Courtney Allison Moulton - Angelfire

Egy régóta közlésre váró bejegyzést találtam a vázlatok között.
A benne foglaltakkal a mai napig egyetértek, ezért úgy döntöttem, megosztom veletek. :)

Volt időszak, amikor sokan áhítoztak ezután a könyv után, sok fórumon szembejött velem a borítója és a csillogó szempárok, akik megszerezték maguknak végre.
Gondoltam, ennek alapja is lehet, ezért egy idő után beadtam a derekam és elolvastam.

Tévedtem...

Először is lássuk a történetet: 

A hamarosan tizenhetedik életévét betöltő Ellienek majdnem minden este rémálmai vannak. A gyógyszerek és a pszicho doki nem segítenek, az állandóan veszekedő szülei ellenben az őrületbe kergetik. Ráadásul egy ismeretlen jóképű fiú is feltűnik az életében, aki nagyon úgy néz ki ismeri őt valahonnan. Willként mutatkozik be és azt állítja, hogy már találkoztak. Születésnapjának estéjén újabb családi csetepaté a jussa ezért kimegy sétálni. Ezúttal nem csupán Willel találkozik (megint) hanem egy ijesztő nagyon is valóságos szörnnyel is. Will érintésére egy csapásra lángoló kardok jelennek meg a kezében és valahogy ösztönösen tudja mit kell tennie. Szúrás, vágás, döfés és máris megölte a hatalmas kutyaszerű valamit. Annyira kimerül mind testileg mind lelkileg, hogy ájultan esik össze. Reggel persze azt hiszi hogy újabb rémálom volt az egész. Másnap Will megpróbálja értésére adni, hogy ő nem egyszerű hétköznapi tinédzser, hanem egy nagyon ősi lélek, aki újra és újra reinkarnálódik, hogy aztán tizenhét éves korában igazi démonvadásszá „ébredjen”. Továbbá azt is közli vele, hogy rémálmai nem csupán álmok, hanem emlékek korábbi életeiből, ő pedig azért van, hogy őt védelmezze mindenáron. A lány persze nem hisz el ebből semmit, és konkrétan megkérdi tőle, hogy mit szív. Lassacskán azonban kénytelen belátni, hogy amit annyira kerülni akar mégiscsak valóság, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az újabb és újabb támadások ellene. Lassacskán újra emlékezni kezd, de ahogy Will mondja még sosem telt el ilyen sok idő két újjászületése között, ezért megy lassan neki. Annyit azonban már tud, hogy az égiek küldték őt, hogy megvédje az embereket a lélek- és testzabáló démonoktól. Közben pedig tudomásukra jut, hogy az ellenség vezére Bastian sokkal jobb tervvel állt elő, mint a puszta megöletése a lánynak, ezúttal olyan valamit keresnek, ami a lány lelkét fogja elpusztítani, így nem lesz képes generációról generációra öldökölni őket.

Nos, az eleje nagy zagyvaság. Állandó képváltás van: az egyik pillanatban a harcos Ellie a másikban a nyafogó tizenéves, aztán megint az évezredes bölcsességgel bíró Ellie majd megint a nyegle tizenéves. Komolyan néha a hajam téptem tőle. Will nagyon szimpatikus de ugyanakkor roppant távolságtartó is az elején. Azt akarja, hogy Ellie magától emlékezzen a válaszokra, és ne neki kelljen elmondania őket. A lány apja egy idegbeteg ősbunkó az anyja pedig alapból jó fej, de amúgy elég akaratgyengének tűnik. A barátai jó fejek, különösen legjobb barátnője Kate, de túl sokat beszél olykor a csaj.

