2011. május 19., csütörtök

Éhezők viadala film - az első kép

És igen!

Befestették Jennifer Lawrence haját. Aggódtam kicsit, hogy meghagyják szőkének, de a filmkészítők nem kockáztattak. Az első kép már meg is tekinthető róla. Ezen a fotón már Katniss-nak öltöztették és sminkelték. Nem is akármilyen címlapra kerülhetett fel a kép: az Entertainment Weekly magazin tette ki, hogy elsőként tőle értesüljenek a rajongók a film jelenlegi helyzetéről.



Az újságban egyébként egy rövidke interjú is olvasható a nem régiben Oscar díjra jelölt színésznővel, aki jelenleg is napi több órát tölt egy íjász pályán, hogy formába hozza magát a forgatásra, ami hamarosan meg is kezdődik Észak Karolinában. 

"Gary Ross [a rendező] még az Oscar-díj láz közepette megkérdezte tőlem, hogy hogyan élem meg az egész felhajtást. És akkor egyszerűen kibukott belőlem, hogy tulajdonképpen rongybabának érzem magam. Minden egyes nap ellepték a házam a sminkesek és a fodrászok, akik furcsa, kényelmetlen ruhákba passzíroztak és méregdrága cipőkbe bújtattak. Én pedig egyszerűen kikapcsoltam: felemeltem a karomat, hogy fel tudjanak öltöztetni és biggyesztettem az ajkamat, amikor ki akartak rúzsozni. Ekkor pedig mindketten elnevettük magunkat, mivel Katniss is pontosan így érzi magát a Kapitóliumban. Olyan lány ő, akit villámcsapásként ér a hirtelen jött ismertség. Pontosan tudom milyen érzés, amikor hirtelen feltámad az ember körül a nyüzsgés és azt szajkózza magában: Én nem tartozom ide!"

"Mikor felajánlották a szerepet, tisztában voltam vele, ha igent mondok örökre megváltozik az életem. Egész nap fel-alá járkáltam és próbáltam meggyőzni magam, hogy még nem késő, még  meggondolhatom és visszaléphetek, hogy játszhatnék inkább független filmekben, hisz még nem is mondtam konkrét igent."

De mégis ki lenne képes hátat fordítani Katniss-nek?

"De imádom a történetet, és ha nemet mondtam volna, azt minden egyes nap megbánnám."

Miután aláírták a szerződést és hivatalossá vált a dolog, Suzanne Collins az írónő személyesen hívta fel telefonon, hogy tiszta szívből gratuláljon. Ezt mondta a színésznőnek: "Amikor igent mondtál, úgy éreztem, mintha mázsás súlyt emelnének le a vállamról."

Az újságnak ezen száma május 20-án jelenik meg Amerikában. Állítólag további részletek olvashatók benne a forgatásról. 

A film amerikai bemutatója: 2012. március 23-ra várható. 

Nincsenek megjegyzések: