Star Trek plakát

Folytatják a 2009-ben kezdett Star Trek előzmény filmek sorát. 

Nem vagyok nagy rajongó, de ez a plakát nagyon tetszik. :)

Magyar bemutató: 2013. május 16.

Simone Elkeles dedikálás

Le ne maradjatok róla!

Ki tudja mikor jön legközelebb Magyarországra!? :)

Részletek: http://www.facebook.com/vorospottyos/posts/410822105653075

World War Z előzetes

2013-ban négy Könyvmolyképzős könyvből készült film is debütál a moziban. (Eddig legalábbis) :)
Csontváros, Beautiful Creatures, Rubinvörös és World War Z.

A World War Z - Zombiháború nekünk magyaroknak inkább azért szívdobogtató, mert a nagy részét itt forgatták Magyarországon. Nekünk azért emlékezetes mert volt egy igen nagy szabású statiszta válogatás, ahol bárki jelentkezhetett, és emlékeztes azért is mert Pitt és Jolie rendszeres szereplői voltak a hazai híradásoknak (mit ettek, mit láttak, hol jártak, melyik gyerek orra volt taknyos éppen...), de a filmeseknek mégiscsak az lehetett a legemlékezetesebb pillanatuk, amikor magyar SWAT csapat szállta meg őket, mert a kellék fegyverkészletről kiderült, hogy nem csak zombi de statisztairtásra is kiváló alapanyag lenne.

Megvallom töredelmesen, a könyvet még nem olvastam, de sok reakció alapján úgy szűrtem le, hogy az előzetesből már tisztán látható, hogy eltértek a könyv vonalától.

Hogy ez most jót jelent-e vagy sem... arról még nem tudok véleményt mondani.
El kell olvasnom ezt a könyvet. :) Lobonak nagyon tetszett és ha neki nagyon tetszik valami, akkor az általában nekem is bejön. :) 

Az előzetes nekem egyébként tetszik, bár túl sokat nem tudunk meg a történetből.

A zene ellenben engem zavaróan emlékeztet a Prometheus előzetes zenéjére. :(

A Burok előzetes

Végre egy igazi előzetes a Burokhoz, nem csak egy ízelítő :))

Amerikai bemutató 2013. március 29.

Remélem az itthoni sem várat majd sokat magára. :P
Az előzetesből túl sok mindent nem tudtunk meg, de én optimista vagyok és bízom benne, hogy a film méltó lesz a könyvhöz. 

Get More: Jake Abel, Saoirse Ronan, William Hurt, Diane Kruger, Movie Trailers, Movies Blog

Marie Lu: Legenda

Mielőtt a lényegre térnék hadd osszak meg veletek egy kis háttértörténetet. Bizonyára sejtitek, hogy ennek a könyvnek is én voltam az előolvasója. Nem ez a különlegesség benne, hanem az ahogy elolvastam. Tavaly történt a szabadságom alatt, amikor is a Balaton-part nyújtotta örömöket élveztem éppen. Egészen addig tettem ezt, amíg nem jött az e-mail kollégáimtól, hogy tudják, hogy szabin vagyok, de van egy könyv ami nagyon sürgős, mert versenyben vagyunk érte valakivel és nagyon kéne a véleményem. Hát így történt első találkozásom Marie Lu Legenda című könyvével. Mondhatnám úgyis, hogy előjátékra nem volt idő, egyből a belecsaptunk a lecsóba. Még szerencse, hogy a Kindle nálam volt. Tulajdonképpen nem sokáig tartott közös utunk, mert irtó hamar kivégeztem, annyira jó volt.

Második élményem a könyvvel kapcsolatban magához az íróhoz köthető. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy személyesen találkozhattam és válthattam pár szót Marie Luval, aki nagyon kedves, mosolygós egyéniség. Történt mindez a Bolognai Könyvvásáron, ahol elsősorban a könyvkiadásról beszélgettünk, de azért azt még megkérdeztem tőle, hogy a választott neve miért pont Marie lett. (Lu kínai származású, eredeti neve is kínai, így kénytelen volt egy nyugati nevet választani magának, ahogy az a kínaiaknál elég sokszor előfordul). Nevetve felelte, hogy nagyon tetszett neki a Marie Antoinette életéről szóló film és ezért döntött a franciás hangzású Marie mellett.

Egyébként tudjátok mi a közös Marie Luban, Simone Elkelesben és Gail Carrigerben?
Az ügynökük. Kristin Nelson a nagynevű Nelson Irodalmi Ügynökségtől, aki egyébként bűbájos és nagyon vidám természet. Bolognában vele is volt alkalmam találkozni. Kétszer is :)
Kristin egyébként érdekes dolgokról szokott írni a blogján, olykor műhelytitkokat is elárul az ügynöki munkáról. :)

Akkor a hosszabb bevezetés után most jöjjön a lényeg maga, vagyis a könyv. :)

Pár száz évvel később - napjainkhoz képest - a ma ismert Amerikai Egyesült Államok már egy ideje megszűnt létezni. Helyette egy csonka országban uralkodik a Köztársaság. A maradék részen a lázadók élnek, akik megpróbálnak betörni a Köztársaságba mert újra akarják egyesíteni az országot. Folyamatosan háborúzik a két fél egymással, s ha ez nem lenne elég, akkor még a pestis is állandó részvevője a hétköznapoknak, folyamatosan tizedelve ezzel a civileket.

Day elég sok borsot tört a Köztársaság orra alá, és érthető módon ez nem is tetszik nekik. Volt eddig minden: rendszer szabotázs, bankrablás, lopás, csalás… de sosem gyilkosság. Minden lehetséges módszerrel megpróbálták elfogni, sikertelenül, ami azért is figyelemreméltó, mert Day még csak 15 éves. A Köztársaság pedig semmiben sem ismer tréfát és azt tervezik, hogy amint elfogják, kemény kihallgatásnak (értsd: kínzásoknak) vetik alá.

June kiemelkedően intelligens. A kadétiskola legjobbja, ő idáig az egyetlen, aki 1500 pontos, maximális eredményű tesztet írt, amit a tízévesekkel szoktak megíratni. Most 15 éves, de már a végzősök között tanul a katonai egyetemen. Egy nap azonban szörnyű hírt kap: a hírhedt bűnöző Day meggyilkolta a testvérét miután betört egy kórházba és pestis elleni gyógyszert lopott. June azonnali szolgálatba lépési engedélyt kap a katonák vezetőjétől, és megkérik, hogy segítsen nekik elkapni Day-t. June pedig bosszúvágyban égve előáll egy nagyon is sikergyanús tervvel. Hisz egy olyan hétköznapi embernek, mint Day nem lehet esélye egy olyan szuperokos ember ellen, akit harcra képeztek ki.

Day és June hasonlóan gondolkodnak, ezért is terveznek mindent alaposan meg, kerülik az idegeneket és a rázós helyzeteket. De amint találkoznak egymással mindketten elkövetnek egy hibát. Érezni kezdenek valamit a másik iránt…

Azt olvastam valahol, hogy ez a könyv a Kapj el ha tudsz! és az Éhezők viadalának keveréke. És azt kell, hogy mondjam, hogy nagyszerűen eltalálták ezzel a jellemzéssel az egész könyvet.

A Negyedik című könyvhöz hasonlóan ennek a könyvnek a jogait is már jóval megjelenés előtt megkaparintotta egy filmstúdió. A CBS-é lesz az érdem, hogy kasszasiker gyanús filmet forgassanak belőle.

