Újabb Inge Löök "Öreg hölgyek" képeslapok a forgalomban

Korábban már írtam ezekről a bájos, idős hölgyekről, akik maradéktalanul élvezik az életet. 

Sajnos nincs sok a birtokomban, de mindig reménykedem benne, hogy a postás egyszer csak egy ilyet szépséget dob be hozzánk. A Postcrossingon bármi előfordulhat!

Ott találtam ezeket a frissebb gyöngyszemeket is (a galériában). 

Remélem sosem unja meg az illusztrátor a néniket és rajzol még pár kalandot nekik! :))

Charlaine Harris: Inni és élni hagyni

„Az igaz barát nem iszik a barátjából

Sookie Stackhouse pincérnő a louisianai Bon Tempsben. Csinos, de csendes lány, aki nem jár el szórakozni. Oka van rá. Sookie ugyanis olvas mások gondolataiban. Bill magas, sötét hajú, jóképű srác – és a lány egy árva szót sem hall a gondolataiból. Tehát pontosan az a fajta pasi, akire egész életében várt...

Azonban Bill szörnyű titkot rejteget; ő ugyanis vámpír. Váratlanul Sookie egyik kolléganőjét megölik, nem is akárhogyan – miközben megátalkodott vámpírok csoportja veszi üldözőbe Billt. Az idegeneknek tervei vannak Sookie-val, a kérdés csupán az, ki tudja jobban és gyorsabban kihasználni emberfeletti képességeit.”

Az első alkalommal, amikor az eredeti címmel (Dead Until Dark) és borítóval találkoztam a neten még nem tudtam hogy tv-sorozat lesz belőle, ezért jóhiszeműen azt gondoltam, hogy kissé gyerekes stílusban tárhatja elénk a vámpírok világát. Aztán úgy egy évre rá megláttam a sorozat plakátot és rá kellett jönnöm, hogy itt valamit nagyon benéztem. A szexi vámpírszáj, amint nyalogatja a vért tulajdon ajkáról már kétséget kizáróan megmutatja a stílust amiben született. Jól van gondoltam legyen! Hamarosan úgyis bemutatják a magyar tévében is, megvárjuk milyen a sorozat. Megvártam. Megnéztem. Az első részt. A többi nem érdekelt és már a könyv sem vonzott annyira.

Az eredeti borító

Egyszerűen nem gondoltam úgy, hogy engem ez a történet érdekelni tudna. Nos, miután eltelt pár hónap azért megint csak kikacsingattam a könyv felé, és gondoltam egye meg a fene! Elolvasom!

Nos azt kell, hogy mondjam hiába ugyanaz a könyv mint a sorozat (igaz, hogy csak a könyv elejét tudom összeegyeztetni, mert csak azt láttam) nekem a könyv mégis jobban bejött. Egyszerűen jobban lekötött. Lehet, ezek után megnézem már a tévében is.

Döcögve barátkoztam az írónő stílusával az elején, de a harmadik fejezet tájékán már egész jól összeszoktunk. Nem tudom konkrétan megfogalmazni, hogy mi volt szokatlan benne, talán az hogy olyan sok könyv után újra egyes szám első személyben íródott könyvet olvastam.

Azt meg kell viszont vallanom, hogy nem számítottam rá, hogy ennyi szex lesz benne. Nem mondanám soknak és túl részlet gazdagnak sem, egyszerűen csak meglepődtem :P Az egyszer biztos, hogy Sookie és az ő vámpírja nagyon jól tudják érezni magukat.

A karakterek ábrázolása jól sikerült, bár meg kell vallanom nekem sem Sookie sem Bill nem lett közeli a szívemhez. Ráadásul folyton a sorozatbeli színészek jártak a fejemben és én egyik színészért sem vagyok oda különösebben. Lehet ez is közrejátszott. Nem voltam irányukban ellenérzéssel, egyszerűen csak semlegesek maradtak számomra. Az egyetlen, akire azt tudnám mondani, hogy megragadta a figyelmem az Eric. Na igen, a (valószínűleg félreértett) rossz fiú J

És egy kis rejtély is van benne: valaki halomra öldösi az embereket. Konkrétan azokat a nőket, akik nagyon közeli kapcsolatba kerülnek a vámpírokkal. A gyilkos kilétét pedig hiába találgattam, nem találtam el. A végén ez tényleg nagy meglepetés volt és még egy kis izgalom is került bele.

Mindent egybevetve jöhet a következő rész! 

Éhezők viadala film bemutató (amerikai) 2012 márcisu 23!

Elindult az Éhezők viadalának honlapja!

Még nem sok minden található ott, csak egy dátum, egy visszaszámláló és egy mozgókép.

De kezdetnek kifejezetten jó!

Az első könyvélményeim - kezdetektől napjainkig

Végül engem is utolért a sors. Beadtam a derekam és én is részt veszek egy Moly-hu-s eseményen! Beszállok hát én is az olvasás hete kezdeményezésbe, miszerint 7 héten keresztül heti egy blogbejegyzésnek kell születnie adott témakörben. 

