is kifejezetten szívtelennek tűnik eleinte (nem lövöm le a poént, hogy ki az). Az már csak hab a tortán, hogy egyelőre említőlegesen ugyan, de más mese is belekeveredett (kösd fel a gatyád Hófehérke!), Cindert alkalmasint meg akarják ölni (ha épp nem ez a szituáció áll fent, akkor csak simán el akarják kapni) és egyébként is: halálozások szép számmal akadnak a történetben. A könyv végén pedig aztán garantáltan nem a meghatódottságtól fogtok sírni, de ennél többet nem árulok el. :P

A mi Cinderünk világa nem az üveghegyen túl található, ahol a kurta farkú malac túr  (megkockáztatom, hogy Disneylandről sem hallott soha) hanem egy nagyon is kemény, háborúk és halálos kór szellemétől kísértett, olykor szívtelen törvényekkel teli világban kell megállnia a helyét. Külön piros pont, amiért nem átlagos tinifőhős módjára reagál bizonyos dolgokra, helyén van a szíve és az esze is és nem kellett ötpercenként Kai herceg szépségéről és csodálatosságáról informálódnunk az ő szemén keresztül (ami egyébként részben szintén mechanikus).

Marissa Meyer minden félelmem ellenére igazán helytállt. Bátor volt és szívfájdalom nélkül nyúlt hozzá az alapokhoz, az ilyen írókat szeretem. Nem habozott ugyan kibelezni az általunk annyira becsben tartott mesét, de olyan mesterien rakta újra össze, hogy tulajdonképpen elégedetten tesszük le a végére a könyvet. Egyetlen dolgot kivéve: nincs elérhető közelben a magyar nyelvű folytatás. Amerikában idén februárban jelent meg, magyar megjelenésről még nincs hírem. 

A 2. rész

A sorozat eddig úgy néz ki, hogy négy részes lesz, évente történő adagolással.
Ezek sorrendben a következők:

1. Cinder

2. Scarlet

3. Cress

4. Winter

A második rész borítóján vörös haj és köpönyeg látható. :P Még nem igazán értem, hogy mit keres majd Piroska a történetben, de biztos vagyok benne, hogy Marissa ezt is tökéletesen megoldotta. :)

A harmadik részben állítólag Aranyhaj (Rapunzel) lesz a modernizált Disney hercegnő, a negyedikben pedig (meglepetés!) Hófehérke. Hát tényleg eltaláltam!

Egy picinyke dolgot azért nagyon sajnálok a történetben. És ez annyira nem hagy nyugodni, hogy egy csillagot bizony le is vonok miatta. Még 100 oldal sem telt és már pontosan tudtam mi lesz Cinder csavarja. És ezt aaaaannyira de aaaaannyira frusztrált, hogy … ajj. Miért, ó miért nem lehet ezt ügyesebben megoldani?! Rendben, hogy az írás és a történet vezetése kárpótolt némileg, de azért ez mégsem igazság!

Ajánlom mindazoknak, akik nem illetődnek meg az ilyen jellegű újracsomagolásoktól. Akár szeretted Hamupipőkét, akár nem ez a könyv egy próbát mindenképpen megér!

Azok pedig, akik hozzám hasonlóan pórul jártak a Büszkeség és balítélet meg a zombikkal ne riadjanak el ettől a könyvtől. Én személy szerint utáltam azt a könyvet, ezt pedig nagyon megszerettem. :) Ebből is látszik, hogy „kibelezés” és „kibelezés” között is van különbség.

Hogy lesz-e boldogan éltek míg meg nem haltak? Valószínűleg csak a negyedik rész végén tudjuk meg.

A filmes jogok után állítólag már érdeklődnek.

Laura Hillenbrand: Rendíthetetlen

Megvallom őszintén, hogy Louis Zamperini neve egyáltalán nem csengett ismerősen, mikor elolvastam ennek a könyvnek a fülszövegét. A történet mindenesetre érdekesnek hangzott, és csak fokozta kíváncsiságomat a tény, hogy ugyanaz az írónő írta a könyvet, aki egyszer már bizonyította Seabiscuit című regényével (később pedig a filmesek tették ugyanezt, akik megfilmesítették a könyvet – magyarul Vágta címmel forgalmazták), hogy képes a történelem egy darabját hiteles és megragadó módon elmesélni. (Bár én még nem olvastam azt a könyvet, csak a filmet láttam, de az nagyon tetszett).

De visszatérve Zamperini történetére, a fülszöveg közel sem adja vissza azt az életutat, amelyet ez az ember bejárt (és tulajdonképpen még mindig jár, hisz 96 éves és még mindig életben van).