A stílus gördülékeny, a karakterek jól felépítettek (főleg Day és June). June nem volt elsőre szimpatikus nekem, Day viszont annál inkább. Ő egyből elnyerte a szimpátiámat, a kezdetektől szurkoltam neki. June azonban annyira pökhendi az elején, annyira el van telve önmagával, hogy nem lett a szívem csücske. Aztán persze az ő személyisége is alakult rendesen. A Day nevű prés nem kímélte a lelkét.

Marie Lu

A fejezetek váltják egymást, egyszer Day szemén keresztül figyelhetjük az eseményeket, aztán pedig June lesz a vezetőnk.

Az egyetlen kifogásom ellene az a szereplők életkora. Annyira nehéz ennyire komoly és érett 15 éveseket elképzelni, akik ilyen nehéz időkben is megállják a helyüket. Én legalább 17 éveseknek írtam volna meg őket.

A borítóról: én azon kevesek közé tartozom, akiknek tetszik ez az ezüst színű borítás. Youtube videón láttam egy blogger kezében hogy is néz ki valójában. Egy digitális kép nem igazán tudja visszaadni azt a tükröződést ahogy kinéz. :)

Nem csak a tinédzser korosztálynak, hanem felnőtteknek is szívből ajánlom. Éhezők viadala és lightosabb disztópia rajongóknak érzésem szerint nagyon fog tetszeni!

A könyvsorozat trilógia lesz, második része Prodigy címmel fog megjelenni 2013 január végén Amerikában.

A Legenda magyarul idén november végén jelenik meg.

Stephanie Perkins: Anna és a francia csók

Ezt a könyvet 2 éve olvastam, lektori véleményt kellett írnom róla. Íme az akkori véleményem, több kevesebb átírással ill. kiegészítéssel:

Mivel rengeteg pozitív kritikát olvastam a külföldi blogokon erről a könyvről, ezért nem bírtam a kíváncsiságommal és egyből bele is kezdtem, amint megkaptam.

A történet röviden annyi, hogy Anna otthonát elhagyva Párizsban kényszerül utolsó középiskolai évét tanulással tölteni, mert híres regényíró apukája úgy gondolja, hogy az lesz neki a legjobb. Anna egyáltalán nem vágyik a Fények Városába de a szülői tekintély nem ismer ellentmondást így végül azon kapja magát, hogy már a kollégiumban búcsúzkodik a szüleitől. Fél az idegen környezettől, az idegen emberektől és az idegen nyelvtől is, de rögtön első napján kiderül hogy kár volt aggódnia, hisz hamar barátokat és udvarlót is szerez. 

Vagyis hát olyan barátot, aki szeret flörtölni, és mindenkihez extra kedves… vagy talán nem is mindenkihez, lehet hogy csak Annához, de az is lehet hogy csak a lány képzelődik és csak barátok lehetnek… vagy mégis több.... vagy talán egyik sem.  

Bár az alaptörténet nem különleges a kivitelezése mindenképpen az. Stephanie Perkins nagyszerűen írja le a bimbózó majd a szenvedélyes, de magába fojtó szerelmet. Helyenként izzottak a lapok, a gyomorszájam pedig időnként összeszűkült, annyira beleéltem magam a történetbe és a két főszereplő érzéseibe. Eszembe jutottak miatta saját ifjúságom izzásai észrevétlen érintései, véletlenszerű „egymásbafutásai”, lopott pillantásai, félő célozgatásai. Igaz, hogy majd 300 oldalon keresztül csak kerülgetik egymást illetve utalgatnak egymásnak érzéseikről, mégsem bírtam abbahagyni az olvasást. Ez az író nagyon tud. És a stílusa is magával ragadó. Nem csak szenvedélyes tud lenni hanem humoros is. Többször előfordult hogy hangosan felnevettem.

Anna karakterek kifejezetten tetszett nekem, St. Clair néha nagyon barom módon viselkedett de megbocsájtható volt neki. A baráti társaság többi tagja szintén aranyos volt, még ha ők kevesebbet is nyomtak a latba. Tetszettek az utcák, üzletek, emberek és az emlékművek leírásai, teljesen magam elé tudtam képzelni az egészet pedig még nem is voltam Párizsban. (Megj: azóta bizony voltam :D)
Több dolgot meg is gugliztam és a kép alapján még jobban bele tudtam élni magam.

Tökéletes példa erre Victor Noir sírjának említése (bizonyos dolgok történnek is ott) akinek sírján élethű szobrának a nemi szervét már fényesre polírozták a turisták és a helyiek az évek folyamán.

Nagyon nagyon tetszett! És bár nincs benne olyan mélyebb mondanivaló, mint a Simone Elkeles könyvekben (Perfect Chemistry és a többi) mégis párhuzamba kell vonnom őket, mert a két írónő azonos módon tudja lángra lobbantani a lapokat és képes izgalomban tartani egy szerelmi szállal az olvasót.

És most a borítóról egy kicsit: ez az egyetlen, ami nem igazán nyeri el a tetszésem. Olyan.... semmilyen. Nem csúnya, nem giccses, igazából nem rossz, de mégsem különleges. Nem tükrözi a fantasztikus beltartalmat. Külföldön kiírtak bloggerek egy  "tervezd újra a borítót" jellegű játékot és az Anna volt a célpont. A nyertes tervmunka nekem sokkal jobban tetszett például. Íme.Azóta sok helyen láttam, hogy eredeti borítóként kezelik (Goodreadsre is feltöltötte valaki) de ez kizárólag fanart vagyis egy rajongó által készített remekmű, soa nem volt rajta egyetlen Anna könyvön sem. Sem elektronikusan, sem nyomtatásban.

Az írónő azóta írt egy második könyvet is Lola and The Boy Next Door (Lola és a szomszéd fiú) címmel, mely nem folytatása az Anna...-nak, de a címszereplő bizony ismerős lehet Anna párizsi iskolájából. Ráadásul Anna is feltűnik benne :)

Stephanie Perkins

Lesz egy harmadik könyv is, aminek Isla and The Happily Ever After lesz a címe és 2013 májusában fog Amerikában megjelenni.

Az Anna és a francia csók idén november végén jelenik meg magyarul.

Végezetül, extraként még megmutatom ezt az oldalt.
Rengeteg sok rajongója van az írónőnek szerte a világon, de ez a tumblr oldal igazán klassz.
A belinkelt oldalon összegyűjtötték azokat a főbb helyszíneket, melyek fontosak Anna életében párizsi tartózkodása alatt. Érdemes megnézni. (Személyes megj: a mi "O" kilométerkövünk impozánsabb szerintem, mint a franciáké :P).

Mi más, mint csillagos 10-es!?

Nyomorultak

Egy másik könyves (na jó, és musicales) feldolgozás, amit várok.

Anne Hathaway, Amanda Seyfried és Helena Bonham Carter a 3 női főszereplő. 

És akkor még nem is beszéltem Hugh Jackmanről és Russel Croweról.

Ráadásul az, hogy a rendezője az a Tom Hooper, aki a Király beszédét is rendezte csak hab a tortán.

Mondanom sem kell, ez a film is várós.

November-decemberre akár be is költözhetnék a moziba. :P

Most már csak azt kell eldöntenem, hogy nekiveselkedjek-e a könyvnek is. 

Pi élete előzetes

VÉGRE!

(: Igazi előzetes a Pi életéhez! :)

Eszerint ráadásul magyar bemutató decemberben.

James Dashner: Az útvesztő

Egy könyv, amibe lépten, nyomon beleütközött anno az ember, ha külföldi blogosok oldalait látogatta. Egy könyv, amit a Legyek ura és Az éhezők viadalának keverékeként emlegetnek. Egy könyv, amit már nagyon el akartam olvasni.

