James Dashner: Az útvesztő

Egy könyv, amibe lépten, nyomon beleütközött anno az ember, ha külföldi blogosok oldalait látogatta. Egy könyv, amit a Legyek ura és Az éhezők viadalának keverékeként emlegetnek. Egy könyv, amit már nagyon el akartam olvasni.

Thomas egy sötét, mozgó helyen tér magához. Nem tudja, hogyan került oda, hogy hova tart vagy hogy ki is ő valójában csak annyit fog fel hogy sötétben van egyedül és fél. A hosszú út után végre megérkezik az úti célhoz, de még mindig nem kapott válaszokat. Több tucat fiú várja az ajtón túl - egy tisztáson - és egyikük sincs meglepődve hogy látogatójuk érkezett. Thomas teljesen összezavarodott és úgy tűnik a fiúk nem hajlandóak válaszolni a kérdéseire, hiába zaklatja őket, azok csak idegesek lesznek tőle. Kirendelnek mellé egy segítőt Chuckot, aki csak egy hónappal őelőtte érkezett ide, így aztán ő sem tud sok mindenben segíteni neki. Egy biztos: a Tisztást hatalmas falak veszik körül, amin négy ajtó vezet ki, az úgynevezett útvesztőbe, és senki sem teheti be oda a lábát csak azok, akik engedélyt kapnak rá. Az első éjszakát nyomorúságosan tölti új társaival, de reménykedik, hogy a másnap már válaszokat hoz neki. Csalódnia kell. Egy új jövevény teljesen felborítja a napirendet. Az új srácról kiderül hogy lány, ráadásul nem is akármilyen. Felbolydul a tisztás „népének” élete és megkezdődik a zűrzavar. Ráadásul úgy tűnik, valaki ismerni véli őt, ami teljesen lehetetlen – vagy mégsem?

Nem hiába dicsérik annyian ezt a könyvet. Minden meg van benne, ami kell: izgalom, talány, rejtvény és erős karakterek.

Megértem azokat, akik a Legyek urához és Az éhezők viadalához hasonlítják, de én inkább kötném máshoz. Olvasás közben végig A kocka című - már kultikussá vált - film járt a fejemben. Emberek, akik együtt lettek bezárva egy hatalmas kocka labirintusba és nem emlékeznek ara, hogy miért hogyan kerültek oda, csak azt tudják, hogy meg kell fejteniük a Kocka titkát ha ki akarnak kerülni onnan.  A másik – bár morbid de mégis igaz - hasonlóságot Jules Verne Két évi vakáció című könyvével éreztem. Fiúk, akik felépítik saját mini társadalmukat és saját ellátásukat, ráadásul a legrégebb óta itt élő fiúk is már 2 éve itt rostokolnak.

Letehetetlen könyv, nem nyugszik az ember, amíg végig nem olvasta. A vége pedig: szomorú, vidám és nagyon frusztráló, mert várni kell a folytatást, ha az újabb kérdésekre válaszokat szeretnénk. Meg persze ott a kérdés is: hova vezethet ez még?

A szereplők közül kezdeném Thomasszal. Meg kell valljam, hogy az elején abszolúte antipatikus volt. Hiába ő a főszereplő idegesített a rengeteg kérdezősködése. Megértem, hogy nem ért semmit és tisztázni akarja a helyzetet, de amikor látja, hogy ez nem így megy itt, és ezt már sokan megélték őelőtte is, csak nem tud leállni és várni. Jó, jó persze az olvasó a neki tett válaszokon keresztül kapja meg az infókat, mégis már-már idegesített néhol. És önellentmondásosan de innen fakad a második nem tetszésem is: Miért kell annyit titkolózni a fiúknak? Hiszen ők is voltak újoncok, tudhatnák milyen frusztráló a dolog. Ők mégis a másnapot ígérik. Akiket viszont kedveltem az Chuck – a fiú, akit kijelöltek mellé segítőnek - és Newt volt, a vezető jobb keze, a második ember a Tisztáson, ha úgy tetszik. És tetszett még James Dashner stílusa és a folyamat, ahogy vezette az eseményeket. A karaktereket olyan erősre írta, hogy akár kezet is foghatnánk velük. Bár azt meg kell valljam a végén egy érzelmesnek szánt részen nem tudtam annyira elérzékenyülni, amennyire kellett volna, tehát az írónak ezt még kicsit csiszolnia kell.

Ami pedig a magyar borítót illeti: nem értem mi akar lenni. Ok, az útvesztő világos, de mi az a trutyi?! Az útvesztőben élő lényekre utal esetleg?

Az viszont mindenképpen dicséretes kezdeményezés, hogy a borítón „sorszámozzák”, hogy melyik részt is tartja a kezében az olvasó. Az „X” jelöli az adott könyv sorozatban elfoglalt helyét. Bár az még nem tiszta számomra, hogy a második résznél két x lesz egymás alatt, vagy csak egy lesz majd a középső négyzetben. (És hogy fogják majd jelölni az előzmény könyvet?). 

Nekem az eredeti – amerikai – sokkal jobban tetszik, de még az angol is jobban elnyeri tetszésem. De a legtetszetősebb mégiscsak a teljes kép, (mely alapján az amerikai kiadás készült) mert az be is mutatja, hogy mekkorák azok a bizonyos falak, amik körbeveszik a fiúkat nap mint nap. Nem is értem miért kellett az amerikaiaknak megvágni a képet. :( Itt pontosan látszik mekkora az ember és mekkora a fal. A méretarányok miatt ez szerintem elég fontos lett volna, hogy így maradjon. Ez a Philip Straub azért tud illusztrálni, na. :)

A könyvhöz egy elég jó előzetes is készült, bár a színészek benne szerintem nagyon amatőrök. Főleg, aki Thomast játssza. :S

És készült egy honlap is, ami nekem nagyon tetszik. Egy játék is van rajta, amiben mi magunk is futhatunk az útvesztőben.

Az ajánlott korosztály: 14-18 évesek, de a felnőtteknek a tetszését is abszolút elnyerheti.

  

A sorozat részei:

1. The Maze Runner: Amerikai megjelenés - 2009. október

                                Magyar megjelenés - 2012. július

2. The Scorch Trials: Amerikai megjelenés - 2010. október

3. The Death Cure:   Amerikai megjelenés - 2011. október

továbbá egy előzménykönyv (igen, ehhez is készült) legyen ez a nulladik rész

0. The Kill Order: Amerikai megjelenés – 2012. október


A könyvet a Cartaphilus adja ki, aki úgy tűnik komolyan nyitni kezd az ifjúság felé.
A hátsó fülön ígéretet adnak például a Wither kiadására vagy a Night Schoolé is. Én nagyon örülök neki, de azért remélem ezek borítóit megtartják. :P