Jaj! Már bő egy éve várom, hogy közzétehessem ezt a recenziómat! Annyira megszerettem ezt a könyvet és annyira akartam már ajánlani nektek, de csak most, röviddel a magyar megjelenés előtt jött el végre az ideje.
Brent Weeks első regénye rögtön trilógiának íródott (Éjangyal trilógia), és igen rendhagyó módon csupán 1-1 hónap eltéréssel jelentek meg a folytatások. Mivel alapvetően én sem szeretek olyan sokat várni a fejleményekre, ha az előzmények tetszettek, így én igen pozitívan fogadtam ezt az ötletet. Egy kis utána olvasást követően azt is megtudtam, hogy a könyveknek már saját kis rajongó tábora is.
A történet alapja fantasy, de igen izgalmas kalandregény is egyben. Van benne minden, ami kell: szerelem, árulás, hűség, politikai cselszövések, háború, küldetést teljesítő hősök, hősök akik maguk sem tudják eldönteni, hogy a jó vagy a rossz oldalon állnak-e, és rengeteg gyilkosság.
Cenaria Királyságban egy éjjel Azoth, a 10 éves kisfiú éppen rézpénzeket halászik ki egy fogadó alatti sáros részről, amikor a feje felett gyilkosság történik. Egyetlen ember vagy fél tucat másikat intéz el úgy kb. 3 másodperc alatt. A fiú mukkanni sem mer, főleg miután rájön, hogy az az ember a feje felett nem más mint Durzo Blint a híresen hírhedt bérgyilkos. Nem sok idő kell ahhoz, hogy újra találkozzanak, de Azoth ezúttal bátrabbnak mutatkozik és Durzo nyomába ered. Erős elhatározása, hogy Durzo tanonca lesz. A bérgyilkos egy nehéz feladat elé állítja, ha teljesíti akkor maga mellé veszi és megtanítja a mesterség minden csínyjára bínjára. Ha azonban engedetlen lesz, a büntetése elfenekelés helyett halál. Azoth hezitál, erőt gyűjt de túl későn teszi meg amit kell, a két barátja közül az egyik - Jarl - az idősebb fiúk martalékává válik, és onnantól mind szexuálisan, mind lelkileg bántalmazzák. A másik barát, Baba - egy 7 éves kislány - szenvedi el azonban a legnagyobb megtorlást: félholtra verik és könyörtelenül megkéselik. A fiúnál betelik a pohár, és felkészül rá, hogy teljesítse jövőbeli mestere első parancsát, mely attól a naptól fogva mind Azoth, mind Durzo életére rányomja bélyegét, a sors pedig nem engedi, hogy felejtsenek. Sok évvel később Durzo és Azoth kulcsfigurákká válnak a Khalidoriak szemében, akik hátba kívánják támadni az országot, és el akarják foglalni ezt a királyságot. Talán az egyikük számára még van kiút, de képes-e bármelyikük is bízni a másikban? Van-e becsülete a bérgyilkosoknak?
Ahogy Gandalf mondta a Gyűrűk urában: "A tábla készen áll, a bábuk mozognak."
A könyv felétől pontosan ilyen érzés keríti hatalmába az olvasót, és egészen a végéig el sem engedi. Pontosan olyan, mint a sakk, fogalmunk sincs, mit fog lépni a másik. A könyv vége, még koránt sem a befejezés. Maradtak még bábuk, akik képesek mattot adni, a második rész róluk szól.
Alapjában nem szeretem annyira a szaftos, vérben tocsogó történeteket, de ez még elment. Nagyon sok benne a halál és a harc, de nem voltak undorítóak, sokkolóak vagy unalmasak (olyan is lehet, találkoztam már hasonlóval). Tetszett a politikai összetettség, hogy sok dolog valóban az utolsó pillanatban derül ki, és csak nagyon kevés következtetésem bizonyult helytállónak. Ez jó, mert azt jelenti újat mutat, izgalomban tart.
Ajánlott azoknak, akik szeretik a fantasy (természetesen) és olyan fantasyket is szeretnek olvasni, amiben nincsenek mitikus lények, de sok benne a rafinéria és a varázslat. A helyenként nem túl lélekmelengető beszólásért az alsó korhatár szerintem a 14 év. (Lehet, hogy túl szigorú vagyok?)
A magyar borító egyben az eredeti is. Én némi hasonlóságot vélek felfedezni Hayden Christensen és a borítón lévő figura között, de lehet hogy csak az én szemem káprázik :)
A könyv filmes jogait már megvették, méghozzá nem is egy stúdió hanem egy színész, név szerint pedig nem más, mint Cam Gigandet aki James-t játszotta az Alkonyatban. Ha ő is szerepet szeretne majd játszani a filmben, akkor Durzo Blintként tudnám őt elképzelni. Szerintem illene is hozzá az a szerep.
A könyv filmes jogait már megvették, méghozzá nem is egy stúdió hanem egy színész, név szerint pedig nem más, mint Cam Gigandet aki James-t játszotta az Alkonyatban. Ha ő is szerepet szeretne majd játszani a filmben, akkor Durzo Blintként tudnám őt elképzelni. Szerintem illene is hozzá az a szerep.
Brent Weeks már dolgozik a második Trilógián, azt állítja hamarosan ennek is megjelennek a további részei. Azt is mondja, hogy az más háttér lesz. Megismerve a fantázia világát… hiszek neki!
Magyar megjelenés: október eleje
Kiadja a Könyvmolyképző
És akkor íme egy kis csemege, a trilógia első részéből:
ejangyal_arnyak_1_3