2010. augusztus 9., hétfő

Starbucks a Tiltott városban

Igen, jól olvassátok a kínai tiltott városban.

Először nem is akartam hinni a szememnek, amikor egy könyvet olvasva a főhős megjegyezte hogy a Tiltott városban lát valakit Starbucksos pohárral mászkálni a kezében. Utánaolvastam.

És nem viccelt.


Nem is tudom. Engem ez kissé megdöbbentett. Ez olyan mintha egy piramis alagsorában is nyitnának egyet.
És ha már elkezdődött ez a módi, akkor mi lesz a következő? McDonalds a Colloseum aljában, ahol régen gladiátorok küzdöttek és vértől volt piros a homok, most majd ketchuppel teszik ugyanezt?
Szerintem nem odavaló, nem ott a helye.

Így gondolták ezt a kínaiak is, mert felháborodott levelek özöne lepte el a Starbucks levelesládáját, de főleg internetes körökben csaptak magasra a hullámok. 500 000 aláírást gyűjtöttek a bolt ellen, mondván ez a kínai kultúra két lábbal való tiprása. (Most nem mennék bele, hogy amióta kommunizmus uralkodik ott, azóta mennyi mindent tiportak ott két lábbal...)



Ennek hatására először levették a céges logokat, hogy ne legyen zavaró. De a tiltakozás tovább tartott, így 7 évnyi működés után bezárták.

Ha jól tudom nyilt egy másik cég, másik kávésboltja helyette. Nekem az sem tetszene.

Jó helyen van itthon is a Westend City Centerben. Odavaló, ott a helye.

2 megjegyzés:

Szanik írta...

Szia! Díjat kaptál tőlem:http://konyvoazis.blogspot.com/2010/08/kreativ-lettem.html

Olvier írta...

Én láttam már kávézót és könyvesboltot templomban is(a kellős közepén)...hát elég érdekes volt:D