FIGYELEM! A következő leírás nem egészen SPOILER mentes!
A kalandok már gyermekkorában megkezdődtek: égetni valóan rossz gyerek volt, anyja és apja rendszeresen marcangolták magukat miatta. Az hagyján, hogy rendszeresen lopott, csalt és veszélyesebbnél veszélyesebb helyzetekbe bonyolódott, de rendre összeverte azokat, akik csúnyán néztek rá. Egyszer még szökésre is adta a fejét, de végül hazatért mert rájött, hogy neki mégiscsak jó dolga van otthon. (Ezúton is: minden tiszteletem az anyjának és az apjának!). Louis bátyja Pete teljesen más gyerek volt, ő volt a jó fiú, akit mindenki szeretett, még Louis is. A testvéri szeretet kölcsönös volt, Pete is sokat aggódott öccse miatt, tulajdonképpen neki köszönheti Louis az észheztérését is. Pete nagyon jó futó volt, középiskolájuk csillaga, de tisztában volt vele, hogy öccse még nála is jobb (rendre bizonyította ezt, mikor menekült a feldühödött városlakók és rendőrök elől) ezért addig noszogatta Louist amíg az rá nem bólintott. Így kezdte futói pályafutását Louis Zamperini, aki évekkel később az 1936-os Berlini Olimpia nagy meglepetése volt, senki sem számított rá, hogy be fog kerülni a csapatba. Azon a nyáron nem csak a nemzetközi közegbe kóstolhatott bele, de magával Hitlerrel is találkozott és egy horogkeresztes zászlót is lopott (van azért, ami nem változott). Az olimpiai álom után hamarosan arcul csapja a valóság: Amerika hadba száll a németek és a japánok ellen. Hamarosan ő is bevonul a seregbe, és repülős lesz. A légi hadtest egyik bombázó tisztje lesz, és a Hawaii szigetek környékére vezénylik. Sokszor napokig nem történik semmi, de az idő hátralévő részében bizony olykor farkasszemet néznek a halállal. Repülőjének legénysége sokszor mondhatja a szerencse fiának magát, de ez nem tart ki örökké. Egy küldetés során Louis és két másik társa lezuhan a cápáktól hemzsegő óceánba és megkezdi hetekig tartó hánykolódását egy gumicsónakban, dacolva a tengeri állatokkal, a víz és élelem hiánnyal és az időjárás megannyi viszontagságával. A fiúknak nincsenek túl vérmes reményeik, tisztában vannak a lezuhantak életbemaradási esélyeinek statisztikájával, de mégis kitartanak. Az óceánból egy japán hadifogolytáborba vezet az útjuk, ahol kénytelenek rádöbbeni, hogy a természet erői bizony addig kegyesen bántak velük a japánokhoz képest. Megkezdődik a több éves rémálom, amiről sokszor tűnik úgy, hogy ennek sosem lesz már vége, de akkor elérkezik Hirosima bombázásának napja…

Erre a képre többször is hivatkoznak a
könyvben, de én nem találtam benne.
Csak a neten leletem rá. 

És ha azt gondoljuk, hogy megpróbáltatásai véget értek abban a pillanatban, hogy elhagyta Japánt, akkor nagyot tévedünk. A hazaérkezés után a háború tovább él benne a maga módján, immár ugyanis nem kívülről emészti őt, hanem belülről. Ebben az időben még nem sok mindent tudtak kezdeni a súlyos traumát szenvedett katonákkal, a szakemberek is a sötétben tapogatóztak. Louisnak és társainak a maguk módján kellett túlélniük … megint, de ezúttal teljesen egyedül érzik magukat. Családtagjaik tehetetlenül nézik végig összeroppanásukat. Vajon Louis képes lesz a háta mögött hagyni a múltat vagy az teljesen felemészti? Ez a kérdés jár az olvasó fejében, melyre végül megkapjuk a kielégítő választ.

Mindig bámulatosnak tartom, hogy mennyire erős tud lenni az életben maradási ösztön az emberekben. Sokszor készteti az embert még kimondani is rémes dolgok elvégzésére (rizsszemek kitúrása a sárból, hogy legyen mit enni, sáros csizma lenyalása parancsszóra, a egy bajtárs félholtra verése szintén parancsszóra, a trágyalé megivása, hogy ne halljanak szomjan), amire utólag bele sem mer gondolni (ha mégis megteszi megőrül. A japán tisztek kitartó munkával érték el azt, hogy a nyugati hadifoglyok elveszítsék emberi méltóságukat, megalázottan csússzanak porban előttük miközben abban reménykednek, hogy aznap talán kivételesen több kerül a tányérjukba, mint egy fél tányér hínárleves.