Írói stílusra semmi különös, a párbeszédekkel viszont elégedett voltam, fiatalos és olykor humoros. De a küzdő jelenetek… jesszus. Azokat át kellett sokszor ugranom mert unalmasak  voltak. Általában ugyanaz történik

1. támad a démon
2. Ellie lefagy
3. Will a védelmére kell
4. Will megsérül
5. Ellie ettől észhez tér és kaszabol egy kicsit a démonon
6. Amikor a démon megsérül Ellie a fiúhoz szalad
7. Amíg azt vizsgálja magánál van-e, hátulról elkapja a démon
8. Ez a pont olykor változik: vagy a fiú szedi össze magát vagy a lány és végül legyőzik az ellenséget.

Nem sok fantázia küzdésügyileg. A harmadik alkalommal már kifejezetten idegesítő volt. Ez az állandó "Normális tinédzser akarok lenni!" hiszti pedig szintén az agyamra ment. Ha annyira kezd önmagára ébredni, akkor nagyon valószínűtlen, hogy ennyire ne lenne tartása (főleg ha azt vesszük alapul, hogy ki is ő valójában)
.

Úgy a könyv 70%-nál kezdenek beindulni a dolgok, akkor már tudni akartam a végét is. Itt mintha belelendült volna az írásba is az írónő, mert egyre gyorsabban történtek az események is. A végére kiderült, hogy Ellie nem más SPOILER! mint maga Gabriel arkangyal, ami azért jócskán dobott a végén, meg az is hogy Will végül szerelemet vallott és ugyanazzal a mozdulattal közölte is vele, hogy nem ér többet hozzá „úgy”, de sajnos keserű szájíz maradt bennem az egésznek a bevezetőjéből.

Rosszul felépített legenda, hiányos magyarázatok, idegesítő főszereplő és sok ellentmondás, számomra ez maradt meg az egészből.

Maria Semple - Hová tűntél Bernadette

Régóta szemeztem vele, mert nagyon jó értékeléseket kapott mind a Molyon (85%), mind a Goodreadsen (3,92 – és több, mint 144 ezren értékelték). Így amikor megláttam a könyvtárban, nem volt kérdés, hogy hazajön velem. (Mondjuk gyanús volt, hogy három példány is van belőle a polcon, de ennek oka csak olvasás közben nyert értelmet számomra).

Fülszöveg:

A hírhedt BERNADETTE FOX: A Microsoft csodagyermeke, Elgie Branch számára vidám, friss, tehetséges és kissé zűrös feleség. Az iskola előtt várakozó anyatársak szemében: fenyegetés. A tervezőmérnökök számára ő az építészforradalmár. A 15 éves Bee legjobb barátja, vagy egyszerűen csak: anyu. Egyszer csak fogja magát, és eltűnik. Beenek a világ végére kell utaznia, hogy megtalálja. A Hová tűntél, Bernadette? kötelező olvasmány, ellenállhatatlan, mélyen megindító könyv a helyét nem találó zseniről, anya és lánya szerepéről a világban.

Lássuk a csekklistát:

A vidám, friss stb feleség:  (ez a múltra igaz, a jelen egészen más)

Fenyegetés a többi szülőre:  (nem annak élik meg, hanem egy magát minden alól kivonó, orrát magasan hordó nőnek látják) 

Építészforradalmár: 

Legjobb barát, anyu: 

Eltűnik:  

Világvégére utazás: 

Borító: „Harsányan mulatságos, társasági komédia.”  

Talán álmomban. Inkább az harsányan mulatságos, hogy valaki ezt képes volt ráírni. E mellé millió -et is be tudnék tenni, annyira nem találta el a könyv hangulatát. Sehol egyetlen mulatságos jelenet sincs benne. Sehol.