Bővebben itt, a esemény kitalálójának és egyben lebonyolítójának, Andiamonak a blogján lehet olvasni róla. 

 I. hét (júl. 4-10.)

Az első konkrét könyv, amire tisztán emlékszem, hogy olvastam is és fel is olvasták nekem az a Baba első lexikonja I-II volt. A mai napig megbecsült helyen állnak a könyvespolcomon, annak ellenére, hogy gerinceik a rengeteg lapozgatás és hurcolászás miatt szinte teljesen megadták magukat. Ahogy így most is annyi év után felnyitom őket eszembe jut édesanyám, ahogy együtt lapozgattuk a könyveket az ágyában. Én olyankor odabújtam hozzá ő pedig felolvasott nekem. Amíg nem tudtam olvasni addig napközben csak a képeket nézegettem, de este képes voltam újra végighallgatni, hogy mi is történt Zsófival és Petivel a könyvben. Később, amikor már magam is ismertem a betűket, magamtól is elolvastam a könyveket, de az élmény már nem volt ugyanaz. A könyv anyuval és a hangjával volt teljes. Világosan emlékszem az érzésre, amikor már mindenki elvárta tőlem, hogy az olvasási tudás birtokában már én magam olvassam a könyveket. Nekem ez akkor nagy fájdalom volt, mert továbbra is azt szerettem volna, hogy anyu olvasson nekem és ne nekem kelljen gyakorlás címszó alatt olvasnom otthon a könyveket. Azt hiszem akkor elment kicsit a kedvem az olvasástól, mert csak azt láttam benne, hogy az egy olyan dolog, amit számon kérnek rajtam az iskolában.

Később szerettem meg olvasni igazán, amikor már nem kellett az egész osztály előtt hangosan bizonygatni, hogy mennyit is fejlődtünk eme művészetben. Jól teljesítettem, nem ez volt a gond. A gond az volt, hogy nem láttam benne semmi örömöt, semmi olyat amit élveztem volna, még mindig úgy gondoltam anyu hangjával az igaziak az olvasmányok. Aztán kaptunk már kötelező olvasmányokat is. Eleinte nagyon kedveltem őket, Lassie hazatér, A két Lotti, Két évi vakáció…. aztán jöttek a felsőbb osztályok (hetediktől) a maguk kötelezőivel és jött velük a kétoldali-olvasás-undoritisz is. A mai napig kiráz a hideg a Légy jó mindhaláligtól és a Jókai regényektől. És akkor még nem is kellett sok könyvet elolvasni. Mikor kézhez vettem a középiskolai első osztályos (manapság már 9. osztálynak hívják) kötelező olvasmány listát szinte szó szerint a szívemhez kaptam. Ilyen hosszú listát még az életben nem láttam. Mikor nagy nehezen nekikezdtem az Odüsszeianak nagyon lassan haladtam vele. Aztán ahogy beindultak az események én is egyre szívesebben haladtam előre. Még a buszról is elfelejtettem iskolába menet leszállni, annyira lekötött. Kétévnyi betűkerülés után újra ráéreztem az ízére és megint élvezni kezdtem a betűk nyújtotta lehetőségeket. Egyre gyakrabban látogattam az iskola- és a Szabó Ervin könyvtárakat, hogy újabb és újabb könyveket vegyek ki.

A következő mérföldkő az angol nyelvű könyvek olvasása volt. Miután jól kibosszankodtam magam, hogy a jónak tűnő könyvek nem jelennek meg magyarul, nagy nehezen nekikezdtem az eredeti kiadásoknak. Első angol nyelvű könyvemet nem vettem meg csak úgy... hosszú-hosszú percekig forgattam, lapozgattam a könyvesbolt polcai között. Nehéz döntés volt, mert egyrészt nem volt olcsó, másrészt pedig mi van ha mégsem fog menni a dolog? Végül csak beadtam a derekam. Ez a könyv pedig nem más, mint a Twilight volt. Mindez akkor történt, amikor még szó sem volt megfilmesítésről, és itthon még senki sem tudta ki az a Stephenie Meyer. És bár nagyon jó lett volna ha más is ismerte volna rajtam kívül a környezetemben, azért jó kis békés idők voltak. Senki sem volt extázisban és nem sikoltoztak a moziban ha meztelen felsőtestet láttak.... De ez egy másik történet.

Az első pár könyvet intenzív szótárazással tudtam ugyan elolvasni, de hamar belelendültem. Ma már eljutottam oda, hogy nem esik nehezemre egy-egy angol nyelvű regény elolvasása. Ennek eredménye, hogy a világra nyíló kapu szélesebbre tárult. :)

Azóta is kitart az olvasási szeretetem. Nincsenek megingások, csak néha egy kis elfásulás vagy kifáradás.

Most pedig, hogy az olvasás lett a hivatásom már elmondhatom magamról, hogy a hobbim egyben a munkám is. És ezért roppantul szerencsésnek érzem magam!