Thomas egy sötét, mozgó helyen tér magához. Nem tudja, hogyan került oda, hogy hova tart vagy hogy ki is ő valójában csak annyit fog fel hogy sötétben van egyedül és fél. A hosszú út után végre megérkezik az úti célhoz, de még mindig nem kapott válaszokat. Több tucat fiú várja az ajtón túl - egy tisztáson - és egyikük sincs meglepődve hogy látogatójuk érkezett. Thomas teljesen összezavarodott és úgy tűnik a fiúk nem hajlandóak válaszolni a kérdéseire, hiába zaklatja őket, azok csak idegesek lesznek tőle. Kirendelnek mellé egy segítőt Chuckot, aki csak egy hónappal őelőtte érkezett ide, így aztán ő sem tud sok mindenben segíteni neki. Egy biztos: a Tisztást hatalmas falak veszik körül, amin négy ajtó vezet ki, az úgynevezett útvesztőbe, és senki sem teheti be oda a lábát csak azok, akik engedélyt kapnak rá. Az első éjszakát nyomorúságosan tölti új társaival, de reménykedik, hogy a másnap már válaszokat hoz neki. Csalódnia kell. Egy új jövevény teljesen felborítja a napirendet. Az új srácról kiderül hogy lány, ráadásul nem is akármilyen. Felbolydul a tisztás „népének” élete és megkezdődik a zűrzavar. Ráadásul úgy tűnik, valaki ismerni véli őt, ami teljesen lehetetlen – vagy mégsem?

Nem hiába dicsérik annyian ezt a könyvet. Minden meg van benne, ami kell: izgalom, talány, rejtvény és erős karakterek.

Megértem azokat, akik a Legyek urához és Az éhezők viadalához hasonlítják, de én inkább kötném máshoz. Olvasás közben végig A kocka című - már kultikussá vált - film járt a fejemben. Emberek, akik együtt lettek bezárva egy hatalmas kocka labirintusba és nem emlékeznek ara, hogy miért hogyan kerültek oda, csak azt tudják, hogy meg kell fejteniük a Kocka titkát ha ki akarnak kerülni onnan.  A másik – bár morbid de mégis igaz - hasonlóságot Jules Verne Két évi vakáció című könyvével éreztem. Fiúk, akik felépítik saját mini társadalmukat és saját ellátásukat, ráadásul a legrégebb óta itt élő fiúk is már 2 éve itt rostokolnak.

Letehetetlen könyv, nem nyugszik az ember, amíg végig nem olvasta. A vége pedig: szomorú, vidám és nagyon frusztráló, mert várni kell a folytatást, ha az újabb kérdésekre válaszokat szeretnénk. Meg persze ott a kérdés is: hova vezethet ez még?

A szereplők közül kezdeném Thomasszal. Meg kell valljam, hogy az elején abszolúte antipatikus volt. Hiába ő a főszereplő idegesített a rengeteg kérdezősködése. Megértem, hogy nem ért semmit és tisztázni akarja a helyzetet, de amikor látja, hogy ez nem így megy itt, és ezt már sokan megélték őelőtte is, csak nem tud leállni és várni. Jó, jó persze az olvasó a neki tett válaszokon keresztül kapja meg az infókat, mégis már-már idegesített néhol. És önellentmondásosan de innen fakad a második nem tetszésem is: Miért kell annyit titkolózni a fiúknak? Hiszen ők is voltak újoncok, tudhatnák milyen frusztráló a dolog. Ők mégis a másnapot ígérik. Akiket viszont kedveltem az Chuck – a fiú, akit kijelöltek mellé segítőnek - és Newt volt, a vezető jobb keze, a második ember a Tisztáson, ha úgy tetszik. És tetszett még James Dashner stílusa és a folyamat, ahogy vezette az eseményeket. A karaktereket olyan erősre írta, hogy akár kezet is foghatnánk velük. Bár azt meg kell valljam a végén egy érzelmesnek szánt részen nem tudtam annyira elérzékenyülni, amennyire kellett volna, tehát az írónak ezt még kicsit csiszolnia kell.

Ami pedig a magyar borítót illeti: nem értem mi akar lenni. Ok, az útvesztő világos, de mi az a trutyi?! Az útvesztőben élő lényekre utal esetleg?

Az viszont mindenképpen dicséretes kezdeményezés, hogy a borítón „sorszámozzák”, hogy melyik részt is tartja a kezében az olvasó. Az „X” jelöli az adott könyv sorozatban elfoglalt helyét. Bár az még nem tiszta számomra, hogy a második résznél két x lesz egymás alatt, vagy csak egy lesz majd a középső négyzetben. (És hogy fogják majd jelölni az előzmény könyvet?). 

Nekem az eredeti – amerikai – sokkal jobban tetszik, de még az angol is jobban elnyeri tetszésem. De a legtetszetősebb mégiscsak a teljes kép, (mely alapján az amerikai kiadás készült) mert az be is mutatja, hogy mekkorák azok a bizonyos falak, amik körbeveszik a fiúkat nap mint nap. Nem is értem miért kellett az amerikaiaknak megvágni a képet. :( Itt pontosan látszik mekkora az ember és mekkora a fal. A méretarányok miatt ez szerintem elég fontos lett volna, hogy így maradjon. Ez a Philip Straub azért tud illusztrálni, na. :)

A könyvhöz egy elég jó előzetes is készült, bár a színészek benne szerintem nagyon amatőrök. Főleg, aki Thomast játssza. :S

És készült egy honlap is, ami nekem nagyon tetszik. Egy játék is van rajta, amiben mi magunk is futhatunk az útvesztőben.

Az ajánlott korosztály: 14-18 évesek, de a felnőtteknek a tetszését is abszolút elnyerheti.

  

A sorozat részei:

1. The Maze Runner: Amerikai megjelenés - 2009. október

                                Magyar megjelenés - 2012. július

2. The Scorch Trials: Amerikai megjelenés - 2010. október

3. The Death Cure:   Amerikai megjelenés - 2011. október

továbbá egy előzménykönyv (igen, ehhez is készült) legyen ez a nulladik rész

0. The Kill Order: Amerikai megjelenés – 2012. október


A könyvet a Cartaphilus adja ki, aki úgy tűnik komolyan nyitni kezd az ifjúság felé.
A hátsó fülön ígéretet adnak például a Wither kiadására vagy a Night Schoolé is. Én nagyon örülök neki, de azért remélem ezek borítóit megtartják. :P

Pi élete - a film

A Burok mellett van egy másik adaptáció is, amit nagyon várok már. :)

Yann Martel - Pi élete című könyvét még 2008-ban olvastam, és azóta is töretlen lelkesedéssel gondolok vissza rá, ezért nem csoda, hogy amint a filmkészítés híre felröppent nagy lendülettel ugrottam bele a várakozás időszakába. 

Kép forrása: www.lifeofpimovie.com

Amikor ráadásul megtudtam, hogy a fantasztikusan tehetséges Ang Lee fogja rendezni a filmet, csak még türelmetlenebb lettem. Nem könnyítették meg a várakozást mi tagadás. Sokáig még azt sem lehetett tudni, hogy mikor kezdik a forgatást, ebből kifolyólag el is lehetett felejteni, hogy a bemutatónak az időpontját megjósolják.

Aztán egyszer csak tavaly megjelent egy kép a neten, amin Ang Lee látható munka közben és ami alá azt írták, hogy a Pi élete forgatásán készült. Na végre! Legalább végre elindult valami. 

Az Imdb-n időnként ránéztem hogyan is állnak vele, így amikor megjelent a rendező adatlapján a film címe melett a post-production kiegészítés, akkor már "csak" az előzetesre kellett várnom. És várnom. És várnom...