Bernadette személye érdekes, ez a legjobb kifejezés, amivel illetni tudom. Se nem szimpatikus, se nem ellenszenves egyszerűen csak úgy van. Bernadette tipikusan az a típusú személy, akinek megismerése után nem enne a csillapíthatatlan vágy. Sőt! A könyv ¾-re már eljutottam odáig, hogy bárhová is kapkodta el Bernadette a lábait, nem érdekel, felőlem ott is maradhat. Semmi hiányérzetem nem volt, egyedül a lányát sajnáltam az egész történetben, számomra ő volt az igazi főszereplő. Sajnáltam szegényt, az apja smemit sem tud róla, az iskolatársai és azok szülei az anyja miatt sajnálják, az egyetlen barátnője nem épp a szellemi vagy lelki erejéről híres és hát az anyja… SPOILER! Képes lenne a fogát kihúzatni, csak hogy ne kelljen a lányával egy olyan tengeri útra elmennie, AMIT MEGÍGÉRT NEKI! + Egy vadidegennek kiadja az összes személyes adatát. Mind a sajátját, mind a családtagjaiét. Nem tudom eldönteni, hogy ennyire naiv vagy szimplán hülye. SPOILER vége.

Az elbeszélés módját sokan dicsérik, mert hogy mennyire egyedi…

Egy könyv, ami levelezések, e-mailek és más dokumentumok útján mesél el egy történetet. Hol is láttam már ilyet… hol is, hol is?

Talán itt: 

Ebben a regényben Rosie és Alex barátságáról, szerelméről szól és a levelezéseikből megtudhatjuk, hogy ők ketten hogyan evickéltek végig a külön töltött idejükben. 

Összehasonlítás végett: az Ahol a szivárvány véget ér 2004-es kiadás (az eredeti, első) és a mi drága jó Bernadette-ünk 2012-es. Részemről ennyit az eredetiségről.

Voltak benne elméleti bakik is. Például a mai napig nem értem, hogy SPOILER miután a szomszéd elküldte a levelezéseit, azután is küldte a többit? Mert azután keltezett levelek is bekerültek a könyvbe. Például, amit a férjnek írt a szomszédasszony. SPOILER vége.

A lezárása sem ragadtatott el igazán. Hol a rendes befejezés? Mi történt azután, hogy SPOILER Bernadette visszatér. Egyben marad a család vagy elválnak, mert apa máshová is elhintette magját? SPOILER vége.

A magyar kiadásról kiegészítésként (mert ez is nagyon sokat rontott az olvasás élményéből) még pár szó. Nem ismertem az eredeti szöveget, de voltak olyan sorok, ahol hatalmas kérdő- és felkiáltójelek villogtak lelki szemeim előtt. Így aztán utánanéztem pár helyen…

Jazz hand

Angol: „Everyone in the audience started raising their arms halfway up and wiggling their fingers like they were doing jazz hands.”
Magyar: „Az emberek fölemelték a kezüket, és úgy kígyóztak, mint egy Jazz koncerten.”

Ahhhaaaammmm. Ez itt (jobbra) a Jazz hand... semmi köze a Jazz koncerthez. 

Forrás:
http://www.mariasemple.com/
whered-you-go-bernadette-praise/

Angol: „Also, she was clutching a fancy purse with one of her silk scarves tied to it” 

Magyar: „A kezében valami furcsa erszényfélét szorongatott, szokásos selyemsálai egyikével átkötve.”

Semmi átkötés és semmi furcsa erszény... a fancy jelen esetben puccos/drága és az átkötés, rákötés! (Balra az írónő honlapjáról Bernadette...)

Bandana vagy kendő

Angol: „Kennedy had put the HANGOVER bandanna on. “What?” she said, and crossed her eyes. I shoved her.”
Magyar: „Kennedy felvette a MÁSNAPOSOK feliratú szalagot. – Mi van? – kérdezte és hunyorított. Ellöktem.”  

Hát a fejkendőt csak így leszalagozni, nem semmi és a bandzsítás mióta hunyorítás?

Csak pár példa, amiért megtorpantam olvasás közben, nem volt kedvem mind kijegyzetelni, nem ért ennyit ez a könyv.

Sajnos egyáltalán nem érzem a késztetést, hogy az írónő más regényét is olvassam ezek után. :(

Nem tetszett, egy olvasásnak elment (bő lével) de én részemről nem ajánlom senkinek.