II. Világháborús propaganda plakát

Nagyon-nagyon kemény történet ez, nem is tudtam egy ültő helyemben végigolvasni. Sokszor éreztem úgy, hogy nekem ezt a könyvet le kell tennem egy időre és emésztenem kell az olvasottakat. Az írónő hét évig írta ezt a történetet, nem csak magával Louis-zal, de a családtagjaival, katonatársaival és még japán történelemkutatókkal is elbeszélgetett a könyv szavahihetőségének érdekében, de ezeken felül nem maradt el az akták áttekintése és a korabeli dokumentumok beszerzése sem. Ez az alapos munka végig jól érzékelhető a könyvben, sokszor volt olyan érzésem, hogy itt aztán nem hallgatnak el semmit, pedig néha igencsak azt kívántam bárcsak kevesebb lenne az információ. Főleg akkor éreztem így, amikor Louis körülbelül a negyedik hadifogolytáborban járt már és az eddigi megpróbáltatásai nemhogy enyhültek volna, de tovább fokozódtak.

A történetben nem csupán Loius lett hős a szememben, hanem a többi katona is, akik nap mint nap megvívták a maguk háborúját ezekben a táborokban függetlenül attól, hogy sikerült-e a maguk lábán kisétálniuk onnan vagy pedig csak emlékek, levelek, fényképek formájában adatott ez meg nekik. Louis bajtársa Phil még Louisnál is szimpatikusabb volt nekem. A leírások és a fényképek alapján őt valahogy közelebb éreztem magamhoz, nagyon emlékeztetett a nagypapámra, akinek nagyon hasonló volt a természete, mint Philé. Azt az egyet sajnálom, hogy a könyv nem fókuszált egy kicsit jobban az ő életútjára, mert nagyon szívesen olvastam volna még többet róla, mert hiába említi meg többször is az írónő miután elveszítjük őt szem elől, nekem az nem volt elég. :(
Külön tetszett a regényben, hogy a japánokat nem egyértelműen rossznak állítja be az író, hamar kiderül, hogy bizony köztük is voltak háború és kínzás ellenzők és emberiek. 

Phil és Louis

A könyv megjelenése és sikere nem csupán a fiatalabb generációval ismertette meg Louis Zamperini életét, de Hollywood gépezete is olajozást kapott vele. Zamperini történetét ugyanis már az ’50-es években meg akarták filmesíteni Tony Curtis főszereplésével, de ez végül nem valósult meg.  Azóta még párszor felröppent a hír, hogy előbányászták a kupac aljáról, de az valahogy mindig visszakerült. Egészen mostanáig. A könyv már biztos alapot tud nyújtani a forgatókönyvíróknak hisz most már nem nekik kell a hosszú ideig tartó kutatómunkát elvégezniük. Laura Hillenbrand mondhatni elvégezte helyettük a piszkos munkát. Bravó Hollywood!

Jelenleg Angelina Jolie zárta mélyen a szívébe a sztorit és most már tényleg úgy tűnik, hogy az ő rendezésében végre valóban meg fog valósulni. Állítása szerint már akkor felfigyelt Zamperinire, amikor az 1998-as Naganói Téli Olimpián futott a lánggal nem messze azon táborok egyikének helyszínétől, ahol a megszámlálhatatlan mennyiségű kínzásokban volt része. A forgatókönyv első vázlata már megszületett, miután elkészül a végleges változat Jolie megkezdi a szereplőválogatást, majd ezt követően indulhat a forgatás.

Angelina Jolie rendezi a filmet

Ennek kapcsán jut eszembe: olvasás közben nem tudtam kiverni a fejemből Pi életét. A filmre gondolok most elsősorban. Az óceános jelenetei annyira fantasztikusan sikerültek és olyan mély nyomokat hagytak bennem, hogy ennek a könyvnek az olvasása közben a mentőcsónakos jeleneteknél gyakran eszembe jutott. Meggyőződésem, hogy ennek a filmnek a készítői is gyakran nyúlnak majd Pi-hez inspirációért. :P (Meglátjuk igazam lesz-e).

Én mindenesetre szívből kívánom, hogy a most 96 éves Louis Zamperini megérje a film bemutatóját és tetsszen neki a végeredmény. :)

Star Trek plakát

Folytatják a 2009-ben kezdett Star Trek előzmény filmek sorát. 