Mígnem bemutatásra került a Prometheus című film. Előtte ugyanis az amerikai mozikban bemutattak egy icinyke picinyke jelenetet a filmből. Ami éppen arra volt elég, hogy elhúzzák  a mézesmadzagot az ember orra előtt. Egy szóval még mindig várok :)

Legalább honlap már van! :)

De plakát még nincs. :(

Viszont legalább az amerikai bemutató idejét kitűzték (november 21.) :)

De a magyar bemutató idejéről még nincs hír :(

Itt a szösszenet. Ennek alapján és a honlap képeit elnézve színekben gazdag, fantasztikus operatőri munka várható :))

És akkor itt is van még az én 2008-as recenzióm, amely eredetileg a Könyvmolyok blogon jelent meg. 

Elég nehéz most szavakat találnom. Több hónapja már hogy olyan kiváltságban volt részem, hogy egy könyv elolvasása után még hosszasan gondolkodjak és merengjek rajta. Éjjel fennmaradtam, hogy végigolvassam, és miután befejeztem - bár testem fáradt volt - agyam lázasan dolgozott és nem jött szememre álom, mert ezen a történeten töprengtem.

A könyv utólagosan elbeszélt történet, melyet maga a főhős mesél el egy írónak, sok évvel élete legizgalmasabb és legszörnyűbb kalandja után.

A tinédzserkorú Pí - becsületes polgári nevén Piscine Molitor Patel – egy indiai állatkertben él, édesanyjával, édesapjával és bátyjával. Pí nagyon szereti az állatokat és az állatkerti játékok, barangolások közben nagyon sok mindent meg is tanul róluk és viselkedésükről. De nem csak az állatokról szeretne minél többet megtudni, hanem Istenről is. Születésénél fogva hindu, de meglátja a szépséget a keresztény és a muszlim vallásban is. Elragadtatásában odáig jut el, hogy egyszerre gyakorolja mind a három vallást, melyet környezete értetlenséggel fogad.

Az idilli élet azonban nem marad sokáig az övék, a politikai és gazdasági körülmények miatt kénytelenek eladni az állatkertet és az állatokat, sőt az országot is készek maguk mögött hagyni a jobb élet reményében. A kiválasztott uticél Kanada, a szállító hajó, amely átviszi őket az óceánon japán, a matrózok kínaiak és tajvaniak, a család pedig indiai. Ennek betetőzése képen pedig egy egész állatsereg helyezkedik el a raktérben, arra várva, hogy új otthonukban, Amerikában végre partra szálljanak. .


Egy éjjel a hajó elsüllyed és Pí az egyetlen ember, aki megmenekül. Ennek ellenére nincs egyedül. Mentőcsónakját megosztja egy sérült zebrával, egy hiénával, egy orángutánnal és egy bengáli tigrissel. A képlet látszólag egyszerű: mindannyian halálra vannak ítélve, hisz ki lenne erősebb egy tigrisnél. Végül csak ketten maradnak a csónakban: Pí és a tigris. Kölcsönösen egymásra vannak utalva, a tigris az élelem és az ivóvíz, Pí pedig a társaság miatt, mert érzi, hogy egyedül megőrülne. De amennyire segít neki a tigris jelenléte, legalább annyira félelemmel is tölti el. Mind a csónakban, mind a tengerben a halál leselkedik rá, egy esélye marad a túlélésre, ha a tigris megérti, hogy ő, Pí Patel a főnök.


227 nap. Ennyi ideig tart a viszontagságuk hőségben, hidegben, szárazságban, viharban, szomjúságban, éhezésben. Végül, ahogy azt tudjuk már az elejétől fogva Pí megmenekül, és Mexikóban partot ér. De a történetnek még nincs vége, és ha eddig azt hittük már mindent tudunk, már mindent értünk, akkor kapjuk a legnagyobb hidegzuhanyt és fordul meg a világ.


Az író Booker díjat kapott ezért a műért. A történet elején csodálkozunk és nem értjük, hogy kaphatott ez a könyv egy ilyen rangos elismerést, hisz a történet szép és kedves, sokszor meg is nevettet, de kevés ahhoz, hogy különleges legyen. Ám a végén mindent megértünk és már nem kételkedünk, sőt helyeslően bólogatunk a zsűri döntésén.


Tanulságos mese a hitről, az ösztönökről, a kitartásról és mindarról, ami emberré tesz bennünket.


Külön elismerésem a roppantul igényes magyar kiadásnak! Keményfedelű, vastagpapírú, színes festményekkel illusztrált könyv kerül a kezünkbe.
Az Európa Könyvkiadó adta ki. Köszönöm nekik.

Eredeti cím: Life of Pi

Bejegyzés: 2008. április 23.

Amanda Hocking - A vér szava

Wow!

Jó kis olvasmány volt!

Alice és bátyja Milo hármasban élnek egy belvárosi lakásban édesanyjukkal, aki heti 70 órát dolgozik, mindig éjjel. Alig látják anyjukat így jobbára saját magukat nevelik a körülményekhez képest. Mindketten középiskolába járnak. Milo magának való csendes fiú, Alice sem az a kicsapongó fajta, de barátnője Jane hatására rendszeresen eljár szórakozni. Az egyik ilyen buli alkalmával életveszélybe kerülnek egy sötét utcarészen. Alice már-már azt hiszi itt a vég, de akkor a semmiből előtűnik egy autó és annak sofőrje kell védelmükre. Megmenti őket. Jack hihetetlen hatással van minden nőneműre, egytől egyig olvadnak utána,

csak őt figyelik, lesik minden kívánságát. A fiú látványosan nem törődik ezzel, valamiért Alice az akit látszólag egyedül észrevesz. A lány nem érti mi folyik itt, nem látja miért vonzódnak hozzá oly hirtelen és oly sokan a többiek. De hamarosan barátság alakul ki kettejük között, és a fiú hamarosan be is mutatja a családjának. Ekkor találkozik Jack bátyjával Ezre-vel és annak feleségével Mae-jel. És bár azonnal a szívébe zárja mindkettejüket (felfoghatatlanul gyorsan történik mindez) mégis a fiatalbb testvér Peter az, aki nem hagyja nyugodni. Egyszerre fél tőle és kívánja őt. Nem érti a hirtelen jött érzelmeket, nem érti miért vonzódik annyira erősen és olthatatlanul a fiúhoz, aki látványosan flegmán viselkedik vele és ahol csak lehet szavakkal bántja őt. Bár néha Alice meglátja a fiú másik arcát is… azt amelyik ugyanolyan vágyódva néz rá, amelyik perzselő tekintettel méri végig.
Alice teljesen összezavarodik, főleg miután Jack láthatóan egyszerre tartja ezt teljesen normálisnak mégis fájdalmasnak. Azt már eddig is sejtette, hogy Jack családja nem „normális”, de a valóság hirtelen zúdul rá. Mindannyian vámpírok és alig várják, hogy csatlakozzon hozzájuk. Főleg Peter miatt, akivel úgy tűnik az élet úgy akarja, hogy ők együtt legyenek mindörökre a legerősebb kapoccsal összekötve. Egymás DNS-ei minden egyes alkalommal egymáshoz vonzzák őket. És bár ez hihetetlenül mély és csodálatos érzés Alice-nek valami mégis visszatartja. Emberi szívével teljesen és visszavonhatatlanul beleszeretett Jack-be aki ezennel tiltott gyümölcs lett, hogy a vámpírok biológiai kötődését senki és semmi nem akarhatja szétválasztani vagy megzavarni, ellenkező esetben az erős vámpírösztönöknek hála mind Alice-re mind Jack-re halál várna. És a legrosszabb az egészben, hogy Jack is megőrül érte. A tragédia úgy tűnik elkerülhetetlen…

Először is nem mehetek el amellett a tény mellett, hogy ez mennyire Twilight

• A tény, hogy Alice immunis Jack vonzalmára, ez vonja magára elsőnek a fiú figyelmét
• Kocsiból kipattanva menti meg egy csapat férfitól..
• Ezra pont olyan mind Dr Cullen
• Mae pont olyan mintha az alkonyatos Alice, Rosalee és Esmee ötvözete lenne. Alice mint lelkes barát, aki egyből kebelbarátjának tartja a lányt, Rosalee, mert volt családja hajdanán és a mai napig sajnálja, hogy gyermek nélküli az élete és Esmee, mert ő az anyáskodó ebben a kis családban, aki mindenkit babusgat…
• Hasonló beszélgetés zajlik le Alice és Mae között, mint Bella és Rosalie között, amikor a lánynak azt kell megfontolnia, hogy legyen-e vámpír vagy sem.
• A két szerelem közti őrlődés… mint Bellánál Edward és Jacob között.
• Alice ügyetlen állandóan megvágja vagy megüti magát.
• A lánynak ki kell találnia mi is Jack családja valójában… pont mint Jacob esetében. A fiú annyira reméli, hogy magától rá fog jönni.
• A bemutatás a családnak majdnem olyan lett mint az Alkonyatban
• Persze itt is az egész család odavan a drága és gyors kocsikért
• Jack-nek nagyon kell vigyáznia Alice emberi mivoltára, óvatosan csókolhatja meg, és csakis tele gyomorral, nehogy leteperje és megölje… ha túl intenzív a csók akkor visszakozik stb.

És így tovább más apróságokon át…

Bár az itteni vámpírok nem csillámlanak, alszanak, nem változik a szemük színe ha éhesek, nincsenek szuperképességeik az emberfeletti gyorsaságon, halláson, szagláson és erőn kívül, nem bírják az állati vért, az nem elég nekik ezért vérbankokból veszik a kellő mennyiséget vagy vámpírklubbokba járnak, illetve nem hideg a bőrük és dobog a szívük.

Mindezen hasonlóságok fényében kár lenne tagadni a nyilvánvalót, sőt még valamennyire fel is szeretném rá hívni a figyelmet, hogy azok akik másra számítanak ne csalódjanak, akik meg pont ilyet keresnek, tudják mihez nyúljanak. Ahogy elnéztem a külföldi, Goodreads-es véleményeket, akiknek rossz szájíz maradt a végére, többnyire azért volt, mert nem szólt nekik senki, hogy ennyire de ennyire hasonlít a két könyv…

Bár többségük beismerte, hogy így is nagyon gyorsan elolvasták.

Ha mindezeken túllép az ember és nem fog állandóan abba belekötni, hogy ez is mennyire hasonlít meg az is a Twilight-hoz, akkor egy roppant izgalmas és érdekfeszítő olvasmányt kap az ember. Tele szerelmi/szexuális feszültséggel (csak annyira, mint az Alkonyatban – semmi konkrét) és itt is párszor aggódni kell Alice életéért, a végén már Jack-éért is.

Meg kell, hogy mondjam, hogy mindamellett, hogy engem nem igen zavart a rengeteg párhuzam a két könyv között, a Cullen család és a Townsand család közötti óriási minőségbeli különbség azért zavart… Ezra a nyomába sem ér Dr Cullennek pedig láthatóan ő inspirálta meg az írónőt…

Szóval, nekem eléggé bejött (két ültő helyemben elolvastam), azoknak is nagyon bejöhet, akik Alkonyat rajongók, és nagyon ki vannak éhezve egy PONT OLYAN KÖNYVRE mint a kedvencük. Kíváncsian olvasnám a többi részt is. Tehetséges az írólány, bár semmi egetverő nincs a stílusában. 

Különlegessége azonban a könyvnek, hogy az író saját kiadásban jelentette meg e-könyv formájában az Amazonon. Azóta több sorozatot is írt már, a legutóbbi már egy "rendes" könyvkiadó szárnya alatt született meg.

A rengeteg párhuzam miatt vonódtak le a csillagok. :S

Lisi Harrison: Monster High - Rémparádé

Az Oregon állambeli Salemben (ez nem AZ a Salem, csupán névrokonságról van szó. Az a bizonyos város Massachusetts államban található.) szinte senki sem az, aminek látszik. Itt aztán a film és regénybeli szörnyek sava borsa megtalálható. Mégsem verik nagy dobra, hogy kik is ők valójában. Békés életük titka az, hogy meghúzzák magukat és takarják magukon a normálistól való eltérés minden apró jelét.

A történet két főhőse Frankie és Melody. Mindketten új lakói a városnak. Bár míg Melodyt egy, a családtagjaival és csomagjaikkal megpakolt autó hozta Salembe, addig Frankiet a saját szülei alkották meg egy családi ház laboratóriumában. Frankie Stein, aki egyik leszármazottja FrankenSteinnek. Bőre zöld, árammal pihen és „táplákozik” és varratok tartják össze a végtagjait. Ő mégis a normálisokkal együtt fog majd iskolába járni. Ugyanúgy keresi majd ő is a potenciális barátjelölteket, akárcsak Melody. Bár a két lány nem fog egymás életében fontos szerepet játszani, azért akad köztük egy kapocs. Ezt a kapcsot pedig Jacksonnak hívják, és a jelek szerint teljességgel kiismerhetetlen: egyik nap kergeti a lányokat, és menő szöveget nyomat, a másik nap szemüveget és pasztellkrétát ragad. Melody szerelmes Jacksonba, Dj szerelmes Frankiebe, Frankie szerelmes Brettbe, Brett szerelmes Bekkába, Bekka utálja Cleot, Cleo szereti Deucet, de Cleo lesmárolja Jacksont, mire Melody lesmárolja Deucet. 

Zavaros?

Eleinte kapkodja a fejét az ember, de aztán meg lehet szokni. Itt azonban a sztori nem áll meg a szokásos tini hisztinél, hogy „akkor most szeret vagy nem?”, mert itt kérem az is számít, hogy ki Normi (azaz normális) és ki az aki szörny. Egyik oldal sem keveredhet a másikkal, de legalábbis csak nehéz döntések és csalódások árán. Bár a két lány baráti köre nem tartozik össze, mégis közös leckét fognak kapni az élettől.

A könyv mindkét lány szemszögéből meséli a történetet, egyes szám harmadik személyben.

Ami tetszett a könyvben az az egyéni szemléletmód, és az ötlet hogy egy egész kis "szörnycsapat" él a gyanútlan, normális emberek között. Kedveltem Melody és Jackson karakterét a történetben, komolyan szurkoltam nekik, hogy jöjjenek össze. Tetszik a borító is, az a kis masnis koponya a strasszkövekkel… annyira csajos és tök jópofa. És tetszett az is hogy többször is konkrét zeneszámot nevez meg az író, hogy mit hallgatnak a lányok, vagy mi szól a háttérben. Így jobban bele tudja élni magát az ember. Az a gerendaház, amibe Melodyék költöztek a családjával az egyszerűen fantasztikus. Utánanéztem a neten. Nagyon szépek ezek az épületek!

Ami hidegen hagyott az az író stílusa. Könnyen fogyasztható és különösebb bajom nem is volt vele, de mély nyomokat sem hagyott bennem. Több helyen adódott volna lehetőség egy kis humorra is (amivel egyébként próbálkozott is) de valahogy nem jött ez össze neki.