Nem vagyok nagy rajongó, de ez a plakát nagyon tetszik. :)

Magyar bemutató: 2013. május 16.

Simone Elkeles dedikálás

Le ne maradjatok róla!

Ki tudja mikor jön legközelebb Magyarországra!? :)

Részletek: http://www.facebook.com/vorospottyos/posts/410822105653075

World War Z előzetes

2013-ban négy Könyvmolyképzős könyvből készült film is debütál a moziban. (Eddig legalábbis) :)
Csontváros, Beautiful Creatures, Rubinvörös és World War Z.

A World War Z - Zombiháború nekünk magyaroknak inkább azért szívdobogtató, mert a nagy részét itt forgatták Magyarországon. Nekünk azért emlékezetes mert volt egy igen nagy szabású statiszta válogatás, ahol bárki jelentkezhetett, és emlékeztes azért is mert Pitt és Jolie rendszeres szereplői voltak a hazai híradásoknak (mit ettek, mit láttak, hol jártak, melyik gyerek orra volt taknyos éppen...), de a filmeseknek mégiscsak az lehetett a legemlékezetesebb pillanatuk, amikor magyar SWAT csapat szállta meg őket, mert a kellék fegyverkészletről kiderült, hogy nem csak zombi de statisztairtásra is kiváló alapanyag lenne.

Megvallom töredelmesen, a könyvet még nem olvastam, de sok reakció alapján úgy szűrtem le, hogy az előzetesből már tisztán látható, hogy eltértek a könyv vonalától.

Hogy ez most jót jelent-e vagy sem... arról még nem tudok véleményt mondani.
El kell olvasnom ezt a könyvet. :) Lobonak nagyon tetszett és ha neki nagyon tetszik valami, akkor az általában nekem is bejön. :) 

Az előzetes nekem egyébként tetszik, bár túl sokat nem tudunk meg a történetből.

A zene ellenben engem zavaróan emlékeztet a Prometheus előzetes zenéjére. :(

A Burok előzetes

Végre egy igazi előzetes a Burokhoz, nem csak egy ízelítő :))

Amerikai bemutató 2013. március 29.

Remélem az itthoni sem várat majd sokat magára. :P
Az előzetesből túl sok mindent nem tudtunk meg, de én optimista vagyok és bízom benne, hogy a film méltó lesz a könyvhöz. 

Get More: Jake Abel, Saoirse Ronan, William Hurt, Diane Kruger, Movie Trailers, Movies Blog

Marie Lu: Legenda

Mielőtt a lényegre térnék hadd osszak meg veletek egy kis háttértörténetet. Bizonyára sejtitek, hogy ennek a könyvnek is én voltam az előolvasója. Nem ez a különlegesség benne, hanem az ahogy elolvastam. Tavaly történt a szabadságom alatt, amikor is a Balaton-part nyújtotta örömöket élveztem éppen. Egészen addig tettem ezt, amíg nem jött az e-mail kollégáimtól, hogy tudják, hogy szabin vagyok, de van egy könyv ami nagyon sürgős, mert versenyben vagyunk érte valakivel és nagyon kéne a véleményem. Hát így történt első találkozásom Marie Lu Legenda című könyvével. Mondhatnám úgyis, hogy előjátékra nem volt idő, egyből a belecsaptunk a lecsóba. Még szerencse, hogy a Kindle nálam volt. Tulajdonképpen nem sokáig tartott közös utunk, mert irtó hamar kivégeztem, annyira jó volt.

Második élményem a könyvvel kapcsolatban magához az íróhoz köthető. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy személyesen találkozhattam és válthattam pár szót Marie Luval, aki nagyon kedves, mosolygós egyéniség. Történt mindez a Bolognai Könyvvásáron, ahol elsősorban a könyvkiadásról beszélgettünk, de azért azt még megkérdeztem tőle, hogy a választott neve miért pont Marie lett. (Lu kínai származású, eredeti neve is kínai, így kénytelen volt egy nyugati nevet választani magának, ahogy az a kínaiaknál elég sokszor előfordul). Nevetve felelte, hogy nagyon tetszett neki a Marie Antoinette életéről szóló film és ezért döntött a franciás hangzású Marie mellett.