Ami viszont kifejezetten nem tetszett, az maga Frankie. Utáltam azt a lányt. Ahhoz képest hogy okosnak teremtették kifejezetten nehéz felfogású. Meg ez az egész: régen békében éltek együtt a szörnyek a normálisakkal, de a gonosz Hollywoodi filmek hatására üldözni kezdték őket – dolog nem jött be nekem. Ezt kissé nehezen fogyaszthatónak találtam. Ahogy azt is, hogy Frankie kérdésére hogy miért nem kapott fehér színű bőrt amikor megkreálták az volt a válasz hogy azért mert büszkék arra, amik …. erre pedig alapozóval kenik magukat minden reggel, hogy normálisan nézzenek ki. Ezt nevezem önellentmondásnak! A párok közti „szenvedély” is lehetett volna kicsit mélyebb, többet mondóbb. Nem éreztem köztük olyan erős kapcsot, mint ami indokolt lett volna, ennek az érzékeltetése szerintem nem sikerült olyan jól. A végét pedig kissé sablonosnak éreztem, ami nem lett volna baj, ha mégis akad benne legalább valami kis apróság vagy meglepetés ami megfog. De nem így történt.

Bár hamar elolvastam, mégis kétes érzéseim maradtak a könyvvel kapcsolatban. Most per pillanat nem is gondolom úgy hogy kíváncsi leszek a második részre.

Ajánlott: tiniknek, akik szeretik a Frankensteines, a Drakulás, a Vérfarkasos és a Múmiás filmeket. Ezekből is inkább a klasszikus fekete fehér típusúakat. A szörnyek leírásakor végig a régi filmes képek jártak a fejemben, noha a környezet 100%-osan 21. századi (a rengeteg Rihanna, Lady Gaga, Black Eyed Peas számok és az, hogy mindenkinek iPhoneja van….)

Lehetséges, hogy ezért is nem került hozzám közel ez a könyv, mert én sosem szerettem a Frankenstein történeteket, sem a régi fekete-fehér rémfilmeket.

Maggie Stiefvater: Lament

Ezen értékelésem még 2009 nyaráról származik, a közeledő magyar megjelenés okán került elő most gépem rejtett zugaiból :) Ha minden jól megy, akkor Könyvhéten jelenik meg. Hajrá!

Az írónő első könyve, amivel rögtön belopta magát az olvasók szívébe.

Először is tündérekről szól. Ami nagy divat lett mostanában Amerikában (ők is a vámpírok versenytársai lettek, csak úgy mint az angyalok).

Deirdre tehetséges hárfaművész aki a zene világában él. Legjobb barátja James is tehetséges, ő skót dudán játszik. A történet egy versennyel kezdődik, ahol főhősnőnk a szokásos forgatókönyvnek megfelelően kidobja a taccsot, mert nála ez már csak így működik fellépések előtt. Élete legkellemetlenebb pillanatában ismerkedik meg Luke-kal, aki úgy tűnik egyenesen a lány előző esti álmából lépett elő. A fiú pedig úgy tűnik, hogy mindent tud a lányról. Felkéri hogy zenéljenek együtt, majd a versenyen is együtt lépnek fel. A lány zenei tehetsége azonban nem csak a nézőtéren ülőket varázsolja el. És van, aki mindent megtenne, hogy varázsa hamuba porladjon vele együtt. Vajon mi köze ehhez Lukenak és miért van ott mindenütt ahova a lány megy?

Deridre egyszerre akarja tudni és visszautasítani a válaszokat. Beleszeretett a fiúba és néha már úgy tűnik a fiú sem tud neki ellenállni. De ki lesz vajon a nyertes a Deirdra életéért dúló csatában? Valaki mindenféleképpen nyerni fog, míg mások akár az életüket is áldozhatják érte.

Komolyan mondom felüdülés volt ezt a könyvet olvasni a Wicked Lovely után, ami kissé hasonlít erre a könyvre, de ez sokkal sokkal jobb és izgalmasabb. Mindig van benne valami meglepetés, valami csavar. Valami új. Jó, nem azt mondom a klisék és a „bevált” fordulatok is megtalálhatóak benne, de a történet folyása és az írói stílus könnyen feledteti mindezt. A végén már azt hittem, hogy valamilyen tömeg klisés megoldás lesz, de nem. Szépen meglepődtem, mert egyáltalán nem ilyenre gondoltam. Anélkül, hogy lelőném a poént: a főhősnő használja a fejét és nem a „szeretet mindent legyőz” és más hasonló nyálas dolgokkal fejeződik be. Bár azt is meg kell mondanom, hogy az abszolút végén kicsit elszomorodtam, mert látszólag nem teljes az öröm. De majd meglátjuk a második részt. Már kíváncsian várom a folytatást, el fogom majd azt is olvasni mindenképpen. A könyv felétől már a fekvési időt folyamatosan nyújtottam, mert annyira vártam mi fog még történni.

Kedvenc főhősöm James a lány legjobb barátja, bár Luke is igen megnyerő és kedvelni való. Deirdre eléggé irracionálisan viselkedik néha és annyira elvakítja a szerelem, hogy képtelen tiszta fejjel gondolkodni. Ez nem mindig tetszett benne, de azért kedves gondolatai vannak és igen erős egyéniségű lány. A történetet nem ő meséli el, de az ő szemszögén keresztül követjük végig az egészet.

Tiniknek és felnőtteknek is ajánlom, azoknak, akik szeretik az izgalmas könyveket és a mindent elsöprő, veszélyekkel járó szerelmes történeteket. Ha pedig valaki tündér rajongó, akkor meg egyenesen kötelező :)

Ja! És kipróbáltam úgy olvasni a könyvet, hogy közben kelta népzenét hallgattam, hárfával, furulyával, hegedűvel és miegymás.

Egy példa. (Celtic Woman rulez!)

Azt pedig már sokan tudjuk, hogy maga Maggie is több hangszeren játszik, többek közt skót dudán is, így nem csoda, hogy olyan érzékletesen tudja leírni a hangszerek hangját és azok hatását. 

Az amerikai borítóról a személyes véleményem (fent):

Szépek rajta a lóherék, de ez minden. Semmitmondó, amolyan átlagos. Szerintem egyáltalán nem kelti fel a figyelmet, hogy a vásárló elolvassa a hátoldalát.

A másik amerikai verziótól (balra) meg egész egyszerűen kiver a víz. Olyan a lány arca, mint egy horror képregényből lépett volna elő.

Az angol piros hátteres fehér galambos már sokkal jobb (jobbra) :)

Nekem a Shivernél is jobban tetszett! pedig én ki nem állhatom a tündéreket, de tényleg. :D

Még annyit, ha valaki esetleg unalmasnak találná a hárfát (mint én annak idején), akkor ezt feltétlen hallgassa meg és tutira megváltozik a véleménye! Az eredeti dalt is szeretem, de hárfán egyszerűen fantasztikus! :D

Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz

Tavaly augusztusban hallottamelőször erről a könyvről az interneten. Már akkor beindultak a jósgépek és úton útfélen azt hirdették, hogy ez aztán akkora siker lesz, hogy ámul a világ, beleszédül a Föld, de legalábbis úgy süt majd a Nap ránk az égből, mint még soha! A kiadó hat számjegyű összeget fizetett érte, így aztán érthető, hogy mennyire akarták, hogy kapkodjanak érte. Azon bátor kijelentések, miszerint ez a könyv lesz az új Twilight és/vagy a Harry Potter már akkoriban is bűzlöttek számomra (minden könyvnél, nem csak ennél), de hát azért sosem lehet tudni, ezért felkerült az „érdekel” listámra.

Miután megtudtam, hogy a Libri kiadó meg is jelenteti, még kíváncsibb lettem rá. Az már csak hab volt a tortán, hogy a molyok is nagy csodálói lettek a könyvnek és úgy repkedtek az „ötcsillagok” mint apró szikladarabok üstökösök tömeges vonulása idején. Amikor pedig végre megláttam a könyvesboltok polcán elismerően hümmögtem a borító szépsége miatt.

Mindezek függvényében hogyan is kezd bele az ember az olvasásba. Tele várakozással, reménnyel de mindenekelőtt kiadós elvárásokkal. Ha valaki esetleg még nem olvasta a könyvet, de nagyon szeretné, akkor azt ajánlom, hogy nagyon óvatosan kezdjen bele. Ne legyenek illúziók sem elképzelések a tetszési indexet illetően. Csak a könyv legyen és te. Mondom és tanácsolom mindezt azért, mert én bizony megszívtam, mint a torkos borz…

A történetre nem pazarolnék sok időt vagy helyet, mert meggyőződésem, hogy a többi bloggernél én sem tudnék többet írni róla.

Először nézzük mi az, ami TETSZETT 

Először is az időpont. 1886-ban kezdődnek az események és 1902-ig tartanak (többé kevésbé). Izgalmas és színes időszak volt ez Európában és a tengerentúlon, mind a tudományok, a művészet, az irodalom, a divat, a politika és a technika területén. Tehát a cirkuszt ebbe az időbe elhelyezni igazán nagyszerű ötletnek tartom.

A főpapnő - tarot kártya.
Maga az írónő festette.

A karakterábrázolás. Majdnem mindegyik szereplőre azt tudnám mondani, hogy élettel telire sikerült.  Azért egyértelműen a női karakterek lettek az erősebbek, a férfiak kissé elhalványulnak mellettük (ha feminista lennék, akkor azt mondanám, hogy akár a való életben… - de hát nem vagyok az. Köhhhömmm). Marco nekem sehogy sem volt szimpatikus, főleg ahogy Isobelle bánt (egy önző kis takony – már bocs) fel nem fogtam mit szeret Celia rajta, de a szerelem két ember között nem mindig érthető egy harmadik ember számára, még ha történetük olvasója is az illető. Celia azonban nagyon szimpatikus volt, ahogy a Murray ikrek lány tagja is. Celia elegáns, nőies, nagyon okos, független és karizmatikus ez tisztán látszik olvasás közben. Bailey szerepét valahogy erőltetettnek éreztem (különösen a végén). Az ő történetéből az jött le nekem, hogy a tipikusan a „szamár is jó” típusú versenyző. Nem volt más kéznél, jó lesz ő is. Az ő különlegessége ill. fontossága nekem nem jött át. Chandresh, akit észrevétlenül tudnak mások irányítani színes foltja lett a kis társaságnak. Különleges vacsorái és változó hangulata segítették hozzá a könyvet ahhoz, hogy a csupa fekete-fehér díszletek és szereplők között végre egy igazán színes egyéniséget is ünnepelhetünk. Mert hiába életszerűek a karakterek, a legtöbbjük teljesen karót nyelt, nagy meglepetést viselkedésük nem okoz, reakciójuk általában kiszámítható. Két ember okozott nekem meglepetést. Az egyikük a már említett Chandresh, a másik Isobel. Utóbbi azért volt meglepetés, mert vele kapcsolatban hiába éreztem meg előre, hogy mire lesz képes, a féltve őrzött kártyával és a végkifejlettel teljesen meglepett.

A két mester – Hector és Alexander – jelenléte is nagyon erős volt a regény során, pedig ők nem is szerepelnek benne sokat. A háttérben azonban mindig ott vannak, mindent látnak, minden hallanak és elég sokszor megpróbálnak irányítani is.

A cirkusz, mint helyszín.

Bármennyire is hidegen hagy a cirkusz, ez valahogy megfogott. Nem tudtam feltétel nélkül, szőröstül-bőrüstől elfogadni ezt a világot, ahogy a legtöbb olvasó tette, de voltak benne olyan sátrak és mutatványok, amik nekem is kedvemre valók lettek volna. Az bejáratnál lévő órát magam is megtekinteném, szerintem egész este tudnám bámulni. :) 

Ami NEM tetszett

Az akasztott ember -
Tarot kártya
Maga az írónő festette

A színek, ill. azok hiánya. Megértem, hogy különleges ez a csakis fekete-fehér téma, de én már a gondolatba is beleőrültem. Arról nem is beszélve, hogy ahogy kinyitottam a könyvet szembevágott a fekete-fehér csíkozás. Minden előjött egyszerre: enyhe hányinger, szédülés és fájdalmas szemjojózás. Nem viccelek, tényleg. Igyekeztem minden egyes könyvkinyitásnál elkerülni, hogy akár csak egy pillanatra is a látómezőmbe kerüljön a csíkos rész. Az oldalak széle is fekete festést kapott, ami nagyon sok helyen megfojt, és nem lett ezáltal túl esztétikus.

A végkifejlet. Egész pontosan a meglepetés hiánya. Az írónő elkövette azt a hibát, hogy többször is utalt rá, hogy mi lesz a megoldás a végén. HOGY ÉN EZT HOGY UTÁLOM!  Utálom, mert elveszik az izgulás és a találgatás lehetőségét. A könyv felétől körülbelül arra pazaroltam az olvasási energiám egy részét, hogy azért drukkoljak, hogy ne legyen igazam. De sajnos igazam lett. Miért? Miért nem lehet az olvasóra bízni, hogy a kellő időben (mondjuk a végén) világosodjon meg? Miért nem lehet a meglepetés erejét bombaszerűen alkalmazni? Miért kell ennek előszoba? Persze ezt elegánsan is meg lehet oldani. Nagyon ügyesnek kell lenni ahhoz, hogy egy félig meddig odavetett információról később kiderüljön, hogy az mennyire fontos is volt valójában. Az sem baj, ha sejthető, hogy erre valamiért oda kell figyelni, na de hogy szájba kelljen rágni? Erin Morgenstern sajnos nem ügyes (legalábbis az én ízlésem szerint), tanulhatna Kate Mortontól vagy Diane Setterfieldtől. Remélhetőleg most készülő következő könyvében (ami semmi cirkuszos dolgot nem foglal magába) már olajozottabban fog menni.

Mindent egybevetve nem rossz könyv, stílusában szép és a kitalált világ könnyen fogyasztható. Ajánlom azok számára, akik szeretik a cirkuszt vagy akik egy időre megpihennének a folytatásos regények göröngyös útján.

A magyar kiadás egyébként nagyon igényes (eltekintve a helyenként megfojt fekete lapoktól és a 253. oldalon elírt dátumtól 1890 márciusát írtak 1900 márciusa helyett és ez kissé összezavart), keveréke az amerikai és a brit verziónak. A papíros borítóképben és a piros kemény kötésben a brit, a belső idegesítő csíkozásban pedig az amerikai ízlés köszön vissza. 

Ally Condie: Matched - Egymáshoz rendelve

Erős 2 hónapos lemaradásban vagyok ennek a könyvnek a recenziójával, amit ráadásul már 3 hete írok folyamatosan.

Kifogott rajtam ez a könyv. Nem pusztán azért mert nagyon nehéz megfogalmaznom, hogy miért is okozott nekem csalódást, hanem azért is, mert nagyon kevés idő adatik meg nekem mostanában az olvasásra, hát még a recenzió írásra. 