Egyébként tudjátok mi a közös Marie Luban, Simone Elkelesben és Gail Carrigerben?
Az ügynökük. Kristin Nelson a nagynevű Nelson Irodalmi Ügynökségtől, aki egyébként bűbájos és nagyon vidám természet. Bolognában vele is volt alkalmam találkozni. Kétszer is :)
Kristin egyébként érdekes dolgokról szokott írni a blogján, olykor műhelytitkokat is elárul az ügynöki munkáról. :)

Akkor a hosszabb bevezetés után most jöjjön a lényeg maga, vagyis a könyv. :)

Pár száz évvel később - napjainkhoz képest - a ma ismert Amerikai Egyesült Államok már egy ideje megszűnt létezni. Helyette egy csonka országban uralkodik a Köztársaság. A maradék részen a lázadók élnek, akik megpróbálnak betörni a Köztársaságba mert újra akarják egyesíteni az országot. Folyamatosan háborúzik a két fél egymással, s ha ez nem lenne elég, akkor még a pestis is állandó részvevője a hétköznapoknak, folyamatosan tizedelve ezzel a civileket.

Day elég sok borsot tört a Köztársaság orra alá, és érthető módon ez nem is tetszik nekik. Volt eddig minden: rendszer szabotázs, bankrablás, lopás, csalás… de sosem gyilkosság. Minden lehetséges módszerrel megpróbálták elfogni, sikertelenül, ami azért is figyelemreméltó, mert Day még csak 15 éves. A Köztársaság pedig semmiben sem ismer tréfát és azt tervezik, hogy amint elfogják, kemény kihallgatásnak (értsd: kínzásoknak) vetik alá.

June kiemelkedően intelligens. A kadétiskola legjobbja, ő idáig az egyetlen, aki 1500 pontos, maximális eredményű tesztet írt, amit a tízévesekkel szoktak megíratni. Most 15 éves, de már a végzősök között tanul a katonai egyetemen. Egy nap azonban szörnyű hírt kap: a hírhedt bűnöző Day meggyilkolta a testvérét miután betört egy kórházba és pestis elleni gyógyszert lopott. June azonnali szolgálatba lépési engedélyt kap a katonák vezetőjétől, és megkérik, hogy segítsen nekik elkapni Day-t. June pedig bosszúvágyban égve előáll egy nagyon is sikergyanús tervvel. Hisz egy olyan hétköznapi embernek, mint Day nem lehet esélye egy olyan szuperokos ember ellen, akit harcra képeztek ki.

Day és June hasonlóan gondolkodnak, ezért is terveznek mindent alaposan meg, kerülik az idegeneket és a rázós helyzeteket. De amint találkoznak egymással mindketten elkövetnek egy hibát. Érezni kezdenek valamit a másik iránt…

Azt olvastam valahol, hogy ez a könyv a Kapj el ha tudsz! és az Éhezők viadalának keveréke. És azt kell, hogy mondjam, hogy nagyszerűen eltalálták ezzel a jellemzéssel az egész könyvet.

A Negyedik című könyvhöz hasonlóan ennek a könyvnek a jogait is már jóval megjelenés előtt megkaparintotta egy filmstúdió. A CBS-é lesz az érdem, hogy kasszasiker gyanús filmet forgassanak belőle.

A stílus gördülékeny, a karakterek jól felépítettek (főleg Day és June). June nem volt elsőre szimpatikus nekem, Day viszont annál inkább. Ő egyből elnyerte a szimpátiámat, a kezdetektől szurkoltam neki. June azonban annyira pökhendi az elején, annyira el van telve önmagával, hogy nem lett a szívem csücske. Aztán persze az ő személyisége is alakult rendesen. A Day nevű prés nem kímélte a lelkét.

Marie Lu

A fejezetek váltják egymást, egyszer Day szemén keresztül figyelhetjük az eseményeket, aztán pedig June lesz a vezetőnk.

Az egyetlen kifogásom ellene az a szereplők életkora. Annyira nehéz ennyire komoly és érett 15 éveseket elképzelni, akik ilyen nehéz időkben is megállják a helyüket. Én legalább 17 éveseknek írtam volna meg őket.

A borítóról: én azon kevesek közé tartozom, akiknek tetszik ez az ezüst színű borítás. Youtube videón láttam egy blogger kezében hogy is néz ki valójában. Egy digitális kép nem igazán tudja visszaadni azt a tükröződést ahogy kinéz. :)

Nem csak a tinédzser korosztálynak, hanem felnőtteknek is szívből ajánlom. Éhezők viadala és lightosabb disztópia rajongóknak érzésem szerint nagyon fog tetszeni!

A könyvsorozat trilógia lesz, második része Prodigy címmel fog megjelenni 2013 január végén Amerikában.

A Legenda magyarul idén november végén jelenik meg.