Mint oly sokan mások, én is a borítójába szerettem bele. Nem elég, hogy szimbolikus jelentéssel bír, de ráadásul egy zöld gömb van rajta, ami a kedvenc színem :). Aztán jöttek az első értékelések, és bizony jó részük azt sugallta, hogy ez aztán a csupa nagybetűs disztópikus ifjúsági könyv. Valami azért még visszafogott, hogy én ezt elolvassam, nem is tudnám megmondani, hogy mi volt az. Aztán végül felröppent a hír a Molyon, hogy a Ciceró megvette a jogait. Teltek a hónapok, majd érkezett a hír, hogy a kiadás ideje október lesz. Vártunk, vártunk és végül tényleg, meg is érkezett. Szomorúsággal teli irigységgel figyeltem a többiek értékeléseit, mert nekem már akkor is meg kellett válogatnom mivel töltöm azt a kevéske olvasós szabadidőmet, és volt jó pár a könyv a listámon, amik már régóta néztek rám boci szemekkel. Egyszerűen nem szúrhattam ki velük azzal, hogy hátrébb tolom őket. Mint utóbb kiderült, helyesen cselekedtem.

Cassia egy olyan világnak a tagja, ahol mindent előírnak az embernek. Amikor azt mondom mindent, akkor azt szó szerint kell érteni. Megmondják kivel vállalhatsz gyereket, milyen gyorsan mehetsz az utcán, mennyi testedzést végezhetsz, milyen növényeket ültethetsz a kertbe és azok milyen magasak lehetnek, mit ehetsz, mennyit és mikor. Megszabják mit olvass, mely festményeket kedveld, milyen zenét hallgass és milyen filmet nézz. De a legdurvább mégis az, hogy megmondják hány éves korodban kell meghalnod. Mindig mindenütt figyelik az embert, még otthon sincsenek titkok, nincs magánélet. Egy félreérthető megjegyzés, egy kötelességmulasztás vagy egy olyan tárgy birtoklása, amely nem engedélyezett könnyen egy katonai csoport esti látogatását eredményezheti. Azzal együtt, hogy az emberek örökös félelemben élnek, hogy nem vétenek-e a szabályok ellen, mégis úgy gondolják ez a rendjén való, ez kell ahhoz, hogy országuk, társadalmuk megfelelően működjön. Cassia tökéletes mintapolgár (tökéletes agymosott, mondhatnánk) nem vét a szabályok ellen, sosem merne arra gondolni, hogy valami nem működik helyesen a rendszerben. Egy nap mégis hibát észlel. Súlyos hibát. A Párosító Bankett után egy teljesen más fiú arca jelenik meg a képernyőjén, mint akit társául szántak neki. Ismeri a fiút, tudja ki az és azzal is tisztában van, hogy annak a fiúnak sosem lehet párja, hisz ő egy jogok nélküli megtűrt személy. Sosem beszélt még Ky-al, de most kíváncsi lett. És ez a kíváncsiság mindkettőjük jólétébe kerülhet.

Izgalmasnak és érdekesnek ígérkező történet ugye?

Én is így gondoltam. A Molyos és Goodreadses értékelések is ezt sugallták és mégis… mégis csalódást okozott.

A három könyv borítói együtt. Cassia kitörése és felemelkedése
nagyon jól lett szimbolizálva. A legjobb borítók egyike. 

Az olvasás befejezése után sokszor gondolkodtam azon mi is az, ami annyira nem jött be nekem. Végül is arra jutottam, hogy nem tudok egyben egy nagy mumust felmutatni, ami miatt nekem ez nem jött be, de több kisebb dolog is van, ami aztán összeadódva már elég komoly hatást gyakorolt rám.

Az írói stílussal nincs problémám, bár meg kell hagyni igen egyszerűnek mondható.

A főszereplőkkel szemben sem tudnék komoly hiányosságokat feltűntetni, de roppant idegesítő volt, hogy Xander vonala mellékszállá fajult, és csak a végén lehetett egy kis érzelmet kicsikarni belőle. Kifejezetten hiányzott az ő története, ha egyszer ez már egy szerelmi háromszögnek lett kikiáltva. Szerintem ez azért elég nagy hiányosság. Cassia nem lett a szívem csücske, de meg kell hagyni a jellemfejlődése tisztán nyomon követhető, bár igen nehéz dolga lehetett vele az írónőnek. Ky volt a kedvencem, annyira két lábbal a földön állt, és annyira tisztán látta a dolgokat, hogy nem lehetett nem kedvelni őt ebben a szürke, unalmas és agymosott világban.

A romantikus és a szeretet szál, elég gyenge. És úgy általában, nem éreztem úgy, hogy Cassia igazán tudna szeretni. A nagypapája volt a kivétel, vele szemben éreztem úgy hogy igen őt nagyon szereti, meg a könyv közepe felé az öccse irányában is mutatott érzelmeket, de ennyi.

Kyba hirtelen szeret bele, szerintem ő maga sem tudja miért, Xander pedig egy haver számára, aki iránt kb ennyit érez hogy:”Jaj de jó, hogy ő lett a párom, mert ismerem!” és ennyi. Xandernél a végén érezni, hogy vannak érzelmei a lány iránt, de ezt már korábban is lehetett volna érzékeltetni, nagyon megkésett ez a dolog. Ez lenne a szerelmi háromszög? Nagy hiányérzet az eredménye.

A világ, amit Ally Condie megálmodott roppant érdekes és tanulságos. De éreztem némi hiányosságot, mintha az elénk tárt kép túl nagy lenne és csak egy kicsiny szobában állították volna ki festmény formájában. Ahol megnézhető ugyan, de a szemlélő csak nagyon közelről tudja megnézni a képet, és igaz, hogy jól látja a részleteket, de soha nem fogja látni az egész nagy képet, nem fogja látni hogy mi mivel függ össze. Látjuk Cassia városát, hallunk más országrészekről is, de ennyi. Igazán csak Cassia környezetéről van tudomásunk, az egész egységről nem kapunk szinte semmi képet.

A tablettákat én részemről iszonyat erőltetettnek találtam és nem is kaptunk teljes magyarázatot rá. Például, megtudjuk, hogy a nyugtató tablettából csak bizonyos időközönként lehet bevenni, de hogyan pótolják? Mikor és hogyan cserélik ki a fel nem használt tablettákat (mert gondolom van szavatossági idejük) és sántít az a dolog is, hogy hol a fenében tartják őket? Ok, hogy egy fémdobozban, de mégis hol? A zsebükben? Onnan persze, hogy könnyen el lehet veszíteni. Miért nem a nyakukban egy kis fém fiolában? Nem egyszerűbb volna?

Az idősek halála. Ez kissé SPOILERES, de nem tudom máshogy leírni. Hogy a fenébe nem jött még rá senki, hogy hogyan lehetséges az, hogy egy adott napon halnak meg az emberek? Nem magyarázat az, hogy azért mert annyira akarnak hinni a rendszerben. Nem, mégpedig azért nem, mert a harmadik tablettáról is terjednek a hírek, miszerint az halált okoz… na akkor az idősek utolsó vacsorájáról miért nem gondolkodnak el? Ez elég nagy ellentmondás. SPOILER vége.

És mi ez a baromság az álommegfigyeléssel? Ki sem derül, hogy mi ennek a lényege. Minden nap másik családtagnak kell bevállalnia az álomelemzést. Ez most komoly? Erősen Fortress – 33 emelet mélyen a pokolban utánérzésem volt. Csak ott büntették a „tiltott” álmokat itt meg lesöprik az egészet annyival, hogy remélhetőleg nem látták meg Cassia álmait Ky-ról és ENNYI!

Sajnos még a borító sem mentett sokat az értékelésemen.  De örülök, hogy a Ciceró hallgatott a közvéleményre és megtartotta az eredetit. A fülszöveg ellenben sokkal izgalmasabbnak bizonyult, mint maga a könyv.

És hogy kíváncsi leszek-e a második részre?

Nem hiszem. Egyszer talán elolvasom egy fórumon, hogy mi lett az egész sztorinak a vége és szerintem én annyival be is fogom érni.

Crossed - Összefonódva magyar megjelenése egyébként mostanában várható.